RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az adóról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvény módosítása kapcsán nagyon sok gondolatról esett szó már itt a Házban. Az idő előrehaladtára való tekintettel úgy gondolom, hogy csak egy területet érintenék, és elsősorban olyat, amelyről eddig még nem volt szó. A munkavállalók számára az adómentes juttatások széles skálájából egyet emelnék ki.
Egy 2004 áprilisában napvilágot látott felmérés szerint, amelyben 250 nagyvállalat vett részt, a leggyakrabban alkalmazott béren kívüli juttatási formák az étkezési hozzájárulás, illetve az üzemi étkeztetés, a második a tömegközlekedési támogatás, ezt követi az oktatási és a képzési támogatás. Ezek közül a legáltalánosabb, mint ahogy ez a felmérésből kiderül, az étkezési juttatás, ezért is tartom nagyon fontosnak azt, hogy ezzel foglalkozzunk itt is.
Az adómentes étkezési juttatás jelentőségét aláhúzza az a tény is, hogy míg 1990 előtt a dolgozók több mint fele vette igénybe a munkahelyi étkeztetést, a felmérések szerint napjainkban ez már csak harmadára csökkent. A hagyományos, saját üzemi konyha lassan a múlté. Sok esetben az ebédelést helyettesíti az otthonról elhozott szendvics, gyümölcs, puffasztott rizs, illetve levesek helyett is különböző folyadékokat fogyasztanak. A felmérések szerint nemcsak az ebédelés ritka, hanem kevesebbet is esznek az emberek. Mindezért nagyon-nagyon fontos az, hogy ilyen módon adómentes juttatásokat is biztosítsunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy a melegétkezésnek a biztosítása hosszú távon hat az egészség pozitív befolyásolására. Ezért is fontos az, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. A hidegétkezési jegyek juttatása szintén emelésre szorul, és ez visszaköszön az adójavaslat tekintetében is. Köztudott, hogy a hidegétkezési jegyekből nemcsak élelmiszert vásárolnak, hanem mosóport, dohányárut és egyéb háztartási cikkeket, sajnos éppen azok, akik a melegétkezésre lennének rászorulva.
Az étkezési jeggyel való juttatás mértékének emelését az alábbi számadatok is alátámasztják. Amíg 2002-ben az adómentes értékhatár a hidegétkezésre szóló jegyeknél 1400 forint volt, a melegétkezésre szóló jegyeknél 2200 forint. A 2005-ös törvényjavaslat tekintetében a hidegétkezésre szóló jegyeknél 4000 forint az adómentes határ, a melegétkezésre szóló jegyeknél 7500 forint. Ez azt is jelenti, hogy a hidegétkezési jegyek juttatása 185 százalékkal emelkedett ez alatt a három év alatt, a melegétkezési jegyek juttatása 240 százalékkal.
Érdemes más vonatkozásban is megvizsgálni az étkezési jegyek juttatási vonatkozását. Míg 2002-ben az átlagkeresetek 2,1 százalékát érte el az étkezési jegyek adómentes jegyek határa, 2004-ben a nemzetgazdasági szint átlag bruttó bérét 141 900 forintnak tekintve, ez a 6 ezer forintos juttatás 4,2 százalékot jelent. 2005-ben az adómentes étkezési juttatások aránya, amennyiben egy 4 százalékos béremelést számolunk, az átlagkeresetek tekintetében ez már 5 százalék fölé fog emelkedni. Azonban még így sem leszünk az európai uniós országok átlagához viszonyítva pozitív helyen, mivel egy 2002-es felmérés azt mutatja, hogy az étkezési jegyek adómentes határa az átlagkeresetekhez viszonyítva több országban jóval magasabb hazánkénál. Portugáliában például megközelíti a 20 százalékot, Szlovákiában 10 százalék fölött van, Lengyelországban szintén 10 százalék közelében, Ausztriában és Belgiumban 5 százalék körül van.
(19.30)
Természetesen tudjuk azt, hogy mást jelentenek az ottani bérek, ugyanakkor összehasonlítás tekintetében fontosak ezek a számadatok.
Az étkezési utalványok elfogadása tekintetében a vendéglátó-ipari egységek széles skálát mutatnak. Többségük pozitívan teszi ezt, éppen ezért ezzel nekünk is foglalkozni kell. Azonban sajnálatos tényként kell megállapítani azt, hogy éppen a kistelepüléseken, a kis falvakban nincsenek olyan étkeztetési körülmények, amelyek biztosítanák esetleg a kisvállalkozóknak, azoknak a kis területen dolgozóknak az étkezését, amivel e tekintetben a meleg étkezést igénybe tudnák venni. Éppen ezért erre is nagy figyelmet kell fordítani.
Az adómentes juttatás tekintetében a meleg étkezésnél nemcsak az a fontos, hogy így a közalkalmazottak, köztisztviselők, munkavállalók egy tisztes összeghez jutnak, hanem az is fontos, hogy így hosszú távon a pozitív egészségmegőrzésre is hatunk, másrészt ez látens módon egy munkahelyteremtést is jelent.
Éppen ezért foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, és úgy gondolom, hogy ilyen pozitív megközelítéseket is meg kell tenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés