DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni az elismerést, amellyel a programot illette. Úgy gondolom én is, hogy nagyon sok idős ember élethelyzetén tud javítani az, ha a földtulajdonát havi életjáradékra váltja. Erre teremtettünk lehetőséget: a Földalapkezelő Szervezet havi életjáradék fejében vásárolja meg idős emberek tulajdonát. A feltételek természetesen nem mindenkire vonatkoznak. Ezeket a feltételeket a 210/2004. számú kormányrendelet tartalmazza jelenleg. E rendelet értelmében jogosultnak a hatvanadik életévét betöltött személy minősül. Tehát függetlenül attól a rendeletmódosítás kapcsán, hogy az illető nyugdíjas vagy nem jogosult nyugdíjra, a hatvanadik életév betöltése után vehet fel ilyen életjáradékot.
A kormányrendelet mellékletében van egy táblázat, ez segíti az életjáradék kiszámítását. Egységnyi életjáradék alapjául szolgáló összeg esetén a szerződéskötéskor betöltött életkor a mérvadó. Ennek függvényében dől el, hogy mekkora életjáradékra jogosult valaki, és természetesen a várható életkor alapján kerül a járadék összege meghatározásra. Ebből az következik, hogy minél alacsonyabb életkorban kerül sor a szerződéskötésre, a jogosult a várható életkora alapján a havi életjáradék tekintetében annál kisebb összeget kaphat meg. Egy ötvenéves ember esetében ez az összeg várhatóan olyan alacsony lenne, hogy esetleg még a folyósítás költségei is megterhelnék ezt a dolgot, tehát nem lenne értelme, hogy ezt megvalósítsuk, hisz tudott, hogy Magyarországon az átlagos földtulajdon nagysága csak néhány hektárra terjed ki. Természetesen ritkaság az, hogy valakinek több tíz hektár földje van, és életjáradékra váltja.
Én úgy gondolom, hogy bármely életkort húznánk meg határnak, mindig lennének olyanok, akik kiszorulnak ebből a lehetőségből. A képviselő úr által felvetett ötvenéves kor esetén is természetesen kimaradnának bizonyos rokkantnyugdíjasok. Ismert, hogy a legutóbb meghirdetett, harmadik életjáradéki pályázat beadási határideje augusztus 27-én járt le. Itt is nagy volt az érdeklődés. A kettes életjáradékra több mint tízezer nyugdíjas jelentkezett, és rövidesen befejeződik az ő kérelmük elbírálása, és megkötésre kerül a szerződés. Visszamenőleg február 1-jétől kapták meg minden hónapra eső életjáradékukat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a minisztériumnak természetesen szándékában áll, hogy a jövő évben is folytassa ezt a programot. Ennek kapcsán át fogjuk tekinteni a jelenlegi jogszabályt, és meg fogjuk vizsgálni a képviselő úr felvetését, hogy az ötven vagy ötvenöt éves kor feletti rokkantnyugdíjasokra való kiterjesztés milyen anyagi megterhelést jelentene, hisz mi ezt a programot a költségvetés függvényében tudjuk meghirdetni és lebonyolítani. Kérem majd a közreműködését ebben, és remélhetőleg tudjuk bővíteni a lehetőségeket.
Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés