LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő adótörvényt átolvasva elölről hátulra, hátulról előre, kerestem azokat az elemeket, amelyek a vidéki emberek számára előnyt jelenthetnek. Kerestem azokat az előnyöket, amelyeket a baloldal vezére mint “könnyítsük a vállalkozók terheitö, vagy pedig lendületes minisztere ma reggel az expozéjában “több esély, nagyobb igazságosság azoknak, akik nehéz helyzetben vannakö szlogenként hangoztattak.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, nézzük meg, mi valósul meg ebből vidéken, ugyanis minden annyit ér, és az adócsökkentés is annyit ér, amennyi ebből megvalósul. Rettentő könnyű helyzetben vagyunk, mert a kormányválság zűrzavarában a pénzügyminiszter, az agrárminiszter személye maradt a régi, a folyamatosság megvan, és így az elmúlt két év történései is tetten érhetők. Sikerült produkálnia a két év alatt az MSZP-SZDSZ-kormánynak a mezőgazdaság minden egyes területén, minden egyes szegmensében válságjeleket, és ki lehet mondani: az esetek többségében válságot is. Koppenhágában meghátráltak, nem képviselték kellően a magyar mezőgazdaság szereplőinek érdekeit. (Közbeszólásra:) Gőgös képviselő úr, lehet ezen mosolyogni, a valóság magáért beszél, mindenki elmondhatja, szíve joga. A túlzott megfelelni akarás gyakorlatilag a perifériára szorította az egész magyar vidéket.

A gyakorlatban mik is mutatják ezt? Nem tudtunk előrébb lépni abban a kérdésben, és hiába keresem az adócsökkentésről híres előterjesztésben az NVP és az adott pályázat nyerteseinek az áfamentességét. Nem találjuk meg, tisztelt képviselőtársaim. Ez egy nagyon komoly probléma.

(18.40)

Az tény és való, hogy az EU nettóban finanszíroz, de az sehol nincsen leírva, hogy az EU-támogatás 25 százalékát az EU elvárja a vállalkozóktól, a vidéken élőktől, hogy elkülönített veszteségként görgessék maguk előtt. Úgy tűnik, hogy ezzel azért az eredményességük is romlik, és hadd ne mondjam tovább, hogy ezeknek milyen problémái vannak a későbbiekben.

Nem változik gyakorlatilag semmi az őstermelők sávhatárai körül. Mindannyian tudjuk, hogy megemelték az áfát, megemelkedtek a költségek, megemelkedtek az alapanyagárak. Nem szeretném megint Karsai képviselő urat ismételgetni, aki azt mondta, hogy az idén 50 mázsáért kaptam ugyanannyit, mint amennyit tavaly 85-ért. Úgy gondolom, hogy ezzel mindent elmond. És ezt nem mi mondjuk, piszkos ellenzékiek, akik felkészületlenül és hozzá nem értő módon támadjuk ezt a kiváló adótörvényt, tisztelt képviselőtársaim, ezt az önök soraiból mondják, és azt hiszem, ez a megközelítés kicsikét az igazság felé hajlik. Nos, ezeknek az őstermelőknek az adózással kapcsolatos sávhatárai ebben az előttünk fekvő adótörvényben, ebben a fércműben valahogy elfelejtődtek.

Már egy kétpercesben beszéltünk a kompenzációs felár kérdéséről, amikor is elfelejtették korrigálni azokat a sérelmeket, amiket egyébként a miniszter úr által felvezetett „
több esély, nagyobb igazságosság, és azoknak, akik erre rászorulnakö szlogenje mellett azért valójában meg kellett volna adni. Mert, tisztelt képviselőtársaim, ha elmegyünk vidékre, a Dunántúlon is, Dél-Fejér megyében is, Hajdú-Bihar megyében is vannak olyan térségek, amelyekre nagyon-nagyon igaz ez, amivel a miniszter úr vagdalkozik, hogy „
igazságosságö és - nem akarok rosszul idézni - „
akik nehéz helyzetben vannakö; igenis ők nehéz helyzetben vannak, és ezeknek az embereknek esélyük nincsen semmi másra, csak a mezőgazdaságból való megélhetésre. Nos, ezekért az emberekért önök ismételten nem tettek semmit.

Aztán szó volt már napközben a telefonadó kérdéséről. A mobiltelefon munkaeszközzé vált, főleg a mezőgazdaságban dolgozók számára, amikor elég nagy területen kell a munkát végezni, és a termelésirányítónak nincsen más lehetősége, mint az, hogy mobiltelefonon érje utol a kollégáit. Rettentően nehéz lesz majd megkülönböztetni neki - Tállai képviselőtársam is élcelődött ezzel a kérdéssel -, hogy mikor telefonálnak neki, vagy mikor kell neki telefonálni, hogy mehet-e ebédelni, vagy pedig éppen azért, mert defektet kapott a traktor. Ezt nagyon nehéz lesz a gyakorlatban kivitelezni, és eléggé vakvágányon van az előterjesztés.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogyan járnak azok a mezőgazdasági vállalkozók, akik mindezt a tevékenységet, amit önök ilyen kiválóan preferálnak és két éve folyamatosan lenyomnak, társasági formában, betéti társaságban végzik, vagy urambocsá! egyéni vállalkozóként. Nézzük meg, hogy ezekben az esetekben ebben az előterjesztésben milyen többletterhek hárulnak rájuk. Ez kőkemény probléma, és beszélni kell róla.

Egy másik, amit nem szabad elfelejteni: a mezőgazdaságból élők számára elkerülhetetlen az, hogy számtalan esetben a napi munkavégzésükkel kapcsolatosan - ez legyen akár egy földterület bérlete vagy akár egy egyszerű hitelszerződés megkötése, ha szerencsétlen egyáltalán még hitelképes - különböző hatósági eljárásokon kell nekik keresztülmenni. Nos, itt önök az esélyegyenlőség jegyében ezeket az illetékeket jelentősen megemelik, amit ezek a szerencsétlen emberek nem egyszer és nem kétszer kénytelenek kifizetni a munkavégzésük során a megélhetésük érdekében egy évben több alkalommal is.

Az én olvasatomban így néz ki az adócsökkentés a vidéki emberek számára: fizetünk magasabb illetéket, az igazságtalan adóterheket nem hozzák igazságos szintre. A gázolaj-kompenzációról még nem is beszéltünk, ami meghatározottan most már 95 liter/hektár, és vannak olyan területek - akár a sertés, akár a baromfi -, ahol nem igényelhető vissza az árba épített adótartalom. Ezekre oda kellett volna figyelni az előterjesztőknek. Mindezek után úgy érzem, hogy a vidékiek számára ez egy megalázó, meggyalázó és elfogadhatatlan adótörvény-előterjesztés, amire ráadásul önök azt mondják, hogy kiváló és az adócsökkentés jegyében született.

Mindösszességében azt kell mondanom a végén, hogy Szalay képviselő úr bevezetőjéből idézve valószínűleg én liberális vagyok, mert pártján vagyok az adócsökkentésnek, de az, amit a magyar mezőgazdasággal, a magyar gazdákkal és a magyar vidékkel műveltek két éven keresztül, és amit folytat ez az előterjesztés, úgy gondolom, mindannyiunk számára elfogadhatatlan.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu