DR. DEMSZKY GÁBOR, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar liberálisok számára haza és haladás több mint másfél százada elválaszthatatlan egymástól. Amint a haza Magyarországot, úgy a haladás mindig Európát jelentette, azt a legfejlettebb Európát, amelynek jogrendje, eszményei, gazdasági fejlődése az igazi mérce és irány Magyarország számára. Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, majd Ady Endre, Jászi Oszkár és Bibó István szellemi örököseiként, magyar patriótaként Európát egyben magunk és minden magyar tágabb hazájának érezzük. Ezért mi, mai magyar liberálisok két évtizede Magyarország teljes európaizálását tekintettük legfőbb célunknak és feladatunknak.
Az Európai Unióhoz történt idei, teljes jogú csatlakozásunk e történelmi folyamat nagy jelentőségű fordulópontja. Az alkotmány elfogadása pedig ráüti a pecsétet szűkebb és tágabb hazánk érték- és jogrendjének harmonizálására, Magyarország és Európa egyesülésére. Az uniós tagság a másfél évtizede elindított magyar gazdasági és politikai rendszerváltás, valamint külpolitikai irányvonalunk kiteljesülését jelenti. A demokratikus Európához történő csatlakozás visszavonhatatlanná teszi a magyar demokrácia elmúlt 15 évben kialakított és megszilárdított rendszerét. Az uniós tagsággal és az alkotmány elfogadásával éppen hogy visszanyert szuverenitásunk egy részét önként európai intézményekre ruházzuk át. De cserébe a szabad Magyarország szervesen beágyazódik a szabad európai országok szövetségébe. A magyar identitás pedig nem csorbul, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagodik az európai identitással. A szoros európai integráció csak erősíteni fogja Magyarországot. Az állami szuverenitás egy részének kétségtelen átruházásáért stabilabb társadalmat, érték- és érdekközösséget, kiegyensúlyozott fejlődést nyerünk.
Ám a Magyar Köztársaság még átalakulásban lévő társadalma egy olyan Európai Közösséghez csatlakozott most, amely önmaga is éppen története eddigi legnagyobb változásán megy keresztül. Az elmúlt években Magyarország feladata elsősorban a csatlakozásra való felkészülés és a minél előnyösebb csatlakozási feltételek kiharcolása volt. A csatlakozáshoz vezető út végén azonban legfeljebb csak egy pillanatra pihenhettünk meg. Az Európai Unió tagjaként immár nekünk is kötelességünk és lehetőségünk a XXI. századi Európa arculatának alakítása. Ne gondoljuk, hogy mint friss tagoknak ebben kisebb a felelősségünk, és kisebbek a lehetőségeink. Mi ugyanis éppen a gyökeres társadalmi átalakulásban szerzett tapasztalatainkkal járulhatunk hozzá Európa megújulási folyamatához.
(11.40)
Az Európai Közösség a legnagyobb reformjára készül a római szerződés óta. A csatlakozó országok társadalmai pedig az elmúlt 15 évben mentek keresztül olyan átalakuláson, amely még a most aláírandó alkotmányszerződésnél is nagyobb hatással volt az itt élő európai polgárok életére.
Utolsókból lesznek az elsők, így mi a társadalmi változtatás lendületében motorjai lehetünk Európa megújulásának. Másrészt átadhatunk kevésbé kellemes, de egyetemesen érvényes tapasztalatokat is: frissen éltünk át olyan megrázkódtatásokat, amilyeneket boldogabb nyugat-európai testvérországaink már rég elfelejtettek - a gazdasági szerkezetváltásból fakadó feszültségekre és egyenlőtlenségekre utalok. Mi régóta ismerünk olyan válságjelenségeket, amelyekkel a migrációs folyamat következményeképpen a nyugat-európai államoknak csak mostanában kell szembesülniük.
Hadd mondjak a mi megújítási törekvéseink sikerére egy példát! Mi, magyar liberális európai parlamenti képviselők az európai városi lobbival, az EuroCity szervezettel együttműködve sikerrel hívtuk fel a figyelmet Strasbourgban és Brüsszelben arra a körülményre, hogy ahhoz képest, hogy Európa lakosainak 80 százaléka városokban él, az itt élők érdekei aránytalanul kis támogatáshoz jutnak az Unió közös kasszájából. Az európai kohéziós politikának sokkal jelentősebb figyelmet kell szentelnie a városi problémák megoldására. S máris sikerült elérnünk, hogy az úgynevezett városi dimenzió kitüntetett figyelmet kap a kohéziós politikával összefüggő valamennyi tervezetben.
Tudom, hogy sok diplomáciai szakértő és brüsszeli eurokrata összehúzta a szemöldökét, mondván: éppen hogy bekerültünk az Unióba, és máris fel akarjuk forgatni a támogatási politikáját. Ámde ilyen felforgatók nélkül az Európai Uniót még mindig Szén- és Acélközösségnek hívnák, és nem fejlődött volna azzá, ami ma: az európai demokráciák és demokraták közös hazájává, és nem dolgozott volna ki és fogadna most el európai alkotmányt.
Az Európai Unió gazdasági érdekközösség, valamint az európai emberek, régiók, nemzetek különböző érdekei koordinálásának és versengésének szabályozó kerete. A legfontosabb azonban az, hogy az Európai Unió értékközösség, amelynek középpontjában a szabadság áll. Az emberek, a tőke, valamint az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, de mindenekelőtt az egyéni szabadság és méltóság eszménye az, amelyet az Unió megalakulása óta védelmez.
A most aláírásra kerülő alkotmányszerződés a szabadságot garantáló alapintézményre, a demokráciára utaló idézettel kezdődik maga is. Mi, liberálisok a demokráciát a társadalom legfőbb értékének tartjuk, ezért üdvözöljük, hogy az Európai Parlament, amelynek legitimációja közvetlenül az európai polgároktól származik, a Tanáccsal egyenrangú, uniós törvényalkotó szervvé válik az együttdöntési hatáskörének kiterjesztése miatt. Sőt, az Unió jelmondatát: egység a sokféleségben, kifejezésre juttatva a demokratikus kontroll megkettőződik, mivel a nemzeti parlamentek is véleményezhetik valamennyi törvényalkotási tervezetet. Ezáltal reményeink szerint Európa még közelebb kerül a polgáraihoz, és a nemzeti parlamentek képviselői is felelősséggel részt vállalhatnak az európai törvényalkotásban.
Az alkotmányszerződés egyik fő célja éppen az uniós szervek és az uniós országok állampolgárai között kétségtelenül meglévő, sokat emlegetett demokratikus deficit megszüntetése, illetve csökkentése, mert ahogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament nyitóülésén fogalmazott: Fel kell ismernünk, hogy a legnagyobb kihívás, amivel szembesülünk, nem néhányak euroszkepticizmusa, hanem a sokaság euroközönye. Alapvetően fontos, hogy az európai demokráciák egysége az európai demokraták, azaz az európai polgárok tudatos szolidaritásán alapuló szövetségévé alakuljon át. Nem uniformizáló egységesülésről, hanem egységes európai tudatról és az ezen a fundamentumon alapuló kölcsönös belső segítségről, szolidaritásról és egységes külső fellépésről beszélek.ö
Tisztelt Képviselőtársaim! Megkerülhetetlen kérdés, hogy magát az európai alkotmányt milyen szinteken kell legitimálni. A miniszterelnök természetesen a legmagasabb szinten, az Unió csúcstalálkozóján írja alá az alkotmányszerződést. Ám az már kérdés lehet, hogy a ratifikáció a beterjesztett határozati javaslat szövege szerint parlamenti szinten vagy népszavazás útján történjen-e. Mindkét megoldás mellett és ellen szólnak érvek. Egyre több, köztük több meghatározó súlyú állam dönt úgy, hogy népszavazáson kívánja ratifikálni az európai alkotmányt. Ez siker esetén sokat ledolgozhatna a demokratikus deficitből, ám véleményem szerint Magyarországon csak akkor lehetne és kellene népszavazást tartani, ha ezt a népszavazást egész Európában, minden országban megrendezzük.
Ennek a döntésnek, éppen az európai polgároknak az európai intézményektől való távolsága miatt, kétségtelenül komoly kockázata volna. Ám ésszerű kockázatvállalás nélkül a politikában soha nincs áttörés. Egy ilyen népszavazási kampány és aktus hirtelen valóságos súlyával jelenítené meg az európai alkotmányt az összes tagállam polgárai számára. Az alkotmány valóban kontinentális dimenziót kapna, a népszavazás sikere pedig óriási lökést adna az Európa-tudat kialakulásának.
A parlamenti ratifikáció mellett viszont az szól, hogy az elkövetkező belpolitikai időszakban Magyarországon valóságos népszavazási dömping elé nézünk. A képviseleti demokrácia fontos kiegészítő elemét, az embereknek a politikába közvetlen beleszólást biztosító népszavazást nem szabad devalválnunk. Másodszor: a parlamenti ratifikálás mellett szól, hogy Magyarország határozott és pozitív üzenetet küldjön azon tagállamok európai polgárainak és parlamentjeinek, ahol az alkotmány elfogadása korántsem egyértelmű.
Az optimális megoldás jelenleg az uniós alkotmánynak minden országban egy időben történő ratifikációja volna. Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsági elnökének javaslata szerint az EU tagállamai 2005. május 5-8. között, az európai héten ratifikálnák az uniós alaptörvényt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament liberális frakciójának 2001. decemberi nyilatkozata 20 pontban sorolta fel az alkotmánnyal szemben támasztott követeléseit. Kijelenthetjük, hogy olyan alkotmányszerződés született, amely hibái, hiányosságai ellenére megfelel a liberális frakció elvárásainak. Ez az alkotmánytervezet nem tökéletes, ahogyan az Európai Unió sem az, de az alkotmánnyal az Unió intézményrendszere demokratikusabb és átláthatóbb is lesz.
Az alkotmány világos megosztást biztosít az Unió és a tagállamok hatáskörében. S tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a polgárokat az Unió felé fordítják, s számukra új részvételi lehetőségeket is kínálnak.
Üdvözöljük, hogy az alkotmányszerződés akként is megerősíti az európai polgárok alapvető jogait, hogy az Unió úgynevezett alapjogi chartája az alkotmányszerződés részét képezi, jelentéssel töltve meg az uniós állampolgárság fogalmát.
Számunkra, magyar liberálisok számára döntő szempont, hogy az alkotmányozás folyamatában a legfontosabb magyar liberális prioritások túlnyomó többsége teljesült már. Ezek közül kiemelkedő, hogy bekerült a preambulumba a kisebbségek védelméről szóló passzus. Ez a preambulum egyaránt szolgálja a határainkon kívül élő és az országunkon belüli etnikai, felekezeti és más kisebbségeket. Azzal is elégedettek vagyunk, hogy az Európai Unió továbbra is a világnézeti semlegesség talaján áll.
Az Európai Parlament liberális frakciója nevében és személy szerint én is arra kérem önöket, hogy a tárgyalt országgyűlési határozati javaslatot fogadják el, és a kormányt hatalmazzák fel az európai alkotmányról szóló szerződés aláírására.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés