BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy Jauernik képviselőtársam nem szemlélte igazán kritikusan a 2003. évi költségvetést.

Képviselő Úr! Nekem a nagyanyám azt mondta, hogy kisfiam, tanuld meg, az ég nem rózsaszín és nem fekete, hanem az ég kék, de sajnos ez az ég lehet derűs, lehet borús és lehet napfényes. No, tisztelt képviselő úr, ha e mérsékeltebb irányzatban próbálunk színjelzőt találni, akkor erősen borús volt, mondhatnám, majdnem viharos volt a felhő az önkormányzatok 2003. évi gazdálkodása felett.

Képviselő Úr! Ön majdnem teljesen rózsaszínben festette föl, hogy 12 százalékkal több forrása volt. Ön mondta az előző szavaiban azt, hogy nincs egyensúlyban a kitűzött feladat és a finanszírozás. Kérem, a 2003-as évben teljes egészében megörököltük a béremelés 50 százalékát. 12 százalékot adott a kormány, mondja ön - én nem láttam, de maradjunk annyiban, hogy igen. De ugyanakkor a bérek 50 százaléka, amely a működési költségek 85-90 százaléka, az bérköltség, tisztelt képviselő úr. Tehát úgy gondolom, hogy 2003 igenis pontosan kormányzati, és ne tessék mellébeszélni, kormányzati intézkedésből többletterheket jelentett az önkormányzatoknak, és a központi költségvetés, az állami költségvetés ezt nem finanszírozta le.

Nos, tehát úgy gondolom, hogy a normatívák tekintetében is, nézzük csak meg ezeket a bázisszámokat, és kérem, a szakmával meg lehet vitatni, még a polgári kormány idejében elértük az általános iskolai oktatás 80-85 százalékos állami normatíváját, azaz annyit finanszírozott a tényleges költségből. Ez lezüllött 65 százalékra, tisztelt képviselő úr. Akkor most ki ügyeljen arra, hogy a feladatok mellé forrást kell tenni, tisztelt képviselő úr?

Én úgy gondolom, ez kormányzati felelősség, és a kormány sajnos ezt a fontos elvárást az elmúlt évben az önkormányzatok tekintetében nem teljesítette. Köszönöm, hogy szólhattam.

Forrás: parlament.hu