DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondolom, hogy nekünk az elveinkkel Kósa Lajos képviselő úr számára kellene elszámolnunk, de ha már így faggat, akkor megpróbálom elmagyarázni, bár tudom, hogy nehéz követni.

Vannak olyan juttatások, tisztelt képviselő úr, amelyek azon a jogon járnak, hogy valaki a Magyar Köztársaság állampolgára. Ilyen juttatás például az, hogy ingyenesen járhat iskolába. Nem jut eszébe senkinek az, hogy a jobb módú gyerekektől tandíjat szedjünk az általános és középiskolákban azért, mert ők nincsenek rászorulva az ingyenes közoktatásra. Vannak olyan területek, ahol közjó az, hogy az állam, a költségvetés mindenki számára biztosít bizonyos juttatásokat; ilyen például a tudás.

(20.10)

És vannak olyan, döntően nem juttatások, hanem jövedelemkiegészítő vagy ha úgy tetszik, pénzbeli juttatások, amelyeket nem feltétlenül érdemes, ha az állam szűkében van - márpedig szűkében van az anyagi javaknak - a leggazdagabbaknak is adni, hiszen ők nincsenek igazán rászorulva, az ő családi büdzséjükben elenyésző, zsebpénznek is kevés az az összeg, ami ezáltal oda jut, míg ugyanez az összeg egy nagyon szegény és (Kósa Lajos: Ingyenes tankönyv, ezt ti mondtátok!) nyomorgó… Én beszélek, képviselő úr! Biztos vagyok benne, hogy az elnök úr megadja önnek is a szót, ha megnyomja a gombot. Míg ezzel szemben, ha azok között a családok között osztjuk fel az így megmaradó pénzt, akik igazán rá vannak szorulva, akkor ott segítséget tudunk nyújtani.

Tisztelt Képviselő Úr! Elismerem, hogy ez egy filozófiai különbség a két oldal között. Önök úgy gondolják, hogy minél több támogatást az önök által középosztálynak nevezett legjobb módúaknak - minél jobb módú valaki, annál több támogatást -, mi meg azt mondjuk, hogy lehetőség szerint a támogatások oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Forrás: parlament.hu