MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány jelen lévő képviselőjének azon állítását, mely szerint a kormány törekszik a Magyar Nemzeti Bankkal a lehető legjobb kapcsolat kialakítására, a Fidesz részéről üdvözöljük, és támogatjuk is mindkét oldal ez irányú szándékát. Nagyon fontos, hogy az elkövetkezendőkben tényleg összehangolt, szoros, jó kapcsolat legyen.
Ugyanakkor egy dolgot azért látni kell. Bár Katona Béla szóban megkövette a Magyar Nemzeti Bank elnökét, de aztán utána burkoltabban kicsit megfogalmazta ugyanazt a kritikáját, bár nem elég konkrétan, mert igazából sok ilyen általános megjegyzés elhangzik, de sokkal konkrétabban kellene fogalmazni.
Sajnos, azt kell mondjam, hogy a Magyar Nemzeti Bank igenis alkalmazkodik a kormány gazdaságpolitikájához. Azért is törődött bele abba, hogy az euró átvételére később kerülhet sor, mert olyan ikerdeficit alakult ki ebben az országban, tehát az államháztartás és a folyó fizetési mérleg, tehát a külső igenis olyan mértékben megnőtt a kormány gazdaságpolitikája révén, amely kétségtelenül oda vezetett, hogy módosítani kellett azt a pályát, amely az euró átvételéhez vezet. Ez a pálya azt jelenti, hogy később tudjuk az eurót használni, ami egyértelműen - és gondolom, ebben konszenzus van - hátrányos Magyarország számára.
Az euró átvétele a gazdaság szempontjából és az emberek szempontjából egyértelműen pozitív lépés lenne. Az euró késleltetett átvétele nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ezen előnyökből a magyar lakosság és a vállalkozások csak később részesülnek. Tehát a Magyar Nemzeti Bank alkalmazkodott ehhez, tudomásul vette azt is, hogy sajnos csak magasabb inflációval és az infláció növekedése után talán egy későbbi csökkenés folyamán tudják elérni azt a csökkenő inflációs pályát, amely elér oda, hogy teljesítsük az egyik kritériumot, nevezetesen, hogy alacsony, stabil legyen az infláció ebben az országban, amely mindannyiunk érdeke kellene legyen. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés