LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó képviselő úr, az MSZP-s papagájkommandó beindult, mint ahogy az internetes közvetítésen keresztül is látható. Sőt mi több, volt olyan MSZP-s képviselő, Molnár Albert, aki már két adótörvény megvitatását vélte.
Mélységesen egyetértek az előttem szóló Kósa képviselő úrral, aki azt mondta, hogy ne ragadjunk már le, kérem szépen, az szja-nál. Szabó képviselő úr nem beszélt arról, hogy két évvel ezelőtt megemelték az áfát, ami érint mindannyiunkat, ami miatt megemelkedtek az árak, sőt mi több, megemelték a mezőgazdasági termékek áfáját, állati termék esetén 7 százalékról 15 százalékra történő adóemelést hajtott végre az MSZP-SZDSZ-kormány, egyéb termékek esetén pedig 12-ről 15 százalékra történő adóemelést hajtott végre ez a kormány. (Dr. Katona Béla: Melyik évben?) A tavalyi adótörvény kapcsán, tisztelt képviselő úr. Mindeközben az áfakompenzációt a vidéken élő, mezőgazdaságból élő emberek számára elfelejtették korrigálni, és mélységesen szégyenletes, hogy az előttünk fekvő adótörvényben sem teszik ezt meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Nemcsak én mondom ezt, hanem az önök soraiban ülő, magát agrárgerillának nevező Karsai József is fölveti ezt a problémát, méltán, ugyanis minden vidéki embert érint. És tisztelt képviselőtársaim, nemcsak azokat a vidéki embereket kell számba venni, akik bérből és fizetésből élnek, hanem azokkal az emberekkel is kell számolni, akik mezőgazdasági termelésből tartják fenn magukat. Nos, ez az adótörvény mindent tartalmaz az ő számukra, csak adócsökkentést nem. El lehet mondani, hogy ettől eddig annyival kevesebb, attól addig amannyival kevesebb, és akkor elkezdhetném számolni én is, hogy mennyivel több illetéket fizet, meg telefonadót fizet s a többi. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, nem olyan gyönyörű ez az adótörvény, mint amilyennek önök lefestik.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés