VARGA MIHÁLY (Fidesz): Szívesen hallgattam volna még Szabó Lajost, mert ez az egyik alapja annak a vitának, ami ma itt folyik a parlamentben. Egyetértek vele, a kamatkérdést nem lehet elszakítani egyetlen ország esetében sem azoktól a tényezőktől, amelyek egy ország gazdasági mozgásterét vagy gazdaságpolitikáját meghatározzák: a versenyképesség, a teljesítmény változása, a működőtőke-beáramlás, a folyó fizetési mérleg állapota, az államháztartás, az államadósság. Ön kiragadott néhány adatot Csehország vagy Lengyelország gazdasági makroadataiból, és ezzel próbálja alátámasztani, hogy miért is kellene Magyarországon a kamatokat csökkenteni.

Képviselő úr, az elmúlt pár évben már kipróbáltuk, hogy alacsonyabb kamatszinten finanszírozzuk az országot, hiszen 2003 novemberében-decemberében ez történt. A magas államháztartási hiány lényegében akkor is 2003 novemberére érte el azt a pontot, amikor azt mondták a külföldiek, hogy ezt az országot csak magasabb kamattal vagyunk hajlandók finanszírozni. Addig önök mindig azt mondták, hogy majd alacsonyabb lesz a hiány, majd kisebb lesz a hiány mértéke. Nem lett alacsonyabb, és novemberre kiderült, hogy nem is lehet tartani a számokat. Mi következett be? Kamatemeléssel lehetett itt tartani az országban a tőkét, illetve ösztönözni a pénztőke beérkezését az országba. Talán nem kellene kipróbálni még egyszer, mert a helyzet most, 2004-ben is szinte hasonló a 2003-as állapothoz: folyamatos ködösítés, pontatlan prognózisok, a folyamatokkal köszönő viszonyban nem lévő adatok. Lehet, hogy novemberre megint az a helyzet áll elő, mint 2003 folyamán.

Ebből a szempontból, azt gondolom, jó lenne, ha mindenki a saját háza előtt söprögetne, a kormány végre azt tenné, amiért felelős, az államháztartás kereteit elkezdené rendbe rakni, mert a rendszerben ma rendszer jellegű problémák vannak, amelyeket kiigazításokkal nem lehet orvosolni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu