KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Medgyessy Péter miniszterelnök úr szeptember 8-án kiadott nyilatkozatában válaszolt az ön kérdéseire. Ez nagy sajtót kapott akkor, két mondatot mégis mindenképpen kiemelnék, hogy tételesen választ kaphasson e fórumon is az ön által feltett mindkét kérdésre.

Az első kérdésére vonatkozó szövegrész a következő: “Felelős miniszterelnökként jogi eljárást kezdeményeztem volna, ha konkrét bizonyítékok kerültek volna elém.ö

A második kérdésére vonatkozóan, amelyben azt firtatja, hogy nevezze meg azokat, akik tudomása szerint érintettek lehetnek korrupcióban, az inkriminált szövegrész: “Az ellenzéktől az elmúlt két évben megtapasztalt álságosságnak látom, hogy annak ellenére, hogy sokkal cifrább ügyekben, számában nem is hasonlítható módon érintett, most mégis a szemét forgatja, és skandalumról beszél. Magam a saját portám előtt söpörtem. Nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évtizedben, kormányon vagy ellenzékben, a Fidesz vezetői magukba vagy magukra néztek volna.ö

Kérem képviselő urat, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu