TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én viszont az SZDSZ vezérszónokára szeretnék reagálni. Meggyőződésem, hogy az SZDSZ vezérszónoka nem tudja, milyen napirendet tárgyal az Országgyűlés. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Meséld el! Te sem! - Derültség a Fidesz padsoraiból.) Ezért szeretném elmondani neked vagy önnek, hogy a T/11020. számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról - ezt tárgyalja az Országgyűlés, nem pedig a Fidesz kormányprogramját. De nem kell sokat várni, biztosan az is el fog jönni (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.), és majd ott is el tudja mondani a véleményét a képviselő úr.

Én gondolom, az késztette egy ilyen felszólalásra, ami igazából egyfajta sírás volt a Fidesz ellen, hogy a Fidesz akadályozta meg az SZDSZ-es tárcákat abban, hogy 2003-ban valamilyen eredményt produkáljanak. Nyilván nem tudta elmondani, képviselő úr, hogy a környezetvédelmi tárca mit tudna felmutatni; nem tudta elmondani, hogy az oktatási tárca mit tud felmutatni 2003-ban; nem tudta elmondani, hogy a gazdasági tárca mit tud felmutatni; és persze nem tudta elmondani, hogy az Informatikai Minisztérium milyen eredményekkel szolgál, mert még az a szerencsétlen kakaóbiztos számítógép-beszerzése is átcsúszik a 2004. évre.

Egy esetben viszont, beszéltünk itt a képviselőtársaimmal arról, hogy megbocsátunk önnek azért, hogy nem a napirendhez szólt hozzá. (Gőgös Zoltán: Keresztényi felfogás.) Abban az esetben bocsátunk meg a képviselő úrnak, ha bevallja azt, hogy ez bizony már az ellenzéki szerepre való felkészülés első lépcsője volt az SZDSZ képviselőcsoportjának. Bár hozzáteszem, hogy azt sem kell azért annyira elkapkodni! (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Gőgös Zoltán: Éhes disznó makkal álmodik! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu