BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pedig sunyiság van az ügyben, ugyanis nem rendelik el az emelést, nyilvánvalóan igazuk van. De megadják a lehetőséget rá, ez pedig annyit jelent, hogy majd az adóerő-képességnél beszámítják. Ez a sunyiság lényege. Megint el akarják fedni a dolgot, és mindenféle maszlaggal össze kívánják keverni.

Úgy gondolom, hogy kevesebbet akarnak adni. Jauernik képviselő úr, kevesebb forrást akarnak adni az állami közfeladatokhoz, amelyeket az önkormányzatok látnak el. Ezt általában helyi adókkal szoktuk kompenzálni, kiegészíteni a száz százalék költségre. Valószínűleg itt a sunyiság. Hogy nem bízunk már önökben, az egy tény, mert úgy gondolom, hogy nem az a dolgunk. Önök annak idején azt ígérték: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hölgy, azt hiszem, nincs is itt - a jegyzőkönyvvezetőn kívül. Úgy gondolom, hogy nem tették meg azt, amit ígértek, nekünk pedig az a dolgunk, hogy szembeállítsuk önöket azzal, amit ígértek. Arról pedig, bocsássanak meg, amit önök a frakcióban beszéltek... - miről van szó? Hát az önök véleményéről. Mi van beterjesztve? Nem értem, mire tetszik gondolni, hogy mit nem támogatnak, mit támogatnak. Beszéljék meg a kormányukkal, és ne jöjjön be így a Ház elé. Önök beküldtek egy törvényjavaslatot, közben nem értenek egyet, de könyörgöm, ezt ne velünk tárgyalják meg, és ne lőjenek le azzal, hogy önöknek nem ez a véleménye, a frakció nem támogatja.

Beszéljék meg először a kormányukkal, és ne azt mutassák az állami költségvetésre - mert tudnánk beszélni róla, ha korán megkaptuk volna -, hogy itt az állami költségvetés (Felmutatja.), csak éppen nem adom oda. Akkor össze tudnák hasonlítani, hogy tényleg bajban vagyunk-e az állami közfeladatok helyi finanszírozásával. Önök ebben is sunyik.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu