DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány elfogadta az elektromos és elektronikus termékek kezelésére vonatkozó rendeletet, és ehhez kapcsolódva nyújtotta be a termékdíjtörvény-módosítást indítványozó törvényjavaslatát. (Pettkó András: Másfél hónapos késéssel.)
A jogszabályok koherensek az EU-irányelvekkel, és azt helyezik a középpontba, hogy a visszagyűjtési, hasznosítási rendszert próbáljuk működtetni. Ezt a kötelezettséget az érintettek akár egyénileg, akár pedig különböző koordináló szervezetek útján elvégezhetik. Ilyen koordináló szervezet többek között az is, amelyről ön beszélt. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ezen a piacon kizárólag ez a szervezet jelenhet meg, hanem sok más egyéb szervezet is szerveződhet, és a kormány nem szól bele abba, hogy ezekbe a koordináló szervezetekbe kik milyen módon lépnek be. A kormány nem koordinálja a koordináló szervezetek tulajdonosi és szereplői körét, hanem önmaguk szervezik meg, természetesen a piaci viszonyoknak megfelelően a koordináló szervezeteket. Ilyenek alakultak a gumiabroncsok és az akkumulátorok tekintetében is.
Úgy gondoljuk, hogy ezeknek a folyamatoknak az ellenőrzését részben a hatóságoknak, részben pedig a piaci szereplőknek önmaguknak kell elvégezni. Még egyszer hangsúlyozom: hatóságaink nem vizsgálják azt, hogy a koordináló szervezetekben milyen a tulajdonosi rendszer, milyen a tulajdonosi összetétel, mi csupán arra szorítkozhatunk természetes módon az államigazgatás területén, hogy azt vizsgáljuk, hogy a megfelelő munkát elvégezték-e megfelelő színvonalon, és megfelelő garanciával végzik ezeket a feladatokat. Másra a jogállamban egy államnak nincs lehetősége és módja. (Pettkó András: Törvény kellett volna.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés