DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állásfoglalásnak természetesen nem azzal a részeivel van problémánk, amelyek végre az ellenzéki bizottsági tagok érvelésének eredményeként megállapították azt, hogy Harrach Péter alelnök úr, illetőleg Deutsch Tamás alelnök úr a határozat első két bekezdésében említett esetekben és megközelítésekben nem sértettek Házszabályt - ezzel természetesen mi is egyetértünk.

(18.30)

Problémánk az eseti állásfoglalás harmadik és negyedik bekezdésével kapcsolatban van. A harmadik bekezdés Deutsch Tamást elmarasztalta azért, mert akkor, amikor az Országgyűlés határozatképtelen volt, és indítvány hangzott el arra nézve, hogy később, már megváltozott helyzetben ismét kísérelje meg az ülésvezető elnök a szavazást, Deutsch Tamás úgy ítélte meg a helyzetet, hogy ezzel a lehetőséggel nem él. Az eseti jellegű állásfoglalás ezzel kapcsolatos megállapítása téves. A Házszabály 43. § (2) bekezdése ugyanis az ülésvezető elnök kifejezett hatáskörébe, mérlegelési jogkörébe utalja azt, hogy ilyen esetben visszatér-e a határozathozatalra, azaz elrendeli a szavazást, vagy sem. A Házszabály eme, most idézett rendelkezése ugyanis úgy fogalmaz, hogy az ülésvezető elnök saját döntése alapján rendelheti el a határozathozatalt. Ennek a szabálynak a világos nyelvtani jelentése egyértelmű: az ülésvezető alelnököt ebben a körben mérlegelési jog illeti meg.

Az ezzel kapcsolatos indítvány egyébként nem is esik az 52. § (1) bekezdésének szabályai alá, így tehát a Deutsch Tamást e tekintetben elmarasztaló határozat már ez okból sem megalapozott.

A másik kifogásunk az eseti jellegű állásfoglalás negyedik bekezdésével kapcsolatos, ami sajátságosan önellentmondásos, tudniillik ebben azt állapítja meg az ügyrendi bizottság - nagyon helyesen -, hogy Deutsch Tamásnak az adott eseménnyel kapcsolatos megnyilatkozásának a megítélése nem tartozik az ügyrendi bizottság hatáskörébe - ez helyes. Amit kifogásolunk, hogy ezt úgy fogalmazta meg az ügyrendi bizottság, hogy egyben minősítette Deutsch Tamás megnyilatkozását, azt valótlan állításnak nevezte. Ha egyszer nem tartozik az ügyrendi bizottságra ennek a vizsgálata, akkor hogyan lehet azt tenni, hogy negatíve minősítjük a megállapítást?

Az említett okokból kérjük, hogy szíveskedjenek a Fidesz kérelmét elfogadni, és az említett 37/2002-2006. számú ügyrendi bizottsági eseti állásfoglalást elutasítani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu