DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy kicsit Gémesi György barátom gondolatmenetét folytassam. Amikor járjuk a világot, és a magyar nemzetről, Magyarországról van szó, akkor a gazdag kultúrát, a sok Nobel-díjas tudóst és a világhírű sportolókat szokták a magyarsághoz, a magyar nemzethez kötni. Úgy gondolom, hogy a magyar sport világa és egyáltalán a magyar társadalom sportszerető része nagy örömmel fogadta, amikor a rendszerváltoztatást követően, abban az átmeneti időszakban, amikor a sport is jelentős vérveszteséget szenvedett el, 1999. január 1-jével az Orbán Viktor vezette koalíciós kormány megalakította az Ifjúsági és Sportminisztériumot. Tényleg azt lehet mondani, hogy politikai szimpátiától függetlenül, ahogy Gémesi György barátom mondta, szocialista, szabad demokrata, fideszes, demokrata fórumos, kisgazda képviselők együtt örültek annak és a politikai szimpátiától függetlenül a sportolók is, hogy végre a magyar sport egy olyan rangos közigazgatási elismerést kapott, hogy minisztériumi szinten képviselteti magát a kormánynál, hiszen mindenki tudta, hogy azokban a vitákban, amikor egy-egy ágazat lobbiérdekeit lehet érvényesíteni, sokkal erősebb az az ágazat, ahol egy miniszter képviseli, mondjuk, a kormányülésen az ágazat érdekeit. Nyilván egy állami főhatóság valamilyen minisztérium alá vagy akár a Miniszterelnöki Hivatal alá besorolva, de sok más feladat mellett nem kap olyan figyelmet a felügyelő miniszter részéről, mint amikor egy minisztérium apparátusa készíti ezeket a témákat elő.
A minisztérium működése nagyon eredményesnek minősíthető, hiszen 2000-ben a parlament elfogadott egy olyan sporttörvényt, amely meghatározta európai színvonalon a versenysport, a szabadidősport tevékenységét, a sportfegyelmi részeket, a sportrendezvények szervezését, meghatározta a sport köztestületeket, és egy csomó olyan rendszert vezetett be, ami mindenképpen átláthatóvá, rendezettebbé tette a magyar sport világát.
(22.00)
Felmerültek a 2002-es kormányváltás során olyan hírek is, hogy már akkor meg kívánják szüntetni az Ifjúsági és Sportminisztériumot. Hála istennek, ez akkor nem történt meg, bár erős nyomás volt, hogy a fideszes vezető politikus által vezetett tárcát meg kell szüntetni, de a józan ész győzött, sőt még a gyermekek ügye is a minisztérium feladatai közé került.
Ehhez képest valóban hideg zuhany a mostani közigazgatási, minisztériumi átszervezés. Azt lehet mondani, hogy a legnagyobb vesztese a 2004-es új Gyurcsány-kormány minisztériumi struktúrájának a sport világa lesz, hisz maga a sport mint olyan, megszűnik minisztériumi képviselettel rendelkezni. Tudjuk jól, hogy egy miniszterelnöknek ezer feladata van, ezer olyan dologban vesz rész, aminek a célja, hogy a különböző érdekek egyensúlyát, érvényesítését megtalálja. Tudjuk jól, hogy a legnagyobb munkabírású minisztereknek sem adódik arra ideje olyan kérdések mellett, amelyek a kormány globális irányítását, koordinációját célozzák, hogy részletekkel törődjenek. Így én nem hiszek abban, hogy a Gyurcsány-kormányban a miniszterelnök alá rendelt esetleges sportügyek megfelelő súllyal szerepelhetnek.
Nem támasztja alá ezt a jelenlegi miniszterelnök sportminiszterként volt regnálása sem, hiszen azt lehet mondani, hogy ez a bő egy év, másfél év, amíg a minisztériumot Gyurcsány Ferenc vezette, gyakorlatilag a sport területén a pangás időszaka volt. Nem történtek lényeges fejlesztések, nem történt a sport lényeges változása sem, és amint Gémesi György képviselő úr is mondta, bizony, bizony az egy jelzés értékű dolog, hogy a sportminiszter pont az olimpia alatt nyújtja be a lemondását. Tehát ez nem afelé mutat, hogy a sport világa megfelelő módon lesz képviselve és vive.
Azért is fura ez a dolog, mert bár Gémesi képviselőtársam elsősorban a versenysport, az egyesületi sport, az olimpikonok szemszögéből közelítette meg a sport területét, messze túlmutat ezen a sport. Tudnunk kell, hogy a sport mindenkié, minden magyar állampolgáré, a sporttevékenységet pedig, ha azt szeretnénk, hogy egészséges nemzet legyünk, egészségesebb nemzedékek nőjenek fel, bizony hangsúlyosan kell megjeleníteni. Csáky képviselő úr elmondta a törvényjavaslattal kapcsolatosan az egészségügyre vonatkozó elképzeléseit, gondolatait. El kell mondani, hogy sokkal kevesebb beteg ember lenne, sokkal kevesebb egészségügyi ellátásra szoruló állampolgár lenne ma Magyarországon, ha a sporttevékenység, a szabadidős sporttevékenység sokkal nagyobb hangsúlyt kapna.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium '99 és 2002 közötti működése során nagy hangsúlyt fektettünk a különböző szabadidős programok finanszírozására, meghirdetésére, emberek százezreinek, millióinak megmozgatására a különböző szabadidősportos tevékenységekkel. Sajnos, ez az irány az elmúlt két évben kicsit leülőben volt, inkább a versenysport kapott hangsúlyt. Holott, ha azt szeretnénk, hogy azok az egészségügyi mutatók, amelyek már az iskoláskorú gyermeknél, mondjuk, a gerincelváltozásokkal kapcsolatban megjelennek, vagy hogy az idősebb korosztálynál a különböző érrendszeri, keringési megbetegedések mutatói javuljanak, e problémák kezelésének egyik legjobb és legolcsóbb módja, ha a megelőzést választjuk, azaz a testmozgást, a testmozgásban, a sportolásban gazdag szabadidős tevékenységet. Meggyőződésem, hogy egy miniszterelnöknek a sok százezer, millió embert megmozgató szabadidős sporttevékenység koordinációjára nem lesz ideje, és az apparátuson belül sem fog tudni annyi szakembert alkalmazni, hogy ezeket megfelelően kezeljék és vinni tudják. Úgyhogy ilyen szempontból aggodalommal néz a Fidesz is, illetőleg a sportszerető társadalom is a Sportminisztérium megszüntetése irányába.
Én teljes egészében személyesen is támogatom Gémesi György képviselőtársam javaslatát. Ne vegyük el a sportot az emberektől! A sportolás lehetőségét a legjobb módon egy központi államigazgatási szerv, egy minisztérium tudja képviselni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés