VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is elmondjam a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciójának véleményét a 2003. esztendőről; arról az évről, amelyet államtitkár úr az expozéjában már úgy jellemzett, mint a trendváltás esztendejét.

Hadd kezdjem én is azzal, hogy nehéz minősítést adni, nehéz egy vagy két szóval jellemezni egy esztendőt, hiszen nagyon sok minden történik, főleg a gazdaságban, mégis úgy érzem, hogy ebben talán valamilyen összhang lehet a kormány és az ellenzék megítélése között. Hiszen valóban 2003-at egy jelentős visszaesés jellemezte, de azt is hozzátehetjük, reményeinket is megfogalmazva, hogy ez volt a mélypont. Ez volt a mélypont, hiszen a magyar gazdaság már így is elvesztegetett két esztendőt. Reményeink szerint nem újabb két elvesztett esztendő következik, hanem egy olyan tartós növekedési pálya, amely az emberek számára érezhető életszínvonal-, életminőség-javulással, a vállalkozók számára pedig növekvő beruházásokkal, munkahelyteremtéssel járhat együtt. Ettől azonban még sajnos messze vagyunk - hozzá kell ezt is tennem -, és különösen akkor igaz ez, ha a 2003. esztendőről beszélünk.

Kiindulási feltételek… Elhoztam magammal azt a törvényjavaslatot, amelyet annak idején a László Csaba-Veres János miniszteri-államtitkári páros terjesztett be. (Dr. Veres János: Az nem!) Van ebben minden szép és jó. (Dr. Veres János felé fordulva:) Nem volt még államtitkár akkor? (Dr. Veres János: Nem.) Akkor bocsánat. (Göndör István: Ez már nem jött be.) A teljesítésért viszont már ő volt a felelős. Az is hagy maga után kívánnivalót, de erről majd még beszélni fogok. Bocsánat, államtitkár úr, akkor ön nem vállal felelősséget azért ezek szerint, ami 2003-ban történt? (Dr. Veres János: Amit ön mond, azért nem vállalok felelősséget.)

Azt akartam csak ezzel mondani - akkor a László Csaba-Burány Sándor páros terjesztette ezt a költségvetést elő -, hogy minden nagyon szép benne, minden nagyon jó benne; olyan pályákat írtak elő, amelyek valóban megvalósulás esetén azzal kecsegtettek volna bennünket, hogy már 2003 is egy megnyert év lesz a magyar gazdaság számára. Sajnos, nem ez következett be.

Nézzük a kiinduló feltételeket! A világgazdasági környezet egy kis ország számára mindig fontos. A világgazdaságban stagnálás, majd 2003 második felétől némi konjunktúranövekedés volt tapasztalható. Ha megnézzük a világgazdaság három központját - Amerika, Japán és az Európai Unió -, akkor azt láthatjuk, hogy amíg Amerikában és Japánban egy kicsit élénkülőbb ez a növekedés, egy kicsit erőteljesebb, addig sajnos az Európai Unió számára egy nagyon enyhe, alig érezhető, alig észrevehető növekedés van csak. Ez azért baj a magyar gazdaság számára, mert - azt szoktuk mondani, hogy ha Amerika tüsszent, akkor Dél-Amerika náthás lesz - esetünkben, ha Németország, az Európai Unió tüsszent, akkor sajnos annak a magyar gazdaság látja a baját; főleg az exportpiacaink miatt fontos ez. Ez be is következett; a nagyon enyhe második félévi konjunktúrára a magyar gazdaság még érdemben nem tudott rákapaszkodni.

Tehát ha azt a kérdést tesszük föl, hogy 2003-ban a várhatóan bekövetkező európai konjunktúrára felkészültünk-e, akkor sajnos azt a választ tudjuk erre adni, hogy nem. Nem készültünk fel több szempontból sem. Hadd mondjak önöknek néhányat!

Az egyik ilyen szempont, hogy a beruházási hányad rendkívül alacsony volt 2003-ban, köszönhetően annak, hogy a vállalkozási támogatások jelentősen visszaestek. Csillag István annak idején nem is árult zsákbamacskát; arról beszélt egy Nógrád megyei napilapban, hogy Angliában sincs Cromwell-terv, Ausztriában sincs Mária Terézia-terv, hát Magyarországon sincs szükség Széchenyi-tervre.

(16.20)

Ez világos beszéd volt a hazai kis- és középvállalkozások számára, hogy ne számítsanak olyan állami segítségre, amely a tőkepótlásban, a munkahelyteremtésben számukra valamilyen segítséget nyújthat. Ráadásul ez együtt járt azzal, hogy a működőtőke-beáramlás jelentős mértékben visszaesett. Erről még egy kicsit bővebben is szólni kívánok, mert azt gondolom, megér néhány percet ez a kérdés.

A háztartások fogyasztása magas volt, érezhető volt, hogy a szerény mértékű növekedés húzóereje a háztartási fogyasztás bővülése, 2002-ben 8-9 százalékkal, 2003-ban pedig 6,4 százalékkal. Megjegyzem, hogy ebben azért szerepe volt annak a hatásnak is, ami a pénzintézetek részéről érte az átlag magyar fogyasztót, nevezetesen, hogy 2002-2003-ban jelentek meg a banki vásárlói hitelek, és ezek tömeges elterjedése szerintem nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a lakossági megtakarítások leapadtak, lecsökkentek.

Tehát megváltozott a megtakarítások és a felhalmozások aránya. A felhalmozásban egyedül a korábbi kormány által megindított lakásépítések játszottak jelentős szerepet, egyébként pedig, mondom, kedvezőtlen irányba tolódott el a két terület közötti arány. Ezzel párhuzamosan azonban 2003-ban jelentősen megnőtt az államháztartás finanszírozási szükséglete. 2002-ben 9,4 százalékos, 2003-ban 6,1 százalékos hiány alakult ki, amely sajnos jelentős mértékű elszívó hatást jelentett a pénzpiacokra, azaz a vállalati hiteleket, hitellehetőségeket apasztotta el a költségvetés jelentős mértékű hiánya.

Összességében azt kell mondanom, hogy a konjunktúra ebből a szempontból sajnos kedvezőtlenül ért bennünket, hiszen a magyar gazdaság nem volt abban az állapotban, hogy erre a konjunktúrára jelentős exportnövekedéssel tudjon már 2003-ban reagálni.

Engedjék meg, hogy néhány területet külön is kiemeljek; az egyik ilyen a külkereskedelem, a külkereskedelmi mérleg területe. A külkereskedelmi egyensúly 2003 folyamán alapvetően megbomlott, amit jól mutat az a tény, hogy a hiány márciustól minden hónapban az előző év hasonló időszakában tapasztalt érték kétszerese körül mozgott. Számokra lefordítva ez azt jelentette, hogy amíg 2001-ben 2-2,5 milliárd euró között volt, és 2002-ben is 2,2 milliárd forint volt a külkereskedelmi mérleg hiánya, addig ez 2003 végére már meghaladta a 3 milliárd eurót, azaz a '98-as 1,7 milliárdos eurószint duplájára nőtt. Ez óhatatlanul azzal járt együtt, hogy az export-import olló 2001-ben még az export javára mutatott 2 százalékos többletet, ellentétben 2003-mal, amikor az import bővülése 5 százalékkal meghaladta az exportszektorét. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy itt az export nem tudta azt a teljesítményt hozni, amit egy európai konjunktúra a számára felkínált.

Működőtőke-beáramlás; a működőtőke-beáramlás visszaesése szembetűnő. Amíg 1999-ben a Kelet-Európába érkező működő tőke 13 százaléka érkezett hazánkba, addig ez 2003-ban 3 százalék volt. 13 százalékról 3 százalékra esett vissza, azaz az egészből jutott 3 százalék 2003-ban. A tavalyi nettó működőtőke-beáramlást tovább apasztotta, hogy egyes hazai multinacionális cégek 560 millió euró értékben fektettek be a szomszédos országokban - kedvező hatás, azt gondolom, emiatt nem kell szomorkodnunk. Szomorkodni inkább amiatt kell, hogy ez a beáramlás sajnos jelentős mértékben visszaesett, és Kelet-Európában Magyarország elvesztette a korábbi éllovas szerepét. 1998-2000 között évente átlagosan 979 millió euró, azaz durván 1 milliárd euró nagyságrendű volt a tőkebeáramlás, 2003-ban ez ennek kevesebb mint egytizedére olvadt, 50-60 millió euró között van a végleges szám. Ez sajnos azt jelenti, hogy Magyarország működő tőkével sem tudta pótolni a növekedési lehetőségeit.

Csak mellékesen jegyzem megy - államtitkár úr erről nyilván hallgatott -, hogy a korábbi ígéretekkel szemben nem tudtunk olyan komoly beruházásokat Magyarországra vonzani, amelyek mindenképpen segítettek volna az exportban és a magyar gazdaság teljesítményében. Mondok önnek - mert kicsit csodálkozva néz rám - három példát: Toyota, Peugeot, Hyundai; három olyan nagyberuházás, amelyek közül egy is jelentős mértékben segített volna bennünket. Hallottunk mindenről, kitűnő francia kapcsolatokról, hallottunk arról, hogy Kínában és Dél-Koreában melyik miniszter mikor járt, de az eredmény minősít. Ebből a szempontból ez egy elvesztett lehetőség volt.

Foglalkoztatottság kérdése; a foglalkoztatottság arányaiban tavaly enyhén javult, szerkezetében azonban rendkívül kedvezőtlen irányú átalakulást mutatott, ami elsősorban abból adódott, hogy a kormányzat mértéktelenül felduzzasztotta a költségvetési szférában dolgozók létszámát - itt több mint 30 ezer munkahellyel van több, mint korábban -, miközben az államapparátus teljesítménye érezhetően nem javult, sőt a különböző felmérések szerint romlott. Ez a trend egyértelműen a hatékonyság romlásának irányába mutatott. Számokat is mondok: 2002 májusában 786 700 fő volt alkalmazásban a költségvetési szférában, 2003 novemberében pedig 819 ezer fő, azaz 32 300 fővel volt több egy év után ebben a szférában, mint korábban, miközben a versenyszférában alig 4 ezerrel dolgoztak többen. Tehát azt kell mondanom, hogy a munkahelyteremtésnek sajnos egy rossz irányát választotta a kormány, jelentősen növelve a jövedelemcentralizációt, az újraelosztás mértékét és az elvonásokat a vállalkozói szektorból.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kilencvenes években az Európai Unióban fordulat történt ebben a kérdésben. Korábban az Unió is a munkanélküliség csökkentésére tette a hangsúlyt, '97-ben azonban egy teljesen világos új irányt fogalmaztak meg az Unió vezetői, azt mondták, hogy a foglalkoztatottság növelése a prioritás. Ebből a szempontból az Európai Unióban a jelenlegi 65 százalékos foglalkoztatási rátát kívánják 70 százalékra növelni 2010-re; Magyarországon ez az arány most 51 százalék. Tehát van mit javítani, az aktív foglalkoztatottak 3,9 milliós becsült száma jóval alacsonyabb még az uniós átlagnál is.

Infláció kérdése; azt is mondhattam volna a bevezetőmben, hogy a bűvös 4,5 százalék jegyében telt el 2003. Mit is ígért László Csaba, mit is ígért Burány Sándor, mit ígért a Medgyessy-kormány? Azt ígérte, hogy 4,5 százalék lesz a gazdasági növekedés, 4,5 százalék lesz az infláció mértéke, és 4,5 százalék lesz az államháztartási hiány mértéke. Emlékszünk rá, László Csaba és kollégái diadalmenetben vonultak be a parlamentbe, hozva az akkori következő évi költségvetést.

Nézzük meg, hogy a diadalmenet indokolt volt-e vagy sem! 4,5 százalék helyett 4,7 százalékos éves infláció, kedvezőtlen összetételben, mert májusban volt 3,6 százalék, de 2003 decemberére már 5,7 százalékra növekedett, azt pedig tudjuk, hogy az idén 7 százalék fölött van az infláció. A növekedés 2,9 százalék, a 4,5 helyett. A hiány mértéke pedig mennyi is, államtitkár úr? 6,1 százalék! Tehát amely számnak az alacsonyabb érték kedvezőbb lett volna, az inkább növekedett - lásd infláció és hiány -, ahol pedig kedvezőtlen irányba változik lefelé a növekedés mértéke, az sajnos kedvezőtlenebb lett. Ennyit a diadalmenetről és az inflációról.

Azt hiszem, a pénzromlás mértéke mindig mutatja egy gazdaság állapotát. Szeretném hangsúlyozni, hogy az infláció csökkenő trendje 2003-ban fordult meg. Ez azt jelenti, hogy tíz év óta először van ilyen trendváltozás, egészen pontosan 1994 vége, 1995 eleje óta, akkor kezdett el csökkenni az infláció mértéke. Azt kell mondanom, hogy ez veszélyes folyamat, mert az inflációt csökkenteni mindig nagyon nehéz, az inflációt fölpörgetni pedig nagyon könnyű, csak ennek nagyon kellemetlen hatásai vannak. Ha a fogyasztói árszínvonal növekedése beépül a várakozásokba, akkor ez akár oda is elvezethet, hogy az inflációra vonatkozó maastrichti konvergenciakritérium teljesítésének késlekedése miatt veszélybe kerülhet Magyarországon az euró bevezetése - erről ma már volt szó -, 2010 helyett akár 2012 is lehet.

(16.30)

Otthonteremtés. A 2003. év során a kormány három alkalommal szigorította az otthonteremtési rendszer feltételeit, amelynek eredményeképpen a rendszer 2004 elejére gyakorlatilag tetszhalott állapotba került.

Nézzük a szigorítást! Az első alkalom a 2003. júniusi kormányrendelet: a jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek felső összeghatára 30 millió forintról 15 millió forintra csökken. A kamatplafon tekintetében pedig a felvett hitelekre: a kormányrendelet hatálybalépése után egy kamatplafont léptetett életbe a kormány, ezzel jelentős mértékben csökkentve a felvétel lehetőségét. 2003 novemberében az új adótörvények megszüntették és részben felére csökkentették a korábbi kedvezményeket. Emlékezzünk rá: 240 ezer forint helyett 120 ezer forint. Kivettek havi 10 ezer forintot a lakáshitelt felvevők zsebéből. További szűkítés volt, hogy a kormány öt esztendőre csökkentette le az adókedvezmény igénybevehetőségének a határidejét. Miközben 10-15 vagy éppen 20 évre vesznek fel lakásvásárlásra hiteleket az emberek, az öt év nem tűnik túlságosan nagyvonalú ajánlatnak. Végül 2003 decemberében a harmadik döntése, harmadik csapása az otthonteremtésre a kormánynak: megszünteti a fix kamatplafont, azt a biztonságot, amit ez nyújtott a hitelfelvevőknek, és lebegő kamatplafont vezetett be, továbbá csökkentette a használt lakás vásárlása esetén a felső, legmagasabb összeg mértékét.

Nos, ezek jelentették azt, hogy az otthonteremtés mint állami program lényegében a töredékére esett vissza, elenyésző volt ennek a 2003 utáni lehetősége. Szeretnék néhány adatot mondani: 2003 végére 330 ezren vettek igénybe ilyen támogatást. Ebből 150 ezer szerződést 2003-ban kötöttek meg. Világos tehát, hogy az általában 2003 májusa óta folyamatosan lebegtetett otthonteremtési program módosítása, a szigorítástól való félelem rosszat tett ennek a körnek, miközben ez a lakosság körülbelül 10-13 százalékát érinti.

Hatósági árszabályozás, energiaárak kérdése. Nem lesz áremelés - hallottuk Lendvai Ildikót, hallottuk Medgyessy Pétert és még sokan másokat. Ezzel szemben 2003 is az energiaárak növeléséről szólt. 2003-ban mind a villamos energia, mind a gáz árát kétszer is megemelte a kormány, oly módon, hogy az áremelések összhatása az éves infláció három-négyszeresét is elérte, 18,4 százalék a villanyáram esetében, 12,1 százalék a gázárak tekintetében, miközben az éves infláció mindössze 4,7 százalék volt.

Súlyosbította a dolgot, hogy ezek az áremelések - amelyeket nevezzünk, mondjuk, az árszabályozás liberális megközelítésének - azzal jártak együtt, hogy néhány olyan területen, ahol korábban infláció környéki emelés volt, megugrottak a díjak. Ilyen például a tömegközeledés, víz- és csatornadíj és számos egyéb szolgáltatás. Mondok konkrét számokat is: tömegközlekedés átlagos költségei 25 százalékkal nőttek 2003-ban, a tíznapos sztrádamatrica díja 26 százalékkal, a havi matrica díja 23 százalékkal, az éves autópályadíj pedig 20,8 százalékkal emelkedett 2003-ban.

Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben nőttek a szív- és érrendszeri problémák kezelésére alkalmas gyógyszerek árai is. Mondok példát ezek közül: az értágítók ára 30 százalékkal, a vérnyomáscsökkentő készítmények ára pedig 36,4 százalékkal emelkedett 2003-ban.

Más terület: élelmiszerárak kérdése. A kenyér és sütőipari termékek ára 15 százalékkal, húsárak 10 százalékkal emelkedtek 2003-ban.

A biztosítási díjak átlagosan több mint 10 százalékos mértékben nőttek, aminek az oka többek között abban rejlett, hogy egy pénzügyminisztériumi rendelet az ügyfelek befizetett pénze után jóváírt kamatok 5,5-ről 4 százalékra való csökkentésére kötelezte a biztosítótársaságokat, ami az ügyféldíjak emelését eredményezte.

Még egy pont, hogy a környezetvédelmi díjak se maradjanak ki: ezeknek a mértéke 2003-ban 78,3 százalékkal nőtt, tisztelt képviselőtársaim.

Van tehát mit végigvenni a 2003. évből.

Összefoglalóan azt gondolom, hogy az a kijelentésünk, miszerint 2003-at a sodródás, az átgondolatlanság jellemzi, beigazolódott. Februárban, amikor azt mondtuk, hogy 6 százalék körül lesz az éves hiány mértéke, éles cáfolat volt a reakció a másik oldalról. Nem örülünk annak, hogy igazunk lett ebben a kérdésben is, akár a gazdaságpolitikát nézem meg, akár az államháztartási hiány mértékét, sajnos a kedvezőtlen várakozásaink igazolódtak be. Ennek megfelelően a zárszámadási törvényjavaslatra nemmel fogunk szavazni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu