TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! E kétperces hozzászólás nem ad lehetőséget arra, hogy válaszoljak arra a sok valótlanságra, amelyet Pósán képviselő úr az oktatást érintő költségvetés végrehajtásával kapcsolatban elmondott. Nagy részére az oktatási bizottság ülésén válaszoltunk, többek között arra, amit a felsősoktatás eladósodásáról mondott. A Számvevőszék akkor megmagyarázta Pósán képviselő úrnak, hogy rosszul értelmezi a dolgot, nem tudnak a költségvetési intézmények eladósodni; és hasonlóan a többi megjegyzését is, amit tett a gazdálkodás törvénytelenségével kapcsolatban, amit Herényi képviselő úr próbált megmagyarázni, hogy miből fakad. De nem mutatott ki a Számvevőszék sem törvénysértést, nyilván a megadott törvényes keretek között gazdálkodott az Oktatási Minisztérium is és a felsőoktatás is.

Amit még szeretnék kiemelni: rossz néven vette, hogy a második magyar hadsereg elpusztulásának színhelyére tanulmányi kirándulást, emléktúrát szervezett a minisztérium. Én azt gondolom, olyan mértékben része a magyar történelemnek ez is, hogy nem tudom, Pósán képviselő úr milyen tantárgyat tanít a felsőoktatásban, de talán helyes lenne, ha végiggondolná, hogy meg kell-e róni az Oktatási Minisztérium azért, hogy a doni áttörés helyszínére tanulmányi kirándulást szervezett, hogy a gyerekek, az iskolások a helyszínen tapasztalják, hogy milyen körülmények között esett a felelőtlen politika áldozatául a második magyar hadsereg.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu