SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak néhány adatot szeretnék mondani, és mielőtt megrónának, hadd mondjam el, tudom, hogy nem csak ezektől az adatoktól függ az, amit mondok. Csak összehasonlításként mondom, hogy egy kicsit szemléletesebben lássuk azt, amire Varga Mihály elnök úr reagált, nevezetesen, hogy hogyan finanszírozható a költségvetési hiány.
Nézzük meg, hogy azokban az európai uniós tagállamokban, amelyek velünk együtt csatlakoztak, mi a helyzet a költségvetési hiány nagyságában és a hozzá tartozó tendenciában, hogy azokban merre mozdul el a költségvetési hiány, és ahhoz milyen jegybanki alapkamat kapcsolódik. Tudom, hogy számos dolgot kellene még nézni ahhoz, hogy ezt tényleg korrekt módon lehessen kezelni, de azt hiszem, ez a két adat is mutathat valamit, valamilyen elmozdulási igényre rámutathat ez a két, jobban mondva három adat is.
Nézzük például Csehországot, ami abból a szempontból érdekes, hogy ott is viszonylag magas a költségvetési hiány és csökkenő tendenciát mutat; nos, ott 6,9 százalék volt a 2003-as várakozás, és 1,6 százalékos csökkenéssel számolnak 2004-re, mindezt teszik 2,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett, mi pedig 6,2-ről lemegyünk 5,3-ra a 11 százalékos alapkamatunk mellett. Szlovákiában és Lengyelországban nagyjából olyan mértékű hiány van, mint nálunk - Szlovákiában egy kicsit alacsonyabb, Lengyelországban egy kicsit magasabb, 4,5, illetve 6,5 százalék -, de ott a prognózis emelkedő költségvetési hiánynagyságot mutat, s mindezt 4,5, illetve 6,5 százalék jegybanki alapkamat mellett.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés