JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Pósán képviselő úr előző hozzászólására szeretnék reagálni. Nem értettem pontosan, képviselő úr, a nem állami, nem önkormányzati intézményekkel kapcsolatban mit akart kifejteni. Ott is ezzel a 60 százalékkal volt probléma. Én azt gondolom, hogy az egyházi iskoláknál nincs ilyen gond. Képviselő úr is pontosan tudja, hogy a vatikáni megállapodás szerint kiegészítő támogatást, kiegészítő normatívát kapnak. Ha most alaposan elolvasta a törvényjavaslatot, benne van, hogy ez a kiegészítő támogatás nem volt elégséges, mert az önkormányzatok ennél többet fordítottak rá, 1,4 milliárd forint plusztámogatásra jogosultak az egyházak, amelyet ebben a törvényben fogunk szentesíteni és jóváhagyni. Ezt a támogatást az egyházi intézmények pontosan megkapják, tehát őnáluk semmiféle kifogásnak helye nincs.
A másik kérdés, amit fölvetett, a bérhikivel kapcsolatos: képviselő úr, javaslom, tessenek elolvasni a számvevőszéki jelentést ezzel kapcsolatban. Pontosan leírják, hogy hogyan történt az elszámolás, miként volt, és én azt gondolom, hogy az ÁSZ mindig kritikus és mindig megalapozott véleményt mond. Ha elolvassák ezt a jelentést, akkor én úgy gondolom, hogy most nem mondanak olyan dolgokat, hogy nem volt elégséges, nem jutott, nem lehetett pályázni. Erre nem pályázni kellett, ez járt az önkormányzatoknak. Nagyon egyszerű adatlap kitöltésével, természetesen amennyi járt, annyit kaptak a kicsik is és a nagyok is.
(16.30)
Itt a matematika működött, nem pedig a pályázatelbírálási szempontok, és hogy ellenzéki vagy nem ellenzéki képviselő.
És talán még Mádi úrnak is hadd válaszoljak: Mádi úr, sokkal több kormánypárti polgármester van, sokkal több kormánypárti vezetésű önkormányzat van, ezért aztán az arányoknak is nagyobbaknak kell lenniük. Ha nem így lenne, baj lenne.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés