DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy köszöntsem abból az alkalomból, hogy az ön elnöklete alatt először van módomban a Házban szólni.

Körömi Attila képviselő úr azzal fejezte be a hozzászólását, hogy ő egy nemzeti érzelmű, független képviselő. Őt is köszöntöm ebből az alkalomból; szeretném hozzátenni, hogy ebben a Házban tudomásom szerint kizárólag nemzeti érzelmű képviselők ülnek. Vastagh Pál egészen biztos, hogy az, a fideszes képviselők egészen biztos, hogy azok, én magam pedig nemzeti érzelmű liberális képviselő vagyok, és meggyőződésem, hogy a magyarországi liberálisok támogatnak abban, amit el szeretnék ebben a vitában mondani.

Amikor a legfontosabb nemzeti kérdésekről van szó vagy azok egyikéről, a nemzeti kisebbségek védelméről, akkor képviselőtársaim jól emlékeznek arra, hogy a magyar politika nagyon-nagyon hosszú utat járt be 1990 óta. 1990 óta, amikor a harmadik köztársaság parlamentje összeült, más hangsúlyokkal persze, de többé-kevésbé konszenzus volt abban, hogy mennyiben szeretnénk az európai közgondolkodást átalakítani abban a vonatkozásban, hogy vajon mekkora figyelmet kell fordítani a nemzeti kisebbségek kérdésére. Jól emlékeznek képviselőtársaim arra, hogy 1990-ben elég nagy értetlenség fogadta a magyar politika próbálkozásait. És ha belegondolok abba, hogy most az Európai Unió alkotmányában, ha csak utalásszerűen is, de már szerepel a nemzeti kisebbségekre való utalás, ez számomra annak az ékes bizonyítéka, hogy a magyar politika ebben a kérdésben igenis nagyon szép sikert ért el.

Elértünk mindent, amit akartunk? Dehogyis! Rengeteg munka vár még ránk. Ha megvizsgálom a Fidesz fenntartásra vonatkozó javaslatát, meg kell mondjam, hogy érdemileg egyetértek az abban foglaltakkal. Nagyon jó lenne, ha az Európai Unió számára a nemzeti kisebbségek ügye egy alapvető kérdéskör lenne, és nagyon fontos lenne, ha a nemzeti kisebbségek ügyét mint kollektív kisebbségi kérdést is el tudnák fogadni. Egyáltalán, ha a kollektív kisebbségi jogok koncepciója át tudna törni az Európai Unión belül, szerintem nagyon hasznos dolog lenne. Nem is adtam föl, hogy ezt el fogjuk érni. Úgy gondolom, hogy Németh Zsolt a Néppárt keretein belül, Hörcsik Richárddal együtt, Vastagh Pál a Szocialista Internacionálén belül, mi pedig a Liberális Internacionálén belül minden lehetőséget megragadunk arra, hogy az ezzel kapcsolatos érveinket előterjesszük, érveljünk, harcoljunk keményen, és lassan, lépésről lépésre eredményeket érjünk el. Csakúgy, ahogy 1990-től máig eredményeket elértünk.

Na most, nem értünk az út végére. Ez kétségtelen. Az a kérdés, hogy a magyar politika hogyan járjon el bölcsen akkor, ha a célt el akarja érni. Nyilván igazságtalan vagyok, amikor azt mondom, hogy alapvetően két modell, kétfajta út áll rendelkezésünkre, és ezt tapasztalhattuk az előző kormányok során is. Érdemes lenne összefoglalni, mi az a két út. Az egyik az olyan út, amelyik megítélésem szerint a nehezebbik út. Ezek a tárgyalások, a meggyőzések, az érvek fölsorakoztatása, a példák fölhozatala, delegációk térségbe vitele, hogy saját szemükkel lássák, és egy lépésről lépésre tartó, következetes építése a kisebbségi jogoknak.

Ez az út, beismerem, kevésbé látványos. Elismerem, hogy ez az út kevésbé a közvélemény szeme előtt zajlik, kevesebbet tudósítanak róla az újságok, hiszen, ismétlem, nagyon-nagyon nehéz diplomáciai építőkockák egymásra rakásának sorozata, amelyről azért mondjuk el azt is, hogy sikerre vezet.

1994 és '98 között, elég kemény ellenzéki pergőtűz alatt, tegyük hozzá, elértünk alapszerződéseket Romániával, Szlovákiával, nagyon komoly kritikának voltunk kitéve. De ma már senki nem vonja kétségbe, hogy az alapszerződésben foglalt kisebbségvédő klauzulák is hozzájárultak ahhoz, hogy a szomszédos országokban a kisebbségvédelem ma már magasabb szinten áll, mint korábban volt, vagy úgy fogalmaznék, magasabb szinten áll, mint erről korábban akár álmodni is mertünk volna.

Van egy másik út is, ez kevésbé a tárgyalások, kevésbé a kis lépések taktikája - ez a látványosabb megoldás. Kiabáljunk, csapjunk az asztalra, hozzunk egyoldalú lépéseket! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.) Nyilván sokan örülni fognak ennek. Igen?

Forrás: parlament.hu