DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén örülök annak, hogy a kistérségi törvényt az Alkotmánybíróság tartalom tekintetében alkotmányosnak ítélte. (Folyamatos zaj.) Az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy ki kell javítani azt az eljárási, felhatalmazási hibát, ami arról szólt, egy mondata a képviselő asszony érvelésében szerepelt, hogy bizonyos kérdéseket nem kormányrendeletben, hanem törvényben kell szabályozni. Ezt abban a pillanatban, amikor az Alkotmánybíróságtól az írásos határozat megérkezik az Országgyűléshez, az Országgyűlés a szokásos eljárási rendben meg fogja tenni. Ez semmilyen módon nem érinti a kistérségek támogatására kiírt pályázati rendszert, amely alkotmányos, törvényes, és ennek megfelelően segíti ezzel a pénzeszközzel mindazt a rendkívül fontos közszolgáltatássort, amelyről Páva Zoltán képviselő úr beszélt.
Értem én, hogy háromszor megváltoztatva az önök álláspontját, először a törvénnyel kijelölt társulást nem akarják támogatni, majd most az önkéntes alapon létrejövő társulásokban is keresik a kákán a csomót, de én hálás vagyok mindazon fideszes polgármestereknek, akik segítettek a kistérségek szervezésében, és a Ház falain kívül elmondják, hogy tudják, hogy ez a jövő, és jó szívvel tették, adták ezt a segítséget a kormányprogram végrehajtásához. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Úgyhogy öntsünk tiszta vizet a pohárba!
(A Fidesz sorai felé:) Közbeszólni nem az Alkotmánybíróság szokott, hanem ön, képviselő úr, mert ön neveletlen.
Köszönöm. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés