NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Még mielőtt képviselőtársnőm a fagyhaláltól való félelem miatt elhagyja a termet (Dr. Vadai Ágnes elhagyja az üléstermet.), de látom, hogy már nagyon fázik, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amit az elmúlt időszak kétpercezése hívott elő belőlem.

Világosan kitűnik abból a motívumból is ennek a kormányzati szándéknak a mérhetetlen képmutatósága és az egésznek valamiféle kizárólag pártpropaganda célokat való szolgálata, hogy egyetlenegy dolgot tudnak elképzelni, ha az ellenzék csak és kizárólag azt fogadja el és azt hagyja jóvá, amit ők akarnak, mármint hogy önök. Mert ha nem fogadjuk el, akkor mi mindenféle galádságra képesek vagyunk, és akkor mi nem akarjuk azt, amit egyébként 223-4-5-6-szor elmondott már Simicskó István barátom, én magam is jó párszor, mármint azt, hogy a sorkötelezettség békeidőben való megszüntetéséből nem következik az, hogy nekünk szolgai módon az égvilágon minden ötletüket - bármely vad és teljesíthetetlen és egyébként a nemzet biztonságát veszélyeztető - azért és csak azért kell elfogadnunk, hogy a fejünkről elvonjuk például Zuschlag János haragját, aki állandóan mindig különböző felhívásokat címez irányunkba, csak nem látom őt egész este itt a körünkben. (Derültség az ellenzéki padsorokban.)

Ha őt ennyire de nagyon érdekli ez a téma, ha ő ennyire foglalkozni akar ezzel a dologgal, hogy szűnjék meg a sorkötelezettség, akkor miért nincs itt? (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból.) És miért beszél állandóan mindenfélét, és szór ránk kígyót és békát? Meg fogom tőle kérdezni, mert azt hiszem, csütörtökön találkozunk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu