DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A beadott módosító indítványaim azt célozták - és ehhez kérem a parlamenti frakciók támogatását -, hogy azon hivatásos állományúak, akikre nem vonatkozik a kormány előterjesztése az illetménykiegészítéseket illetően, rájuk is vonatkozzon, és kérem, hogy ezt támogassák, különös tekintettel az RSZVSZ szerveinél szolgálatot teljesítő felsőfokú végzettségű hivatásosokra, és ugyanígy a helyi szerveknél és az alegységeknél felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatásos állomány vonatkozásában. Ugyanígy a középfokú végzettségű hivatásosoknál, a minisztérium szervezeti egységeinél és az RSZVSZ-nél elmarad a középirányító szerveknél szolgálatot teljesítőkhöz viszonyítva az illetmény kérdése. Bár szeretném hozzátenni, hogy úgy, ahogy az általános vitában elmondtam, megítélésem szerint a hivatásos állomány illetményének toldozgatása-foldozgatása folyik ezzel a törvényjavaslattal, úgy gondolom, hogy az átfogó illetményrendezésnek az lenne a módja, hogyha a parlament a Hszt. módosításával, illetőleg a köztisztviselői törvény módosításával módosítaná az illetményalapot, és ez jelentene egy általános illetményemelést.

Abban bízunk, hogy a 2005-ös költségvetés tárgyalása során mód lesz arra, hogy a köztisztviselői illetményalap emeléséről tudjunk beszélni itt a tisztelt Ház falai között. Abban bízom egyébként, hogy a benyújtandó költségvetési törvényjavaslat is tartalmazza; ha nem, akkor majd meglátjuk. Bízom abban, hogy a parlamenti frakciók a módosító indítványaimat támogatják, hiszen megítélésem szerint így lehetne elérni, hogy ez az illetménykiegészítés az általam is javasolt személyi kör vonatkozásában is tényleges illetményemelést jelentsen. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Ehhez kérem a támogatásukat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu