DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Vastagh Pál képviselőtársam pontosan idézte a preambulumnak azt a mondatát, ami hivatkozik az európai gyökerekre. Félreértés ne essék, mi örülünk annak, hogy a gyökerek megemlítése közé bekerült a humanizmus. Fontos európai gyökérnek látjuk, akár ha Európa kultúráját vagy gazdaságát tekintem. Azonban mi mégiscsak jobban örültünk volna, ha a keresztyénséget említi meg ez a preambulum, hiszen a keresztyénség mégiscsak több, tágabb fogalom ilyen értelemben, amelyik meghatározta nemcsak 500 éve, hanem 2000 éve a kontinens történelmét, beleértve a gazdaságát, a kultúráját, az épített örökséget.
Mi megértjük azt, hogy vannak országok és képviselők, akiknek az érzékenységét esetleg sérti, mert más vallási felekezetek is élnek Európában, egyre nagyobb számban, de történészként is azt kell mondanom, hogy ha nem hitbeli, nem vallási meggyőződésből, hanem pusztán ebből a tényből nézzük meg a kontinens történetét, mégiscsak fontosabb lett volna ebből a szempontból a keresztyénséghez ragaszkodni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés