MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati gazdálkodásnál maradva: tisztán kell látni, hogy a több pénz a nagyobb béremelések miatt részben került oda, de ez nem volt elégséges a béremelések fedezetére, és drasztikusan lecsökkent a beruházásokra fordított önkormányzati forrás lehetősége. Tehát az önkormányzatok pozíciója, autonómiája lényegesen leromlott, tömegesen csúsznak át az önhibáján kívül hátrányos helyzetű kategóriába, amiben egyébként addig is nagy számban vettek részt. Tehát magyarul, az önkormányzati finanszírozás a 2003. évben rendkívül jelentős pozícióromlást eredményezett összességében, az önkormányzatok gazdálkodási lehetőségei kapcsán.

Sajnos, nemcsak az önkormányzatok és nemcsak a kultúra volt az elszenvedője a 2003. évnek, hanem a lakás-, otthonteremtés témaköre is. Itt tartok a kezemben egy interjút a Népszabadságból, ami, azt gondolom, elég közel áll a baloldali pártokhoz. Azt írják, hogy vége a meglepetések korának, a lakástámogatási rendszer ezentúl kiszámítható és tervezhető lesz. Ezek után újabb szigorítások léptek hatályba, az ötmilliós használtlakás-hitel csökkentése ezután történt meg decemberben. Visszaemlékszünk rá, hogy óriási pánik alakult ki a piacon, az emberek tömegesen mentek, félve a szigorításoktól, kihasználva azt az egy-két hét különbséget, amivel a szigorítások életbe léptek, hogy még igénybe vehessék a kedvezőbb lakástámogatási rendszereket.

Az egész 2003. év a káosz volt a lakáshitelezés tekintetében, hétről hétre és hónapról hónapra láttak hírek napvilágot arra nézve, hogy újabb és újabb megszorítás várható. Ennek következében az emberek állandó pánikszerű reakciókat produkáltak, aminek sajnos meglesz a böjtje, hiszen a csökkenő vagy stagnáló jövedelmek mellett, a bizonytalanság mellett tízezrek kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy nem tudják fizetni az akkori hiteleiket, amiket felvettek a használt- vagy újlakás-hitelezésük kapcsán. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Itt még azt ígérik egy évvel ezelőtt, hogy a nemzeti lakásprogram elkészül. Kérem, azóta sem készült el. Úgyhogy nemcsak 2003-as adósságok, hanem máig ható adósságok vannak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu