DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A Jauernik képviselő úr által felvetett dolgokhoz hadd említsem meg az egyházi iskolák kiegészítő támogatásával kapcsolatosan, hogy ezek mindig utólag kerülnek finanszírozásra, tehát egy év elteltével, aminek az a következménye mindenképpen megvan, hogy az adott intézmények az év közben jelentkező többletköltségeket - akár az infláció okán, akár egyéb áremelkedések, áfaváltoztatások során bekövetkező rezsi- és így tovább pluszköltségeket - nem tudják olyan egyszerűen kigazdálkodni. Ezek mindig utólagos finanszírozásúak, és ebből következően mindig komoly lemaradásban vannak az aktuális árviszonyokhoz képest. Csak a korrektség kedvéért megjegyzem, hogy tény és való, hozzá kell tenni a vatikáni megállapodás értelmében, ahogyan hozzá kell tenni egyébként a többi, nem csak katolikus egyházi fenntartású iskoláknál is.

Habár tegyük hozzá azt is, hogy újabban már arra is van példa, hogy ezért az egyházaknak már pereskedni kell; a református egyház most már itt tart; Magyar Bálint és az Oktatási Minisztérium - ez ma aktuális téma - nem folyósítják a normatív pénzt. Ez - szóba került a múltkor a parlamentben - egy peres ügy. (Gőgös Zoltán: Megint olyat mondunk, ami nem igaz!)

Forrás: parlament.hu