DR. CSAPODY MIKLÓS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Európa nem fog egy csapásra, egyszeri építés eredményeként létrejönni, hanem csak azoknak a kézzelfogható eredményeknek a révén születik meg, amelyek előbb a tényleges szolidaritást teremtik meg.ö Ez áll az Európai Unió anyakönyvi kivonatának joggal tekinthető, 1950. május 9-én született híres nyilatkozat bevezetőjében. Az alapítók kezdettől azt hangsúlyozták, hogy az egységes Európa nem a földrész államainak egybeolvasztását, nem valami szuperállam létrehozását jelenti majd. Ahogy Robert Schuman fogalmazott: A megbékélt, erős és egyesített Európa lényege a bizalom és az összetartozás szövetsége. Mindannyiunk valóságos érdeke az - mondta -, hogy felismerjük és elfogadjuk egymástól való kölcsönös függésünket.ö
Ma pedig, 54 évvel később Magyarország nemzeti parlamentje az európai alkotmányszerződés aláírásáról szóló kormányjavaslatot tárgyalja. A máig vezető út krízisek és viták után megszületett, kézzelfogható eredményei - ez a kézzelfogható eredmény fogalmi jelentőségű Schuman után - már az Unió teljes átalakulását hozták.
(10.50)
Ez az átalakulás a korábbi hárompillérű szerkezetnek - az Európai Közösségnek, a közös kül- és biztonságpolitikának, valamint a rendőrségi és büntető igazságügy együttműködésének - a különállását megszünteti. Egységes Unió jön ezáltal létre, egy olyan szerkezet, amelyben a Közösség alkotmányszerződése különböző jogköröket biztosít.
Az alkotmány azt is lehetővé teszi, hogy a különböző politikákban és tevékenységekben - természetesen a kizárólag uniós hatáskörbe tartozó területeket leszámítva - az arra vállalkozó tagállamok külön-külön gyorsabban is haladhassanak. Ez pedig azt jelenti, hogy a tagállamok között külön együttműködések is létrejöhetnek, amelyekbe a többiek bekapcsolódhatnak. A Magyar Demokrata Fórum ezt a lehetőséget pedig azért tartja igen fontos körülménynek Magyarország szempontjából, mert hazánkat bizonyos területeken a fejlett tagállamokhoz hasonló úgynevezett gyorsabb haladásra is alkalmasnak tartja, de a külön együttműködések rendszerét is létfontosságúnak tekinti. Ezeknek a kereteit a magyar kül- és nemzetpolitikának, vagyis kulturális és gazdasági törekvéseink hatékony érvényesítésének kell majd kitöltenie, természetesen elsősorban a szomszédsági kapcsolatokban és a határon túli magyarság érdekében folytatott politikánkban.
Tisztelt Országgyűlés! Az európai alkotmány tervezete az Európai Konvent már említett és joggal elismert tevékenységének összegzéseképpen készült el. Ebből a tervezetből született a mi parlamentünk uniós nagybizottságában és az integrációs bizottságban lefolytatott viták után, valamint a kormány diplomáciai erőfeszítései nyomán az az alkotmányszerződés, amelynek aláírásáról a jelen országgyűlési javaslatot a kormány most benyújtotta.
A Magyar Demokrata Fórum szeretné tehát világossá tenni minden magyar választópolgár előtt, hogy ez a mai vita már nem az alkotmányszerződés szövegéről szól. Amint azt többen, a kormány képviselője és képviselőtársaink közül is megemlítették és megerősítették, ezen a szövegen módosítani már nem áll módunkban - magán a szövegen. A mai vita tárgya tehát kizárólag az az országgyűlési határozat, amely felhatalmazza a kormányt a szerződés aláírására. Az aláírásra néhány hét múlva, október 29-én Rómában fog sor kerülni. Ez is elhangzott már, az azonban talán még nem, hogy hatályossá 2006. november 1-jén válik, ha addig a szerződést minden tagállam már megerősítette. És a teljes rendszer, az új intézményi és döntéshozatali rend pedig 2009. november 1-jén kezd majd működni, akkor, amikor az Európai Parlament képviselőit már ennek az alkotmánynak az alapján fogjuk megválasztani.
Mivel pedig az alkotmány szövegének nemcsak a különféle jegyzőkönyvek és mellékletek, de az új tagállamok csatlakozási szerződései is szerves részévé válnak, nem mindegy, hogy az aláírást szentesítő magyar parlamenti határozat mit tartalmaz. Nemcsak az nem mindegy, hogy maga a szöveg mit fog tartalmazni, hanem az sem, hogy éppen azért, hogy a konszenzus talán pszichológiailag is nemcsak az utókor számára valóban megteremthető legyen, egyetértésünk közös jeleként szükségesnek tartjuk az eltérések és fenntartások rögzítését.
A fedőlappal együtt mindössze tizenkét oldal terjedelmű, előttünk fekvő kormányjavaslat az ilyenkor szokásos néhány rövid tényrögzítő mondattal megerősíti az alkotmányszerződés magyar elfogadását, az indoklás pedig a szöveg megszületésének történeti összefoglalója a 2000 decemberében elfogadott nizzai szerződéstől egészen máig. Ez az indoklás - amely egyébként is érdekes olvasmány és összefoglaló - részletesen ismerteti azt a három magyar alapelvet - a hatékonyságot, az egyenjogúságot és a kisebbségi jogbiztosítást -, amelyeket a magyar kormány követett. Szól ugyanakkor az intézményi reform, a döntéshozatali mód, a rotációs elvű tanácsi elnökség és a már fölhozott egy ország, egy biztos elvének érvényesüléséről is, több helyen kiemelve, hogy a kisebbségi jogok az Unió értékei közé kerültek, a megerősített együttműködéshez való későbbi kapcsolódást az Unió saját eszközeivel is elősegíti majdö. Ez egy szép és kerek mondat, a tartalma, hála istennek, igaz, egyértelmű magyar érdeket szolgál, azonban nem éri el azt a küszöböt, amit mindenfajta idealisztikus vágy nélkül azért a Magyar Demokrata Fórum elvárt volna. Akkor sem éri el, ha tudjuk, hogy ennek a maradéktalan teljesítése korántsem a magyar kormány másokhoz hasonló törekvésein múlott.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok felvételét az alkotmányszövegbe, illetve az európai kisebbségvédelem gyakorlatának normatív beemelését, az ezek intézményesítésére irányuló eltökélt szándékot a vitákban annak idején az MDF is szorgalmazta. Felszólítottuk a kormányt, hogy a kulturális történeti Európa alapját alkotó keresztény értékek felvételével együtt a kisebbségvédelem, a kisebbségi jogbiztosítás elfogadását is szorgalmazza. Amikor a magyar kormány ez utóbbi téren - mint említettem - más kormányok támogatásával részleges, de fontos sikert ért el, azt örömmel ismertük el, hiszen ebben nem az MDF pártpolitikai szempontjainak, hanem az egész magyar nemzet érdekének az érvényesülését láttuk. Most azonban, amikor az aláírási határozat vitájában állást foglalunk, meggyőződésem, hogy sem a kormány, sem pedig a kormánypártok képviselői nem várhatják el az MDF-től, hogy a javaslatot fenntartás nélkül támogassa.
Az álláspontunk tehát világos és egyértelmű: igen, de nem így. Igen az aláírásra, a kihirdetésre, természetesen igen az Európai Unió közös alkotmányszerződésére, de nem erre a javaslatra abban az esetben, amennyiben ez így változatlanul kerül elfogadásra, amennyiben a csütörtöki négypárti egyeztetésen a már egyébként az államtitkár úr által lehetőségében kilátásba helyezett egyetértés, a kiegészítés ügyében előrelépés nem történik. Az elhangzottak fényében a nemet e mondat végéről talán ki is ejthetném, azonban ma még csak kedd van, de csütörtökig így is van még két nap.
Az MDF ugyanis szükségesnek tartja fenntartásainak - hangsúlyozom, hogy a szöveget általában és az aláírást önmagában támogató fenntartásainak - a rögzítését azért, mert ez így tisztességes, és azért, mert ezzel nemcsak választóinknak és önmagunknak, de elsősorban is a magyar nemzetnek tartozunk.
Képviselőtársaim jól tudják, hogy főként bizottsági üléseken, amikor nem a hálás utókorról álmodozunk, hanem inkább csak a történeti hűségnek akarnánk megfelelni, a jegyzőkönyv kedvéértö kifejezéssel szoktunk kezdeni mondatokat, hogy jelezzük, látjuk, a változtatásra túl nagy esély nincs, de azért fontosnak tartjuk ezt kiemelni, mert magunknak tartozunk. Nos, én látok esélyt a változtatásra, mégpedig a kiegészítésben, és ez az, amire reményeink szerint csütörtökön sor is fog kerülni.
Az álláspontunk tehát világos: nem elutasító, hanem méltányosságot kívánó, hiszen sem a nemzeti és etnikai kisebbségek biztosításának európai alkotmányos garanciáival nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, sem pedig a kereszténység, keresztyénség mellőzését nem tartjuk elfogadhatónak; azért nem, mert az MDF számára a kereszténység nem politikai kérdés. Nem tartjuk elfogadhatónak akkor sem ezt, ha a tegnapelőtt boldoggá avatott IV. Károly osztrák császár és magyar király fia, Habsburg Ottó, a páneurópai mozgalom elnöke a kereszténységre való puszta utalás elhagyását is elfogadhatónak mondta. Habsburg Ottó egyik, 2004 májusában adott nyilatkozatában a kereszténység említésének kihagyását mint a diszkrimináció mellőzését tartotta helyesnek.
Tisztelt Országgyűlés! Természetes, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat indoklásának tárgyszerű összefoglalója az alkotmányszerződés megszületésének kronológiáját, a magyar kormány képviselte álláspontot és annak lehetőség szerinti érvényesülését tartalmazza. Ennek tárgyilagosságát elismerjük, az MDF-nek azonban az a véleménye, hogy az elvileg képviselt, ám végül sikertelenül maradt kereszténységelvről is szó kellett volna hogy essen, ugyancsak a korrektség és a történeti hűség kedvéért. Az MDF annak idején - az Európai Parlamentből most konkrét lépést is említve - saját megfigyelői által, illetve a fideszes Szájer József képviselőtársunk erőfeszítésével összhangban nemcsak konzervatív kereszténydemokrata pártként szorgalmazta ezt, hanem ugyancsak a történeti hitelesség kedvéért.
(11.00)
Azt ugyanis maga Robert Schuman mondta ki, hogy a szó keresztény értelmében vett általános demokrácia megvalósításának nagyszabású terve Európa felépítésében ölt majd testet, azért, mert az európai egység gondolata keresztény gondolat, ami viszont történeti ténykérdés liberálisoknak és szociáldemokratáknak, keresztény konzervatívoknak, zöldeknek és mindenkinek. Ha ez kimarad - mint ahogy kimaradt -, akkor nehéz szolidaritásról beszélni. Lehet szó a szolidaritásról, kell is hogy legyen, van is, csakhogy ez így kissé, ha nem is erőltetett, mégis inkább afféle szorgalmazott fiktív szolidaritást jelent csak, olyat, amelyet az egyébként abszolút magától értetődő gazdasági és pénzügyi érdek mozgat. Pedig az Európai Unióval kapcsolatban értékekről szoktunk beszélni, és éppen ez az egyik fenntartásunk, aminek egy kiegészítésben való rögzítését azért szükségesnek tartjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor negyvenévi parlamenti munka után Schuman belefogott Európáért című műve írásába, könyve harmadik fejezete elé ezt írta:
Európa a szó keresztény értelmében vett általános demokrácia megvalósulása.ö Ő a maga demokráciafogalmának tisztázása során azt mondta: A demokráciát gyakran leszűkítik a köztársasági államformára, és kirekesztik belőle a monarchiát. Úgy vélem, hogy ez nem helyénvaló, hiszen egyes monarchiák, mint Nagy-Britannia, Belgium és Hollandia hagyományosabban és őszintébben kötődnek a demokratikus alapeszményekhez, mint egynémely köztársaság, ahol a nép csak igen kis mértékben befolyásolhatja közvetlenül az ország politikájának irányát és a döntéseket. És ez az a pont - mondja -, ahol felbukkannak a kereszténység tanai. A demokrácia a kereszténységnek köszönheti a létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása révén kivívja az emberi személyiség méltóságát. Soha Krisztus előtt nem fogalmazódtak meg hasonló gondolatok. Ilyen módon a demokrácia eszmeileg és időrendben szorosan kötődik a kereszténységhez, vele együtt formálódott korszakról korszakra, sok próbálkozáson át, nemegyszer tévedések és a barbárságba való visszahullás árán is. De a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.ö
Tisztelt Országgyűlés! Az idézett sorok óta több mint ötven olyan esztendő telt el az európai és a világtörténelemben, amely gyorsuló ütemben kelti föl ma is a folyamatos gyorsulás, a követhetetlenség és a rend tragikus hiányának érzetét. Éppen ezért azt, amit Európa új humánus rendje, az ezt a rendet összefüggő rendszerbe foglalni akaró alkotmány emberi eszközökkel próbál meg ellensúlyozni, az MDF támogatja. Történelmével és szenvedéseivel, európai értékeivel és teljesítményeivel éppúgy, mint reményteli jövőjével együtt Magyarország is ennek a közösségnek a tagja - tagja, részese, vagyis gazdagítója és haszonélvezője. Valamennyien egy szabad ország független parlamentjében vagyunk, nincsen tehát akadálya annak, hogy az alkotmányszerződés záradékában minden parlamenti párt kifejezhesse támogató egyetértését, de fenntartásait is.
Mint már említettem, a Magyar Demokrata Fórum a maga végleges döntését a pártok közti egyetértés remélhető létrejöttétől teszi függővé.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés