LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Meglehetősen sajátos társadalmi körülmények között zajlik ennek a törvényjavaslatnak a vitája. A hírközlő szervek arról tájékoztatják a közvéleményt, hogy a kormányszervek szándékai szerint mintegy tízezer fővel csökken jövőre a központi államapparátusban foglalkoztatottak létszáma, és az állami forrásfedezet nélkül, kötelezően előírt illetményemelések miatt hasonló létszámleépülés várható az önkormányzati apparátusban is. Tallózva a televízió vagy a rádió csatornáin, szinte mindig belebotlunk egy olyan műsorba, amelynek keretében az érdekelt felek vitafórumon vitatják meg a várható köztisztviselői létszámleépítés következményeit.

Polgármesterek, önkormányzati képviselők nyilatkoznak arról, hogy az eddigieknél még zsúfoltabbak lesznek az okmányirodák, az eddig tapasztaltnál még lassabb lesz az ügyek intézése. A minisztériumokkal egyoldalúan levelezők pedig példálóznak a leköszönő miniszterelnök úr panaszával, miszerint több tárca még hivatalos hatósági levelekre, megkeresésekre sem válaszolt, mert feltehetően még a tavaly elbocsátottak munkáját sem tudták átvenni maradéktalanul az ott maradottak.

A várható létszámleépítés nem kell hogy együtt járjon az előírt feladatok elhanyagolásával, hallható az ellenérv, hiszen az államigazgatás központi feladatait a kijelölt miniszterelnök úr szerint mindössze ötszáz profi tisztviselő el tudná látni. Ilyen társadalmi szóbeszéd és vita közepette került a tisztelt Ház elé ez a törvényjavaslat, azzal a kimondott igénnyel, hogy gyorsuljon az ügyintézés, és változzon ügyfélbaráttá a közigazgatás.

Átolvasva az ügyfelekkel történő kapcsolattartás szabályaira, a határidőkre, az elektronikus ügyintézés módozataira irányuló jogszabály-tervezetet, egyre inkább felmerül a kétely bennünk, hogy egy leépülő, a beruházásait visszafogó államigazgatás megfelelő feltételek híján vajon teljesíteni tudja-e ezeket a kötelezettségeket, vagy ezek a jogszabályok csupán a beteljesületlen kívánságlistákat gyarapítják, és ürügyet adnak a régi közhelyeknek, az olcsó állam ügyeletes szónokainak.

Ebben az évben a költségvetési fejezetek nem terveztek új beruházásokat, erről már többen szóltak korábban, ami egyébként hosszabb távon kedvezőtlenül hat az intézmények működési színvonalára. Sőt, a költségvetési intézmények beruházásainak csökkentése létszámcsökkentéssel járt együtt, holott racionális esetben a kieső létszámot technikai eszközökkel szokták pótolni. Hasonló személyi és technikai leépülés várható a költségvetésről kiszivárgott eddigi hírek szerint 2005-ben is, azaz indokoltan merül fel ennek a törvénynek a kapcsán a megalapozatlan és a nem kellően átgondolt törvénygyártás gyanúja is.

Ami miatt igazán felálltam, hiszen ezeket elmondták előttem MDF-es képviselőtársaim is, az a hallássérültek gondja, problémája. Ugyanis a törvényjavaslat egy szót sem ejt a hallássérültekről, a legnagyobb hazai kisebbség nyelvének hivatali használatban történő elismeréséről, a jelnyelvre és jeltolmácsra kényszerülő honfitársainkról. Súlyosnak érzem ezt a gondot, mert viszonylag ritkán kerül sor a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény módosítására, azaz ha ennek a törvénynek a keretében nem segítünk ezen a rétegen, akkor tovább halogatjuk ennek a gondnak a megoldását.

Tíz bekezdés foglalkozik különböző nyelvi kisebbségek jogaival, de egy sem a jeltolmácsra szoruló, fogyatékossággal élő, hallássérült állampolgárok hivatali ügyintézésének törvényi szintű védelmével. Nem kell részleteznem, hogy mennyi nehézséggel jár egy, csak jelnyelven értő személy fogadása adóhivatalban, okmányirodán, különösen olyan körülmények közepette, amikor az államnak nincs kötelezettsége, azaz csak a kiszolgáltatott ügyfél veszíthet. A hallássérültek érdekében két módosító indítványt fogalmaztunk meg, és kérem az államtitkár urat, hogy szenteljenek figyelmet ennek a két módosító indítványnak. Azt sem bánom, ha átfogalmazzák, és csatolt módosító formában másképpen fogják majd beterjeszteni. A lényeg az, hogy valamilyen módon próbáljunk segíteni az ő gondjukon is.

Hasonlóan jelentős egyébként, és jelentős kisebbség a tanyákon, kistelepülések élő lakosság. Esetükben egyre fenyegetőbb az államigazgatás regionális szintekre történő átállása, jellemző módon úgy, hogy az Országgyűlés és a lakosság még nem is döntött a hosszabb távra megfelelő régiók kialakításáról. Egyre több intézmény jelenti be, hogy felszámolja a megyei irodáit, azaz az ügyfélbarátnak egyáltalán nem nevezhető reform keretében a jövőben még többet utazhatnak az állampolgárok.

A helyi ügyek helyi ügyintézésének kötelezettségét nem említi érdemének megfelelően az előterjesztés.

(21.50)

Bár azt tapasztalom szűkebb hazámban is, a Duna-Tisza közén, Bács-Kiskunban, hogy rendkívüli erőfeszítéseket tesznek az államigazgatási kötelezettségüket hivatásnak is tekintő szakemberek, megyei irodák, mégis joggal elvárható lett volna, hogy az előterjesztés ne csak a feladatokat, de az elvárható körülményeket, a szükséges forrásokat is jogszabállyal garantálja.

Egyébként a napokban olvashattuk, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a működésképtelenség határára sodródott települések polgármesterei azzal az igényükkel, hogy források nélkül ne terhelhesse őket kötelező feladatokkal vagy kötelező illetményemelésekkel a kormányzat vagy a parlament. Az Alkotmánybíróságnak várható olyan döntése, amely majd helyreigazítja ezt a tervezetet is, és az uniós gyakorlatnak megfelelően végre biztonságot ad a kistelepüléseknek is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu