TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy szálljunk le a földre, és kicsit foglalkozzunk valóban azzal, ami a kormányprogramban van benne. (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiból: Próbáld meg! Gyere le!) Foglalkozzunk a valóssággal, foglalkozzunk a tényekkel!

Két mondatot szeretnék arra szentelni, amilyen helyzet ma kialakult az országban, amiért ma az Országgyűlés ülésezik. Ez a nap azt jelzi, hogy a 2002-es, Medgyessy-kormány által benyújtott kormányprogram nem valósult meg, elvesztette annak realitását, ami egyébként sohasem volt, és végül megbukott. Ez a mai kormányprogram úgy születhetett, hogy a régi kormányprogram már nincs, a régi kormányprogramot el kell felejtenünk.

Hallva a mai felszólalásokat és ezeket a győzelmi jelentéseket, melyeket maga a miniszterelnök-jelölt úr is elmondott, elgondolkodtató, hogy mi is történt a Medgyessy-kormánnyal. A Medgyessy-kormány a választók előtt egészen bizonyos, hogy megbukott. De a barátai és az elvbarátai előtt nem; a barátai és az elvbarátai Medgyessy Pétert elárulták, tőrbecsalták, majd megpuccsolták. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból.)

Tisztelt Puccsisták! Ahogy a volt miniszterelnök úr mondta, az önök megoldása lehet alkotmányos, de semmiképpen nem demokratikus és nem hiteles. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

(11.10)

Mert a hitelességet egy kormányprogramhoz a választópolgárok adják, és ez önöknek ehhez a kék füzetecskéhez nincs meg.

De nézzük a tartalmat! Lendületben az ország, lendületben Gyurcsány Ferenc programja. Elővettem és a 20.-tól a 23. oldalig olvastam el nagyon tüzetesen, amelynek az a címe, hogy “Igazságos köztársaságö. Nos, tisztelt kormánypártiak, a következő szavakat kivétel nélkül mind a kormányprogramból vettem ki: nyomor, szegénység, vesztesnek érzi magát, gond a havi számla megfizetése, megélhetési gondok, a létért folyó mindennapos küzdelem, önhibáján kívül számkivetett, kilátástalan helyzetben lévő, nélkülöző állampolgár (Göndör István: Ezt örököltük tőletek!), szükségben élők, gondokkal küzdők, kiszolgáltatott, falvakban élő kisjövedelem, diszkriminációban élők és szociális támogatásban részesülők. Na, ez van egy oldalon. (Zaj a kormánypárti oldalon. - Egy hang az MSZP soraiból: Még a nap se süt!)

A következőkben folytatódik a méltánytalan és igazságtalan közteherviselőkkel, a leginkább nélkülözőkkel, a legnehezebb körülmények között élőkkel, a rászorulókkal, a legnehezebb körülmények között élő munkanélküliekkel, hátrányos helyzetűekkel, leszakadt és kirakott emberekkel, túlterhelt gyerekekkel, a legrosszabb helyzetben lévő családokkal, a családon belüli erőszakkal, a bántalmazottakkal. Az igazságos otthonteremtés címszó alatt pedig a következő szavak találhatók: hátrányos helyzetű régiókban élők, magas kamatot fizetni nem tudók, megfelelő háttér híján önerővel nem rendelkezők, szerényebb jövedelműek, nem tudnak jelentős hiteltörlesztést vállalni, reménytelen helyzetbe került, adósság rendezésére várók.

Tisztelt Szocialisták! Tisztelt Gyurcsány Ferenc! Ez az önök országa? Ez az önök lendületes és igazságos Magyarországa? Megtudhattuk, hogy ezen az országképen hogyan kíván változtatni Gyurcsány Ferenc. Úgy kíván, hogy a kilátástalan és nélkülöző rétegeken a tehetősebbeknek kell segítenie. A tehetősebbeknek kell nagyobb felelősséget és - ezt ugyan nem mondja, de - nagyobb áldozatot is hozni a lendületes és igazságos Magyarországért. Ez a kormány mottója.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük, kik a tehetősek Gyurcsány kormányfőjelölt programja, illetve az általa és a pénzügyminiszter által beterjesztett adótörvény szerint.

Kérdezem én, tehetős-e a 150 ezer forint bruttó keresetet hazavivő pedagógus. Az adótörvény szerint mindenképpen, hiszen 2005-ben évente 300 ezer forintot fog a legmagasabb kulccsal, 38 százalékkal adózni. Tehát tehetős.

Tehetős-e az az általános iskolai igazgató, aki bruttó 285 ezer forintot keres? Gyurcsány kormányfőjelölt szerint tehetős, mert nem veheti igénybe új lakásához a személyi jövedelemadó-kedvezményt, és nem részesülhet a Sulinet-programból sem.

Tehetősek-e azok a családok, amelyek eddig tandíjkedvezményben, Sulinet-kedvezményben, őstermelői, szellemi foglalkozási és biztosítási adókedvezményben részesültek? Jelzem, 2005-től ők is tehetősek, azért, mert összesen 100 ezer forintig vehetnek igénybe kedvezményt. Ez a kedvezmény most több mint 400 ezer forint.

Kérdezem önöket, rászorult-e az a két gyermeket nevelő családfő, aki minimálbért keres. Rászorult-e? Úgy gondolom, hogy ő egészen bizonyosan rászorult, családot nevel, dolgozni akar, munkahelye van. Nos, 2005-től ő nem rászorult, mert a kormányprogram és az adótörvény szerint egyetlen forint kedvezményben sem részesül. Több százezer családról és több százezer emberről van szó. Éppen azok, akik a legkevesebbet keresnek, jövő évtől egyetlen forint kedvezményben sem fognak részesülni. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Kérdezem én: ez a méltó és igazságos közteherviselés, miniszterelnök-jelölt úr?!

Folytassuk a vállalkozásokkal! Kérdezem én, tehetős-e az a kisvállalkozó, aki a saját családi bt.-jéből szeretne a feleségének, a gyermekének és önmagának osztalékot fizetni. Gyurcsány Ferenc szerint tehetős, hiszen jövőre az osztalékadót 20 százalékról 25 százalékra fogja növelni.

Kérdezem, hogy tehetős-e az a több százezer egyéni vállalkozó, bt.- és kft.-tag, aki ugyan nem tud állami vagyont lízingelni, majd azt visszaadni bérbe, egyszerűen csak tisztességesen szeretne a vállalkozásából megélni. Jelzem, 2005-től ő is tehetős, azért, mert egy új adót kell fizetnie, amit úgy neveznek, hogy vállalkozói járulék, ami a kifizetett jövedelem után 4 százalékot fog érni majd az új kormánynak.

Kérdezem, tehetős-e az a kisvállalkozó, egyéni vállalkozó, aki a mobiltelefonját használja naponta arra, hogy a tevékenységét megszervezze. Igen, 2005-től ő is tehetős, mert az adótörvény szerint számlájának az 50 százaléka után 40 százalék személyi jövedelemadót és 31 százalék tb-járulékot fog fizetni. De emelkedni fog a regisztrációs adó, a cégautóadó, a cégilleték, az útlevél és a forgalmi engedély illetéke is. De van egy jó hírem: ez csak a tehetőseknek fog emelkedni.

Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Ez a kormányprogram nem tesz mást, mint kettéosztja az országot. Kettéosztja az országot nélkülözőkre és tehetősekre, rászorultakra és tehetősekre. Ha ez a kormány megvalósul, az a félő, hogy csak rászorultak lesznek Magyarországon. Csak rászorultak, és nem lesz kitől nagyobb felelősséget és nagyobb áldozatvállalást kérni majd.

Engedjék meg nekem, hogy - átolvasva a kormányprogramot - csak a kormányprogramból kivett szavak alapján elmondjam, ki a Gyurcsány-kormány ideálja, kikre figyel majd a Gyurcsány-kormány. Íme: egy szabad, bátor, lendületes, de rászorult, kiszolgáltatott, leszakadt, hátrányos helyzetű, nélkülöző, kirekesztett, de stabil és nagy jólétben élő állampolgár. (Derültség és taps az ellenzéki oldalon.) No, ez a Gyurcsány-program ideálja.

Tisztelt Országgyűlés! Mi, polgári értéket valló emberek (Zaj a kormánypárti oldalon. - Font Sándor: Ti nem, azt tudjuk!) egy olyan polgárt kerestünk ebben a kormányprogramban, aki építkező, tanulni, dolgozni és boldogulni akar, aki családot akar teremteni, otthont akar teremteni magának és a családjának, és képes önmagát megvalósítani. De mivel ezt nem találtuk, ezért a programjukat támogatni nem tudjuk. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu