DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Göndör képviselő úr felvetette azt, hogy a jogos igények szempontjából kérdés a honnan kell elvenni a pénzt kérdése. Nos, én szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy akkor, amikor ilyen kérdések napirenden voltak, akkor is elmondtuk, úgyhogy szeretném most csak megismételni, hogy bizony voltak nagyon is ésszerű és komoly tételeket jelentő felvetéseink, csak a kormánytöbbség ezeket nem volt hajlandó megszívlelni.
Csak szeretnék arra utalni, hogy a Gripenek levegőben való utántöltésére több tíz milliárdot fordítanak; hogy miért van erre szükség, bevallom, azóta sem bírom józan ésszel felfogni. Majd 30 ezer emberrel megnövelték az államapparátust, ez 30 ezer pártkatonának jelentett értelemszerűen új állásokat. Ez nyilvánvalóan nem kis tétel.
Soha ennyi államtitkár nem volt a magyar kormányban a rendszerváltás óta, mint 2002-től. Olyan mérvű személyi tisztogatásokat hajtottak végre az államapparátusban, a különböző költségvetési intézményekben, és ha a hozzá kapcsolódó végkielégítéseket és szükséges elbocsátással járó pénzeket nézzük, ezek megint nem kis tételek. A mobiltelefon-tenderről nem is kívánok már beszélni, meg új irodabútorokról. Új közalapítványokat hoztak létre.
Ezek bizony olyan több tíz milliárdos, majd' százmilliárdot is meghaladó tételek, amelyek bizony erre a kérdésre megadták volna a választ, hogy mit honnan, merre, meddig, csak átgondoltabban kellett volna tervezni. És az, amit Szalay Gábor mondott még a legelején, hogy nem volt megalapozott a költségvetés-tervezet, a kormány itt bizony hibázott, ebben nem csak azok az elemek vannak benne, amelyekre ő rámutatott. Ezeket én nem vitatom, persze, voltak ilyen típusú buktatói, és benne van egy óriási felelőtlenség, egy óriási kormányzati átgondolatlanság, felelőtlenség vagy rövid távú politikai szándék is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés