BALLA MIHÁLY, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A külügyi bizottság az október 2-ai ülésén tárgyalta a határozati javaslatot, és egyhangúlag támogatta. Mégis, néhány gondolatban érdemes talán elmondani azokat a megfogalmazott véleményeket, amelyek a bizottsági ülésen elhangzottak.

Ki kell emelnünk azt, hogy az ehhez az országgyűlési határozati javaslathoz vezető út igen hosszú volt, és ne felejtsük el, hogy az Európai Konvent egy hosszú időszak hatalmas munkája után juttatta el magát az alkotmányt oda, hogy magáról a szerződésről is tudunk tárgyalni. A bizottsági ülésen is elhangzott, hogy köszönet illeti azokat, akik Magyarország részéről ebben a munkában akkor részt vettek mind kormányzati, mind parlamenti oldalról, akiket Magyarország a Konvent munkájába delegált. Ebben az időszakban, amikor az alkotmányról tárgyaltunk, vitatkoztunk adott esetben, el lehetett mondani azt, hogy az alapértékekben, az alapgondolatokban a négy parlamenti párt folyamatosan megegyezett, és egyfajta konszenzusra törekedett.

Nagyon fontos mérföldkő ez az országgyűlési határozati javaslat a szerződés kapcsán az Európai Unió életében is, a mi életünkben is, hiszen nagymértékben hozzá fog járulni olyan elengedhetetlen folyamatokhoz, mint az integráció további mélyítése, a már régóta indokolt intézményi reformok véghezvitele, valamint a 25 tagúra kibővített Unió zavartalan és az eddigieknél is sokkal hatékonyabb működése. S ne feledkezzünk meg számos olyan, pozitív elemről, amelyek az integritási részét képezik a dokumentumnak: az Unió értékközösség; kulturális és nyelvi sokszínűség tiszteletben tartása; az intézmények szerepének, hatásköreinek pontos tisztázása és elhatárolása; az Európai Parlament szerepének megnövekedése; az egységes Unió létrejötte, amely jogi személyiséggel bír; és egy nagyon fontos elem a közös kül- és biztonságpolitika szabályrendszerének kidolgozása.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői üdvözlik és fontosnak tartják, hogy a kisebbségek jogaira vonatkozó rendelkezések bekerültek az alkotmányos szerződés végleges szövegébe is, és a kisebbségi jogok az Unió értékei közé kerültek. Úgy gondolom, hogy ez közös siker, és mivel konszenzus volt ebben a kérdésben, úgy gondolom, hogy ez a mi sikerünk is. Mindezek mellett azért sajnálatosnak tartjuk, hogy végül is az európai gondolatban, alapértékekben a keresztény és zsidó örökségre és hagyományokra történő utalás nem került be az alkotmány szövegébe, de reméljük, hogy azok a megfogalmazások, amelyek az értékközösségre vonatkoznak, meg fognak felelni az érintetteknek.

Mivel egyfajta vita is kialakult a bizottsági ülésen a négypárti politikai nyilatkozat elfogadásával kapcsolatban - mivel már tudjuk, hogy a négypárti nyilatkozatot a kormánypártok nem támogatták, és erről majd Hörcsik képviselőtársam a Fidesz vezérszónokaként beszélni fog -, úgy gondolom, az, ahogy a bizottság egyhangúlag elfogadta az országgyűlési határozati javaslatot, szintén azt mutatja, hogy a négy parlamenti párt közül az ellenzéki pártok is a konszenzusra törekszenek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu