DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: (Feltűzi mikrofonját.) Köszönöm szépen, elnök úr; elnézést az ügyetlenkedésért. Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik számomra, hogy néhány adat esetleg tévesen rögzült a tisztelt képviselőkben, ezért szeretném azt elmondani, hogy 2002 óta a keresetek reálértéke 30 százalékkal nőtt, a nyugdíjaké 24 százalékkal. A másik dolog, amit szeretnék elmondani, hiszen fontos (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.), hogy a nyugdíjaknál ez a 24 százalék reálérték-emelkedés, de a jövő évre újabb reálérték-növekedést tervez a költségvetés.

Ami pedig a jövő évi adó- és járulékterheket illeti, a 200 ezer forintos havi keresetig, tehát 2 millió 400 ezer forintig mindenkinek legalább 4 százalékkal nő a nettó kereseti pozíciója, ami azt jelenti, hogy félhavi kereset marad nála, hiszen az egyhavi kereset 8 százalék, így a 4 százalék félhavi keresetet jelent. Ezt a tények kedvéért szerettem volna elmondani.

Köszönöm szépen, és akkor még egy dolog végül, hogy nyilvánvalóan a családtámogatásokkal is lehet segítséget adni és a családi pótlékkal is. A családi pótlék egyszer emelkedett 20 százalékkal, aztán 8 százalékkal a tizenharmadik havi családi pótlék által, amelyet egy lényegesen szélesebb körben, 2 millió 100 ezer gyerekre lehet igénybe venni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu