DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok gond van a magyar egészségügyben. De ha a képviselő úr javaslatait megfontoltuk volna és most megfontolnánk, állítom, hogy sokkal több lenne. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Ön azt a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt reklámozza, amelynek egyetlen konstruktív javaslata nem volt a tekintetben, hogy mit tegyünk. De kilenc vagy tíz munkaülésen elmondták, hogy mi mindent ne tegyünk meg.

Ön azt állítja, amit vissza kell utasítanom, hogy fel akarjuk számolni a nemzeti kockázatközösséget, a szolidaritási elvű egészségbiztosítást. Szó nincs erről, képviselő úr! Arról van szó azonban, hogy egyszer már megegyezésre kell jutni abban - talán önökkel is sikerül -, hogy ezen a rendszeren belül milyen eljárások kerüljenek az alapbiztosításban finanszírozásra, mert nem lehet parttalanul mindent és örökké finanszírozni. De ez nem azt jelenti, hogy az egységes kockázatközösséget fel akarnánk oldani. Ha a gyógyszerpiacon, képviselő úr, nem teszünk rendet a betegek érdekében és emiatt a gyógyszerkassza növekménye idén először lesz 10 százalék körül, miközben a betegnek nem kell többet fizetni e patikában, nos, azt gondolom, hogy akkor beláthatatlan következmények vannak. Képviselő úr, arra még nem volt időnk, hogy a praxistörvény valamennyi hibáját, amit annak idején önök elkövettek, kijavítsuk. De meg fogjuk tenni; meg fogjuk tenni.

Azért, mert minden nincs ebben a programban, az nem fogja korlátozni Gyurcsány Ferenc kormányát abban, hogy további kezdeményezéseket is tegyünk a jobb, hatékonyabb és betegbarát szolgáltatások érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Konkrétumot!)

Forrás: parlament.hu