GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Endre Képviselő Úr! Ugye nem gondolja komolyan, hogy a 30 millió forintos lakáshitelt pályakezdő fiatalok és fiatal, gyereket nevelő házaspárok veszik igénybe? Azok a változások, amelyekről beszélt, pont annak érdekében történtek, hogy a fiatalok számára kedvezőbb legyen a feltétel. Ezért növekedett meg a szocpoltámogatás. Ha elolvasta volna a zárszámadási szöveget és megnézte volna a számokat, akkor a következőt találta volna: a lakástámogatás 21 százalékkal magasabb - ez azért rendes volumennövekedés! -, mint 2002-ben volt. Tovább folytatom: a hitelállomány 137 milliárd forinttal több, mint volt az előző évben. Ez 168 százalékos növekedés, képviselő úr!
Tehát lehet hisztériát kelteni még egyszer a 30 százalékkal meg a jegybanki kamatot követő kamattámogatással, de hiszem, hogy ön ugyanúgy tudja, mint én, hogy aki ma bemegy egy bankba és lakásvásárlási hitelt vesz fel, arra ugyanúgy igaz a 3 százalékos kedvezmény, mint volt korábban. Tehát az, amit ön elmond, egy hihetetlenül olcsó, demagóg, az embereket riogató dolog, miközben a költségvetésből 3,7 százalék - hány olyan terület van, ahol szeretnénk ehhez hasonló összeget adni? - ment lakástámogatásra.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés