VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár úr szavaiban egy kis bizonytalanságot érzek és talán nem véletlenül, hiszen ha a 2002. évet felidézi az államtitkár úr, akkor bizony azzal egyetért velem, hogy amikor a kormányváltás megtörtént, a minisztérium apparátusa jelezte, várhatóan év végéig 171 milliárd forinttal magasabb hiány fog kialakulni. Nem ön számolta ki, nem én számoltam ki, nem Medgyessy Péter számolta ki; egyébként az az apparátus számolta ki, amelyik önöknek is a szakmai hátteret adja. Ehhez a plusz 171 milliárd forinthoz képest 900 milliárd forintos adósságtöbblet halmozódott fel az év végéig.

Miért is, államtitkár úr, ha már ilyen bőszen bólogat? Nyilván azért, mert jöttek az őszi önkormányzati választások, jött a kétszer száznapos program, megváltozott a külpiaci helyzet, amit önök nem vettek figyelembe, azaz a döntéseiknél a magyar gazdaság lehetőségeit értékelték másképp, mint amilyen a tényleges helyzet volt, ezért következett be az a helyzet, hogy 2002 végére 9,4 százalékos hiány alakult ki. De hogy ez nem egy véletlen hiba volt, hanem úgy tűnik, a helyzetfelismerés vagy a rossz alkalmazkodóképesség a kormány gazdaságpolitikája részéről, a tavalyi évet tudom önnek megemlíteni. Akkor már ön is államtitkár volt, akkor már ön is ott volt a minisztériumban, mégis a tervezett 4,5 százalékos, majd 4,8 százalékos hiány helyett év végére 6,1 százalékos hiány alakult ki, mert 2002-ben az államigazgatáson keresztül olyan többletet vittek bele ebbe a rendszerbe, amelyet sajnos nemcsak 2003-ban vagy 2004-ben, de 2005-ben is finanszírozni kell, és amely jelentős mértékben csökkenti a központi költségvetés és az államháztartás mozgásterét. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu