KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs könnyű helyzetben a képviselő, ha egy szakmapolitikai kérdésről közérthetően kell beszélnie, hogy öt percen belül ne álljon fel mindenki a hallgatóság közül, otthagyva a vitát.

Néhány kérdésben szeretnék előzetesen állást foglalni. Az egyik ilyen kérdés az, amire elnök úr is utalt a beszámolójában, hogy támadások érték a Magyar Nemzeti Bankot az elmúlt években. Tisztelt Elnök Úr! Nekem az a véleményem, hogy parlamenti képviselőknek, gazdasági szakembereknek joguk van véleményt mondani a jegybank politikájáról, s ez még nem jelenti azt, hogy támadást intéztek volna a jegybank függetlensége ellen.

A másik ilyen kérdés az, hogy szeretnék néhány ügyben párhuzamot vonni az amerikai gazdasági folyamatok, a dollár árfolyama és a magyar gazdaság kérdései között, bár e tekintetben is rendreutasítást kaptam a gazdasági bizottság ülésén, mondván, hogy merek ilyen párhuzamokat vonni, amikor két különböző ügyről van szó.

Az elmúlt napokban - mint ahogy képviselőtársaim is utaltak már rá - a gazdasági bizottságban és a költségvetési bizottságban is hosszú vita folyt ezekről a kérdésekről. Négy dolog körül alakult ki alapvetően véleménykülönbség a jegybank vezetőjének álláspontja, illetve a képviselők között. Ezek: az államháztartási és költségvetési hiány, az árfolyam-politika, a kamatpolitika, valamint a Nemzeti Bank vezetőinek lépései és azok hatásai az elmúlt időszakban. Járai jegybankelnök úr többször is és hangsúlyosan hangsúlyozta, hogy minden bajok forrása az államháztartási hiány jelentős növekedése. Ezt mi a magunk részéről nem kívánjuk cáfolni, mert ez jelentős probléma, és minden tekintetben meg kell tenni minden lépést annak érdekében, hogy a hiány csökkenthető legyen. Ugyanakkor véleményünk szerint vizsgálni kell a hiány kialakulásának okait, valamint meg kell vizsgálni azt is, hogy mindenki megtette-e a magáét a tekintetben, hogy a hiány ne úgy alakuljon, ahogyan alakult.

(10.30)

Úgy gondolom, egyetértés van abban, bár az ellenzéki képviselők részéről valószínűleg ezt vitatni fogják, de az előző kormány gazdaságpolitikai hibáinak korrekciója nem hajtható végre egyik pillanatról a másikra, a hiány növekedése, illetve a gazdasági növekedés lassulása az előző kormány intézkedései kapcsán indult be. A jegybankelnök úr sem vitatta, hogy az elmúlt egy-másfél évben egy stabil és lassú növekedési pályára állt a magyar gazdaság, immár 4 százalék körüli a növekedés, az export jelentős mértékben nőtt. Tehát elindult egy jelentős változási folyamat.

Kétségtelen dolog az, hogy az új kormány sem mérte fel a ciklus elején a lehetőségeit, és nagyobb gazdasági növekedést jósolt, ehhez tartozóan a kiadásokat is ennek megfelelően alakította. Ugyanakkor el kell mondani azt, hogy azokat a kiadásokat, amelyek a hiány növekedéséhez vezettek, senki sem kérdőjelezte meg. Mert hiszen sem a 13-14. havi nyugdíj bevezetését, sem a közalkalmazotti béremeléseket, sem az autópálya-építéseket nem kérdőjelezte meg senki. Ugyanakkor megkérdőjelezhető az, hogy mindenki megtett-e mindent annak érdekében, hogy az egyéb gazdasági problémák miatt bekövetkezett hiánynövekedés negatív következményeit hogyan lehetne kompenzálni.

Nem beszélt elnök úr arról, hogy a világgazdaságban vannak egyéb más folyamatok is, amelyek jelentősen hatnak a magyar gazdaságra. Ilyennek tekinthető az olaj árának soha nem tapasztalt növekedése az elmúlt években, ami szintén hatással van a hiány növekedésére. És mi ennek tekintjük a Nemzeti Bank kamatpolitikáját, ami jelentős kamatkiadásokhoz vezetett. És itt áttérek a kamatpolitika kérdéskörére. Úgy gondolom, hogy azt az állítást, amit elnök úr itt a mai napon is kifejtett, hogy a hiány csak ilyen magas kamatok mellett finanszírozható, a világon semmi nem támasztja alá. A környező országok államháztartási hiánya, az ott tapasztalt inflációs mértékek, illetve a jegybanki alapkamatok semmilyen tekintetben nem támasztják alá azt az érvelést, hogy ez a hiány csak ilyen kamatszintek mellett finanszírozható.

Ugyanezt támasztja alá, hogy óriási különbség van a devizában felvett hitelek, illetve a forintban felvett hitelek kamatai között. Ez arra ösztönzi a magyar gazdaság szereplőit, de a magánszemélyeket is, hogy egyre nagyobb kockázatot, árfolyamkockázatot vállalva tömegesen devizában vegyék fel a hiteleket. Itt a parlament nyilvánossága előtt, úgy gondolom, el kell mondanunk azt, hogy ezért a felelősséget kinek kell vállalnia; mert erre ösztönzi az a kamatpolitika a magyar befektetőket, a magyar vállalkozókat, a magyar magánembereket, hogy a nagy kockázatú devizában vegyék fel hiteleiket. Mit is jelent még ez a nagy kamat? Azt jelenti, hogy a magyar adófizetők pénzéből az indokolatlannál többet tesznek zsebre a külföldi befektetők. Akkor föl kell tenni a kérdést, hogy ki is támogatja a bankárokat.

Elnök úr bizottsági ülésen fölvetette azt is, hogy mára már a vállalati szektor is megtakarítóvá vált. Igen, természetesen ez történik, ilyen kamatok mellett ugyanis a vállalatok nem tudják kitermelni azt a jövedelemszintet, amelyet az egyszerű bankbetétek biztosítanak, így nyilvánvaló és természetes az a magatartásuk, amit e tekintetben gyakorolnak. Egyébként a bizottsági ülésen a kamatpolitika kérdéskörében, úgy gondolom, elnök úr számos kérdésben saját magával is ellentmondásba került, itt most nem akarom tételesen a példákat felsorolni.

Az árfolyam-politikáról: nem vitatható az a megállapítása a jegybanknak, hogy az erős forint érték a gazdaságban. De vitatható az, hogy egy túlértékelt forint valóban érték-e a gazdaságban, vagy pedig a gazdasági növekedés egyik legfontosabb gátjává válik. Itt szeretnék egy példát elmondani, amit a gazdasági bizottság ülésén is elmondtam, hogy a választókörzetemben könnyűipari társaságok működnek, amelyek az elmúlt időszakban bizony rendkívüli módon megszenvedték az erős forint negatív hatásait. Nem mondom azt, hogy az egyedüli oka az volt, hogy ezek a társaságok megszüntették a tevékenységüket, itt cipőipari tevékenységről, ruházati tevékenységről beszélek, de ez is hozzájárult mindenképpen: egyrészt az olcsó import, illetve a túlértékelt forint mindenképpen hozzájárult a versenyképességük csökkentéséhez.

Itt szeretnék kitérni egy amerikai példára. Elnök úr többször kifejtette azt, hogy az erős forint bizony rendkívüli érték és a gazdasági növekedés egyik feltétele. Egy amerikai közgazdász, ismerve a dollár árfolyamának alakulását az elmúlt néhány évben, még azt a véleményt is megfogalmazta, hogy további 20 százalék gyengülés szükséges ahhoz a dollár árfolyamában, hogy az Egyesült Államokban az államháztartási hiány növekedése megállítható legyen. Talán valamiféle párhuzam a forint árfolyama, illetve a dollár árfolyama között mégis csak van.

Befejezésül, mert hiszen még nagyon sok mindenről lehetne beszélni, egy érdekes és szemléletes példát szeretnék elmondani. Teljesen véletlen az egybeesés, de ugyanazon a napon, amikor a jegybankelnök urat a költségvetési bizottságban meghallgattuk, az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő bank elnökének kongresszusi meghallgatása is megtörtént. Itt, ugyanúgy, mint a korábbi években, a jegybankelnök úr rendkívül visszafogottan nyilatkozott a gazdaságról. Óva intette a kongresszus tagjait attól, hogy a hiány növekedése érdekében ne tegyenek meg mindent, pontosabban arra ösztönözte őket, hogy a következő öt évben, óvatos lépésekkel ugyan, de érjék el azt, hogy a költségvetési hiány, ami hatalmas méretűre nőtt az elmúlt időszakban, csökkenjen.

Tehát rendkívül óvatosan és visszafogottan nyilatkozott, szemben Járai úrral, aki feltűnést keltve hangzatos nyilatkozatokat tett egy olyan helyzetben, amikor pontosan az ellenkezőjére lett volna szükség. Meg is lett az eredménye. Az Egyesült Államokban gyakorlatilag visszhang nélkül haladt ez a meghallgatás, Magyarországon viszont ismét fölkorbácsolódtak az indulatok, és ismét olyan változások következtek be, amelyek nem szolgálták a magyar gazdaság érdekeit.

Még egy dologról szeretnék ezzel kapcsolatban beszélni. Az elmúlt időszakban és az elmúlt két évben az MNB vezetésének lépéseiről, ha visszafogottan értékelünk is, akkor is azt mondhatjuk el, hogy ezek a lépések aszimmetrikusak és inkonzisztensek voltak. Ha egy picit durvábban fogalmaznánk, akkor olyan látszat keletkezett, mintha az MNB vezetése időnként valamiféle politikai megrendeléseket teljesített volna. Mondanék erre néhány példát. Az egyik ilyen példa a két választási forduló közötti indokolatlan kamatemelés, amit akkor semmivel sem lehetett volna indokolni. Vagy az ez év augusztusában bekövetkezett félszázalékos kamatvágás; erre a szakértők azt mondták, hogy nem lehetett tudni, hogy ezt a lépést pontosan miért ebben az időpontban hajtotta végre a jegybank, merthogy meg lehetett volna tenni talán májusban is. Igaz, hogy májusban voltak parlamenti választások Magyarországon, és talán nem lett volna szerencsés, ha túlzottan bizalmat keltünk a jelenlegi kormányzatban. De még néhány ilyen példát azért lehetne sorolni.

Természetesen nem gondoljuk azt, hogy a Nemzeti Bank vezetésének kötelezettsége, hogy kedvezzen a hamarosan megalakuló kormányzatnak - nem ez a feladata. Az viszont feladata, hogy minden lépésével és minden döntésével szolgálja a magyar gazdaság, a magyar társadalom érdekeit, és fenntartásaink vannak a tekintetben, hogy az MNB lépései az elmúlt időszakban nem ezt a szolgálták.

(Dr. Járai Zsigmondhoz:) Ha nem haragszik, a végére szeretnék egy megjegyzést tenni: talán mégsem kellett volna megfogadni Orbán Viktor miniszterelnök úrnak azon tanácsát, hogy sutba lehet vágni a közgazdasági tankönyveket, mert azok Magyarországra nem érvényesek, mert az elmúlt időszak eseményei mégiscsak igazolták azt, hogy a világpolitika, a világgazdaság eseményei érvényesek Magyarországon is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(10.40)

Forrás: parlament.hu