FONT SÁNDOR (független): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Cselekedni most és mindenkiért - szólt az előző, általam nyomdahibásnak minősített kormányprogram. Nyomdahibás, mert az is rákerült, hogy a nemzeti közép kormányprogramja, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem a nemzeti közép kormányprogramja, hanem a nómenklatúra burzsoáziájának kormányprogramja (Derültség az MSZP soraiban.), amelyhez önök, baloldali képviselők (Taps az ellenzéki padsorokban.) hűen asszisztáltak.

Ebben a kormányprogramban önök az egészségügy reformjáról szóltak, az önkormányzatok feladatarányos finanszírozásáról, 400 ezer új munkahelyről, autópályák, autóutak építéséről szóló megalomániáról, az energiaárak kordában tartásáról, az állami újraelosztás és adóelvonás csökkentéséről, az adónemek számának csökkentéséről - közben négy új adónemet vezettek be: innovációs adó, ökoadó, energiaadó és regisztrációs adó -, a mezőgazdaság felvirágoztatásáról, a szövetkezeti üzletrészek teljes felvásárlásáról - ezt a mondatot azért idézném: a szövetkezeti üzletrészek felvásárlását befejezzük. És valóban így történt, önök ezt befejezték - így gondolták az egész kormányprogramot, amit ide leírtak. (Taps és derültség az ellenzék soraiban.)

(10.10)

Tehát az első kormányprogram egy nagy nulla, nem különb a második sem: a benyújtott iromány nemhogy nyomdahibás, hanem egyenesen selejt. Annyi hazugság, annyi teljesíthetetlen vízió található benne, hogy azok megvalósításához nemhogy a hátra lévő 15 hónap nem lenne elégséges, hanem az elkövetkezendő 150 hónap sem elégséges, különösen akkor, ha ez az önök kezében lenne és önökre lenne bízva.

Az igazi nagy kérdés azonban az, vajon a miniszterelnök-jelöltet érdekli-e egyáltalán, hogy mi van ebben az irományban leírva, vagy az igazi cél a mézesbödönhöz való jutás. Nem tudom, miniszterelnök-jelölt úr, ismeri-e azt az egyszerű kis történetet, amelyben egy szürke kisegérről van szó, aki mellesleg jól házasodott, aki egész életében arról ábrándozott, hogy egyszer feljusson a nagy tejfölösköcsög szájához (Derültség a Fidesz soraiban.), és majd egész életében abból lakmározhasson. És történt csoda, ármány és cselvetés, és egy nagy szerencse, amikor egy odatámasztott seprűnyélen fel tudott kapaszkodni a nagy köcsög szájához. Azonban a falánkságával nem bírva, ráugrott a tejfölre, abba belefulladt. A tejfölösköcsög tartalmát pedig a döglött kisegérrel együtt ki kellett önteni. Hát ettől a szituációtól féltjük mi igazán az országot most, a megjelölt miniszterelnök személyén keresztül.

Nagy és stabil a jólét - jelentette ki a miniszterelnök-jelölt. Úgy látom, úgy érzem, ebbe a nagy és stabil jólétbe hamarosan belehal az ország nagyobb fele. Ezt a szemléletet tükrözi most egyfolytában a benyújtott második kormányprogram is, ugyanazt a szemléletet, amelyben - mint említettem - a burzsoázia kormányprogramját hirdették meg. Ez egyenesen selejt, ez egyenesen egy nagy nulla.

Miniszterelnök-jelölt úr, ön tegnap egy vizuális elemekkel tarkított nagygyűlésen mutatta be kormányprogramját (Közbeszólás az MSZP soraiból: Csak nem ott voltál? Te voltál ott?), igénybe venném egy kissé az ön vizuális képességét. Mint ahogy említettem, az első kormányprogram, amit önök ismernek, egy nagy nulla. A második kormányprogram, amelyből próbáltam bebizonyítani, szintén egy nagy nulla. Két nagy nullát tettek önök közzé (Felmutatja a két kormányprogramot, amelynek hátoldalán egy-egy nulla látható. - Derültség és taps az ellenzék soraiban.) az elmúlt időszakban, ezen rövid időszak alatt. Remélem, találkoztak már ezzel a jellel valahol! Az a véleményem, hogy tegyünk mindent a helyére, oda, ahova az való.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu