WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fővárosi Közgyűlés képviselőjeként is, de leginkább budapesti polgárként tekinteném át a 2003. évi zárszámadást. Lássuk, mit is adott a 2003. évi költségvetés Budapest és a budapestiek számára! Röviden összefoglalva: megszorítást, elbocsátást, beruházások elmaradását, közüzemi áremeléseket, elmaradó közlekedési támogatást, bizonytalanságot.
Ha a kedves jelenlegi kormánypárti képviselőtársaim korábbi szavajárását idézném ide, akkor ez a kormány, az MSZP-SZDSZ-kormány Budapest-ellenes. Különösen akkor szomorú ez a megállapítás, ha a választási szlogeneket idézzük fel: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak. Azt se felejtsük el, hogy a budapestieket felszólították, szavazzanak Demszky Gáborra, Medgyessy Péter személyes jó barátjára, akik majd együtt elintéznek mindent. Budapestet jól elintézték! Véleményem szerint elég sokat mondó az az állítás, hogy a legrosszabb orbáni év is jobb volt a 2003. évinél. Ennek azóta sem történt meg a cáfolata.
De mit is tapasztalunk, ha Budapestre tekintünk? Hisz mindannyian szenvedő alanyai vagyunk a budapesti problémáknak, még akkor is, ha csak átutazóban járunk erre, vagy politizálni jövünk a városba. Az utakon folyamatos dugókon kell átküzdenünk magunkat, és kátyúk által veszélyeztetve, autóinkat rohamosan károsítva közlekedhetünk. A budapestiek nehezen boldogulnak a magas közüzemi, BKV-díjakkal, a kórházak a csőd szélén állnak, a BKV jelentősen eladósodott. Mára oda jutottunk, hogy a pesti polgárok, humorukat mindig, még a legnehezebb helyzetben is megőrizve, a folyamatosan kiégő buszokat a rossz emlékű Color Star tévékhez hasonlítják, sőt mi több, nem egy autó hátára ragasztott matrica hirdeti: nem részeg vagyok, a kátyúkat kerülgetem. (Derültség.) Kérem, ez a helyzet ma Budapesten.
Pedig Budapest csodálatos város, országunk, nemzetünk, sőt Európa büszkesége lehetne, de az MSZP, SZDSZ politikusainak igénytelensége miatt nem büszkélkedhetünk, hanem szégyenkeznünk kell fővárosunk állapota miatt; szégyenkeznünk, mert Budapest lepusztulása a koncepció és a pénz hiányát mutatja.
A választáskor megígért és a száznapos programban megítélt közalkalmazotti béremelés a fővárosnak 14 milliárd forint többletkiadást jelentett a 2003. esztendőben, melynek fedezetét a kormány nem biztosította. A tisztelt Házban ez a tény már többször ismertetésre került. Egyértelmű, hogy a 2003. évi központi költségvetés az ország valamennyi önkormányzatát, ezen belül a fővárosiakat is rendkívül nehéz helyzetbe hozta, mert nem volt elegendő fedezetük az intézményeik működtetésére.
A kormány 2002-ben kifizette a BKV felhalmozott adósságát, ez tény. Azonban az is tény, hogy semmilyen egyéb, hosszú távon kiszámítható finanszírozási konstrukciót nem dolgozott ki. 2003-ban a főváros egyetlen forint külön támogatást nem kapott a BKV működtetéséhez, sőt, amit a kormány megígért, azt sem teljesítette. Mindannyian emlékezhetünk, de azért érdemes felidézni, hogy a kormány ígérete szerint a HÉV is megkapta volna a vasúti teljesítménypótlékot, de eltelt egy év, egy fillér támogatás sem érkezett, majd a kormány, megoldva a problémát, hatályon kívül helyezte a támogatásról szóló jogszabályt. Ja, kérem, így könnyű; már nincs jogszabály, nincs kötelezettség, az ígéretet meg tegyük, ahová akarjuk.
A gáz és az elektromos áram díjának emelése, az ebből következő távfűtési és BKV-díjnövekedés miatt a budapestiek által elszenvedett infláció magasabb volt az országos átlagénál. Az úgynevezett budapesti infláció meghaladta a 10 százalékot, és ez csak a kezdet volt, ugyanis a korábban elmaradt csatornaberuházások, a meg nem épült tisztítótelepek, a bevezetett környezetterhelési díj miatt 2004-re újabb hihetetlen mértékű, 36 százalékos díjemelésekkel sújtották a budapestieket.
Demszky Gábor bocsánatkérős, elismerős, magának dudálós politizálása megbukott, ezt régóta tudjuk. Ugyanakkor ismerjük el, a főpolgármesternek abban igaza volt, soha még nem volt olyan rossz helyzetben a város, mint 2003-ban. És hol van még a 2004-es zárszámadási vita?!
Tisztelt Koalíció! Meddig lehet még ezt a kettős játékot játszani? Nem vették észre, hogy 2002 óta önök irányítják az országot és a fővárost is? Véget kellene már vetni az egymásra mutogatásnak. Itt már nincs más felelős, csak önök.
Úgy tűnik, kormánypárti képviselőtársaim a számokat, a költségvetés számait csupán kelléknek használják, egy olyan kelléknek, amely itt a parlamentben alkalmas lehet a valóság elkendőzésére, ugyanakkor az emberek, a fővárosiak a bőrükön érzik a valóságot. Már nem lehet megmagyarázni a budapesti polgároknak szép szavakkal, hogy minden rendben van.
Hogyan lehet rendben egy város, ahol az adott évben egyetlen állam által finanszírozott beruházást sem indítottak el? Hallottunk már világvárosról, európai fővárosról, azonban hogyan gondolhatjuk ezeket komolyan jelentős fejlesztések nélkül? Ami ebben a városban állami pénzből megépült, az az Orbán-kormány idején történt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ne feledkezzünk meg a Budapest Sportarénáról, a Nemzeti Színházról, a Millenáris Parkról, a Terror Házáról, a Nemzeti Filmszínházról, a lágymányosi egyetemvárosról, a Volán-pályaudvarról. Ebben az időszakban gyorsult fel a kerületi csatornaépítés és a földutak felszámolása is. Több mint 200 milliárd forintot fektetett be a polgári kormány Budapestbe.
De mi épült 2003-ban? Egyáltalán, minek az építése kezdődött el? A válasz: semmi. Sajnos, Demszky Gábor nem vállalkozott arra, hogy a fővárosiakat a parlamentben is képviselje, pedig ha itt ülne közöttünk, amikor éppen Magyarországra látogat, nemcsak az újságok hasábjain bírálhatná a szociálliberális kormányzat intézkedéseit.
(18.40)
Sokkal hatásosabban léphetne fel a főváros érdekeiért itt a parlamentben, mint Brüsszelben. Tény az, tisztelt képviselőtársaim, hogy az országot egy szocialista-szabad demokrata koalíció irányítja. Tény az is, hogy a fővárost is egy szocialista-szabad demokrata koalíció irányítja. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a városháza és a parlament között megrekednek a dolgok. Demszky Gábor nem vállalta, hogy a parlamentben képviselje a budapestiek érdekeit, pedig véleménye volt a fővárosról. Szerinte Budapest olyan, mint egy falu.
A valóság ezzel szemben az, hogy Budapest nem falu, hanem az ország, sőt a nemzet fővárosa is egyben, ezért minden fővárostól elvett forint háromszoros kárt okoz, bizonytalanná, kiszámíthatatlanná teszi a budapestiek életét. Ez kárt okoz az ország és a nemzet valamennyi polgárának azzal, hogy az elvonások a jövő fejlesztéseit ássák alá. Budapest egyre inkább lemarad a térség városaival folytatott versengésben, ami visszafordíthatatlan hátránnyá alakulhat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a 2003-as költségvetés budapesti olvasata. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés