VARGA MIHÁLY (Fidesz): Én is azt hiszem, hogy ez a vita, ha közvetve is, de mégiscsak a monetáris politikáról és a döntésekről szól, államtitkár úr, hiszen az előbb épp az ön frakciótársa vetette föl, hogy a 2002-es helyzet és a kamatemelés milyen módon függ össze. Nos, ebből a szempontból én megértem önt, hogy kellemesebb visszafelé mutogatni és arról beszélni, hogy az előző kormány időszakában mi történt, de mégis, ha tárgyilagosak vagyunk, akkor 2002-ben - ezt ön sem cáfolta - történtek olyan gazdaságpolitikai lépések, száznapos programok, amelyek jelentős mértékben növelték a hiány nagyságát.
Tisztelt Államtitkár Úr! Biztos, ön is emlékszik rá, amikor, mondjuk, a BKV-nak, a fővárosi közlekedési vállalatnak egy 37 milliárdos csomagot állítottak gyorsan össze a választások előtt, ezzel is befolyásolva nyilván a fővárosi önkormányzati választásokat. Vagy talán arra is emlékszik, hogy egy 60 milliárdos csomaggal rukkoltak elő a szövetkezeti lobbi nyomására, amely úgymond politikailag önöket támogatta a választásokon.
Én azt gondolom, hogy azt kétségbe vonni, hogy 2002 őszén az önkormányzati választások miatt önök egy nagyarányú költekezésbe kezdtek, nem lehet, mert a tények sajnos ezt mutatják. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés