DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az eddig eltelt időszak, a bevezetés óta eltelt időszak tényei azt bizonyítják, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó sikeres volt. Ezt egyértelműen azok az adatok mutatják, amelyek ma már rendelkezésünkre állnak, hiszen akkor az volt az egyik fontos célkitűzés, hogy egyszerűsítsük az adórendszernek legalábbis a technikáját. Természetesen azt tudjuk, hogy a világon mindenütt bonyolult az adórendszer, mindenütt azt mondják, hogy igyekezni kell ezt egyszerűsíteni. Azt gondolom, hogy markáns lépést tudtunk tenni annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen, azzal, hogy azoknak a vállalkozásoknak a számára, amelyeknek a bevételük nem éri el azt a szintet, azoknak ne kelljen bonyolult könyvelést vezetniük, és különös tekintettel azoknak a vállalkozásoknak hozott ez könnyebbséget, amelyeknek viszonylag kicsi a költséghányaduk.

Mindjárt az első évben, tehát a 2003. évben 60 ezer vállalkozás választotta ezt az adónemet, és ez erre az évre 40 százalékkal nőtt. Azt gondolom, hogy ez önmagában mutatja a helyzetet. Igaz, hogy közben egyszerűsítettük tovább a vállalkozások helyzetét, hiszen a 15 millióról 25 millióra bővített értékhatár ehhez hozzásegített bennünket. Azt tudom mondani, hogy most tulajdonképpen az az adóbevétel, amit elért a költségvetés ezáltal, szintén nem elhanyagolható, hiszen azok a vállalkozások, amelyek az egyszerűsített vállalkozói adót választották, 45,2 milliárd forint adót fizettek be 2003-ban, és ez csaknem 10 milliárddal nőtt, azaz tulajdonképpen 30 százalékkal több adót fizettek be. Ez egyértelműen arra utal, hogy azok a vállalkozások, amelyek ezt az egyszerűsített adót választották, egyértelműen pozitívan vélekednek erről.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu