BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Alapvető gondom miniszter úr válaszával az, hogy nem a kérdésekre tette meg azokat. Nagyon nemes cél, és maximálisan támogatom azt, hogy minél több rászoruló család, gyermekek, felnőttek vehessenek részt a szociális üdültetés keretében, és nagyon örülök annak, hogy a kormány eddigi működése segítette ezt a nemes célt.

Azt azonban egyáltalán nem tartom jó dolognak, és éppen ezért intéztem a kérdést miniszter úrhoz, hogy 13 olyan nagy értékű ingatlant, amelyekből csak 9 szállodának a becsült értéke 15-20 milliárd forintot képvisel, 6,1 milliárd forintért az Arago csoport tulajdonába játssza át az alapítvány. Nem véletlen az, hogy az alapítvány kuratóriumi ülésén a szakszervezetek képviselői éles kritikával illették ezt az előterjesztést, és szerencsére szavazataikkal azt nem is támogatták.

Arra kérem önt mint a kormány képviselőjét, hogy a későbbiekben tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez az ingatlanvagyon megmaradhasson, és hozadékaival továbbra is a szociális üdültetés célját szolgálja.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu