DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban köztudott, hogy az állam által épített utak közpénzből épülnek, azaz az adófizetők pénzéből. Miután adóforintokból kapnak az önkormányzatok is útépítésre támogatást, így természetesen fontos az, hogy azok az utak kerüljenek felújításra, amelyek leginkább szolgálják a közösség érdekeit. Ezért érthetőnek tartom - és ebben már egyfajta morális értékítélet is benne van -, ha képviselő úr felveti, hogy a községben megépített mezőgazdasági út - amely egyébként Lévai Anikó asszony szőlője mellett halad el - nagy érdeklődésre tart számot.

Azt, hogy a fenti utat ki építette, csak a polgármesteri hivatalban tudják megmondani, hiszen ez az ő kompetenciájuk, ott állnak rendelkezésre az ehhez szükséges információk. Azt azonban meg tudom ígérni képviselő úrnak - hiszen okkal és joggal tesz fel kérdést a közpénzeket illetően a Magyar Országgyűlésben -, hogy a gazdasági miniszter úrral közösen utánanézünk a kérdésnek, és mivel ez a közvéleményt jogosan érdeklő ügy, mihelyt olyan konkrét információval rendelkezünk, ami választ ad azokra a kérdésekre, amelyeket ön konkrétan feltett a nagyságrendre illetően, tájékoztatni fogjuk mind az Országgyűlést, mind a közvéleményt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu