GYAPAY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitában a tavalyi zárszámadási törvény tervezetének a XLI. fejezetéhez szeretnék hozzászólni, amely a központi költségvetés kamatelszámolásait, tőke-visszatérüléseit, az adósság- és követeléskezelés költségeit taglalja.

Amikor egy képviselő a zárszámadási törvényhez hozzászól, akkor általában előveszi azoknak az időszakoknak a jegyzőkönyvét, amikor még törvénytervezetről, tehát a költségvetési törvény tervezetéről volt szó, és végignézi, hogy az akkori aggályai vagy éppen pozitív véleménye végeredményben hogyan is alakult.

(20.50)

Sajnos azt tapasztaltam, amikor visszalapoztam a saját hozzászólásomhoz, hogy amitől féltem, bekövetkezett. Ez pedig a XLI. fejezeten belül a kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai alcímmel kapcsolatos. A hozzászólásomban azt taglaltam, hogy az a törvénytervezet, amit az Állami Számvevőszéknek a kormány megküldött, és amit így érthetően az Állami Számvevőszék látott és véleményezni tudott, abban 27 milliárd 700 millió forint körüli bevételt terveztek. Érdekes módon, amikor már az Országgyűlés elé került ez a törvénytervezet, ez az összeg már 33,5 milliárd forintra nőtt, tehát több mint 6 milliárd forint olyan többletbevétellel számoltak, ami gyakorlatilag az Állami Számvevőszék képén kívül volt.

Érdekesnek találtam, hogy egyébként az Állami Számvevőszék nem látta ennek a bevételnek reális teljesülését, és magam is felvetettem, hogy egyrészt maga az eljárás is érdekes, másrészt valóban nem várható, hogy ez teljesüljön. Ez is történt. Ha megnézik képviselőtársaim, a 33 milliárd 592 milliós bevétel csupán 25 milliárd 599 millióban teljesült, vagyis még ahhoz képest is, amit az Állami Számvevőszéknek benyújtottak, jócskán kevesebb. Vagyis jogos volt az Állami Számvevőszéknek az az aggálya, hogy még az alapelképzelés sem teljesíthető. Akkor vajon miért kellett mégis, ránézésre egyszerűen így fogalmaznék, feltupírozni a költségvetés tervezetét?

Talán azért, mert, mindenki emlékszik rá, hogy 2002-ben a kormány jóléti intézkedéseket hozott. Felemelték a közalkalmazottak bérét, ehhez abban az évben az önkormányzatoknak még meg is adták a szükséges fedezetet, vagy legalábbis majdnem egészében. De a 2003-as költségvetési évre már a tarsolyban nem volt ilyen szép a helyzet. Ezért kitalálták az úgynevezett bérhiki-alapot. Aki emlékszik rá, itt volt a vitáknál vagy egyszerűen a sajtót figyelte, egy 3 milliárd forintos alapot találtak valahonnan a légből. Ha jól emlékszem, akkor éppen a jelen lévő Göndör képviselőtársunk volt az egyik javaslattevő. 3 milliárd forintot pedig éppen ebből a feltupírozott számból találtak, ami a XLI. fejezethez kötődik. Utólagosan bebizonyosodtak bizonyos aggályok. Hogy ez aztán összességében mibe került az országnak, döntse el mindenki saját maga.

Tisztelt Képviselőtársaim! Térjünk át az idei állami számvevőszéki véleményezésre, ami tartalmaz egy olyan sort ugyanezen fejezeten belül, a tőkekövetelések visszatérülésénél, azon belül az OECF-hitel tőke-visszatérülésénél 16 millió forint körüli hiányt jeleznek a számok, és az Állami Számvevőszék jelentése mutatja ki pontosan, hogy ez miből adódik. Tisztelettel jeleznem kell az Országgyűlésnek, hogy az az Öskü község önkormányzata, ahol polgármester vagyok, az Állami Számvevőszék jelentése szerint 6,3 millió forinttal tartozott december 31-én a Magyar Köztársaság költségvetésének.

Szeretném jelezni az Országgyűlésnek és azoknak, akik hallgatnak bennünket, a nyilvánosságnak, hogy az önkormányzat ezt a tartozását azóta tisztességgel megfizette és rendezte. Egy aprócska magyarázat ahhoz, hogy miért keletkezett egyáltalán ez a hiány, azon túl, hogy a költségvetésünk tavaly sem volt éppen rózsás; az ideiről ne is nyissunk vitát. Nem is a pénz hiánya volt a probléma, hanem az, hogy tavaly ugyanilyenkor, a 2002-es költségvetés zárszámadási vitájánál egy módosító javaslatot elfogadott az Országgyűlés, amelynek alapján ebből a bizonyos OECF-hitelből durván 1 milliárd forintot az Országgyűlés elengedett december 31-ei hatállyal. Egészen egyszerűen abban bíztunk, hogy talán egy kicsit visszamenőleges hatályt is lehet szerezni ennek az elengedésnek, azaz a tavalyi év második részletfizetésénél ezt a pár millió tartozást megkockáztattuk annak reményében, hogy hátha valamennyit abból is elengednek. Reményeink egyébként beváltak, ha nem is a teljes összeg, de annak egy része elengedésre került már tavaly is.

Kérem, engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem az Országgyűlésnek a tavalyi döntését, és mindazoknak, akik ezt a döntést támogatták. Nagyon sokat segítettek hét önkormányzatnak Várpalota térségében, amelyek az előző évtizedben, 1996 és '99 között szennyvízcsatorna-beruházásokat, földgázzal kapcsolatos beruházásokat és ivóvízrendszerrel kapcsolatos beruházásokat hajtottak végre. Az ebből felhalmozott mintegy 7 milliárd forintos tartozás a japán OECF - ez egy tengerentúli alapnak a rövidítése - hiteléből származik, amelyet a magyar kormány vett fel és folyósított tovább a hét önkormányzatnak, külön-külön szerződéseket kötve.

A tavalyi pozitív döntés azon alapult, hogy igazságtalan volt ennek a tartozásnak egy jelentős része azáltal, hogy a hitelnyújtó fél és a két kormány olyan feltételekhez ragaszkodott, amelyek nem voltak talán soha szokványosak a Magyar Köztársaságban. Egy olyan mérnökkonzultáns szervezetet kellett alkalmazni, amit senki másnak az országban. Ez az 1 milliárd forint került eltörlésre. Ugyanennek az igazságosságnak a jegyében nyújtottam be ismét ehhez a japán hitelhez javaslatot a tőketartozás elengedésének további taglalására.

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatom indoklásában hivatkoztam a Gyurcsány Ferenc kormányának programjában, annak alcímében szereplő “igazságosságö szóra. Tavaly ugyan egy másik kormány, de a kormánypártok is megértették, hogy a mérnökkonzultáns szervezet alkalmazása igazságtalan volt. Az idén pedig egy lépéssel továbbmenve arra hívom fel az Országgyűlés figyelmét, hogy még egy tekintélyes hitelösszeg igazságtalan volt. Ez pedig arról szól, hogy kimondottan a szennyvízcsatorna-beruházásokhoz, szennyvíztisztító telepek építéséhez kötődő hitelállomány, illetve maga az egész beruházás az önkormányzatok számára egyrészt sokkal drágábban valósult meg, mint más önkormányzatoknál. Másrészt pedig sokkal kisebb állami támogatás kapcsolódott hozzá, mint akár ezen időszak előtt, vagy akár ezen időszak után, sőt, tulajdonképpen ezen időszak alatt is sokkal nagyobb állami támogatást és többszörös állami támogatást kaptak az önkormányzatok ezen kötelező közfeladatuk végrehajtásához, mint ez a hét település Várpalota térségében.

Tehát ha megfordítjuk a logikát, nem igazságról, hanem pontosan igazságtalanságról beszélhetünk: hét önkormányzaton sokkal nagyobb teher van, mint az összes többi magyar önkormányzaton. Itt tulajdonképpen a módosító javaslatomhoz az imént benyújtottam egy kapcsolódó módosító javaslatot, ebben arra teszek javaslatot az Országgyűlésnek, hogy a tartozásnak kimondottan a szennyvízcsatornázáshoz és -tisztításhoz kötődő résztartozás elemének, illetve pontosabban annak 67 százalékos elengedését kérem a tisztelt Országgyűléstől. Egyrészt az igazságosság jegyében, másrészt annak fényében, hogy, a költségvetésekre már utaltam, az idén bizony önhikissé váltak olyan települések is ebben a térségben, amelyek eddig soha nem voltak azok. Magyarul az önkormányzatok nagy részének működési költségvetése padlón van, a felhalmozási oldala a költségvetéseknek pedig éppen ennek a japán OECF-hitelnek a törlesztése miatt van padlón. Márpedig, ha bármelyik oldalról nézzük, a csődeljárások sorozata nem azt jelenti, hogy vissza fog térülni ebből a hitelből az államnak bármennyi is, éppen hogy azt lehet elérni az Országgyűlés nemes döntésével, hogy az önkormányzatok talpon maradnak, és a maradék tartozásukat tisztességgel és becsületesen teljesítik, úgy, ahogy eddig is tettük. Erre kérném képviselőtársaim támogatását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu