DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, hamar folytatjuk - én is egy gyors listát írtam, amikor Mátrai Márta képviselő asszony megkérdezte, hogy mit is csinált a kormány az elmúlt két évben. A miniszter asszony szájából hallották a felsorolást.
Ami még nekem a papíron megmaradt: szeretném elmondani, hogy a rokkantakat és a fogyatékosokat érintően a fogyatékossági támogatást lényegesen kiszélesítette ez a kormány, szinte csak névleg volt meg ez a támogatás, így a töredékét használta fel a költségvetés erre a célra. Ma már sokkal többen részesülhetnek ebből a támogatásból.
Szeretném megismételni, hogy igenis az ingyenes tankönyvellátás elindult, nagyon sok gyermek kapja térítésmentesen a tankönyveket az iskolában. Ezt jól tudják azok, akik nézik a tévét és hallják a rádiót, hogy bizony nem igaz az, ami itt elhangzik, mert megkapják ingyenesen a tankönyvet. Bevezettük az óvodai ingyenes étkeztetést is.
A családi pótlék emelése mellett, szeretném hangsúlyozni, a legrászorultabbak számára megemeltük a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. A szociálpolitikai támogatástól, nem tudom, szó esett-e: olyan mértékben emeltük meg az elmúlt két év alatt, amire nem volt példa az előző négyéves ciklusban. Ezeket írtam össze még nagy hirtelen - ezek megtörténtek, tisztelt képviselő asszony.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés