SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, hogy ez után a hosszú áldatlan, terméketlen és sehova nem vezető vita után elmondhatjuk, hogy a fő probléma a bizalom teljes hiánya meg az, hogy egymásról csak a lehető leggonoszabb szándékot tudjuk elképzelni. Azt gondolom, ha a szocialista frakció megcsinálta volna azt, hogy egy módosító indítvánnyal mindezt kiveszi, akkor ugyanúgy a támadások kereszttüzébe került volna, lehet, hogy nem a polgármester képviselőtársak által, hanem azok által a tisztelt képviselőtársaink által, akik elsősorban a kis- és középvállalkozók gondjait viselik a szívükön.

Tisztelt Képviselőtársaim! A liberálisok szerte a világon az adócsökkentés hívei. Ennek jó oka van, hiszen az adók és elvonások csökkentése növekvő versenyképességet, az pedig nagyobb gazdasági növekedést jelent. A nagyobb gazdasági növekedés munkahelyeket teremt, a munkahelyek pedig munkabéreket és magasabb életszínvonalat jelentenek. Ezért aztán az adók csökkentése egyszerűen végiggondolható és támogatható, elvileg legalábbis mindenképp. A folyamat csak ebben a sorrendben képzelhető el, semmiképpen sem lehet megfordítani, a magasabb életszínvonal nem előzhető meg, az nem lehet ok, hanem csakis következmény.

Az adók növelése megfojtja a gazdaságot - hiszem, hogy mindannyian így gondoljuk ezt -, és épp annak a növekedésnek az alapjait kezdi vagy legalábbis kezdheti ki, amire építkezni szeretnénk. A túlzott adóztatás ezen túlmenően adóelkerülésre is ösztönöz, a megtakarítási szándékot is visszafogja, vagyis többszörösen is ellene hat a nemzetgazdasági és egyéni érdekeknek egyaránt. A tapasztalás ezen túlmenően azt is mutatja, hogy komoly versenyképesség-növelő hatása van az adószintcsökkentésen túl annak is, ha egy ország egyszerű szabályokra épülő adórendszert és egyszerűbb adóbeszedési rendet alkalmaz.

Az adópolitika ennek alapján olyan szabályozó eszköz a kormányok kezében, amellyel befolyásolni tudják a fogyasztást, bátorítani tudják a megtakarításokat, és formálni tudják a vállalkozói, gazdasági szférát. Így aztán különösen fontos, hogy az adórendszerünk minden változtatása során úgy járjunk el, hogy a nemzetgazdasági érdekeink semmiképpen ne sérüljenek, ezt pedig meggyőződésem szerint akkor tudjuk teljesíteni, ha két fő prioritást adunk, a versenyképesség javítását és az értékteremtő foglalkoztatottság növelését. Ezen túlmenően természetesen a hatékonyság, a méltányosság és a gyakorlati alkalmazhatóság hármas kritériumrendszerének is lehetőleg egyidejűleg kell megfelelni az adórendszer minden változtatásának.

Rátérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra megállapíthatjuk, hogy miközben sajnálatos módon most sem kerül sor átfogó adó- és járulékreformra, a korábbi törvénymódosításokhoz képest azonban a mostani sokkal konzekvensebben törekszik olyan változtatásokra, amelyek mögött elvi megfontolások állnak. Ezek között akad ugyan olyan is, amellyel mi nagyon nem értünk egyet - amiről majd a későbbiekben szólni fogok -, de mindez nem kezdi ki annak az igazságát, hogy ez az adómódosítási törvény valóban konzekvens és a maga elvi koncepcióját követi.

Először igyekszem röviden arról szólni, ami a vállalkozásokat pozitívan érinti ebben a törvényjavaslatban. Nem az szja-ról beszélek, nehogy az a vád érhessen, hogy csak szja-ban gondolkozunk, kifejezetten nem arról beszélek, hanem a vállalkozók dolgairól. Nem mondok újat - természetesen már minden elhangzott a mai délután folyamán -, hiszen aki a vita nyolcadik-kilencedik órájában kerül csak sorra, az kevés újat tud mondani, legalábbis a vállalkozásokat érintő változásokról, de azért talán nem érdemtelen ezeket még egyszer összefoglaló jelleggel elmondani.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi, az áfáról szóló 1992. évi és az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi törvény egyes módosításait foglalnám össze kilenc vagy tíz pontban, amelyek a versenyképesség javítására és a foglalkoztatás ösztönzésére irányulnak. Ezek a javasolt módosítások alapvetően helyesek és támogatásra érdemesek, különösen előrevivő a kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatás és a beruházások előmozdítását szolgáló ösztönzők erősítése, illetve bővítése, mivel ezek a nemzetközi versenyképesség szempontjából fontos tényezők lehetnek.

(18.20)

A vállalkozói szektort érintő, tehát némileg talán önkényesen kiválogatott, általam legfontosabbnak tartott adó- és járulékfizetési változtatások tehát az alábbiak lennének. A helyi iparűzési adó 50 százaléka vonható le az adózás előtti eredményből, az eddigi 25 százalék helyett. Ez teljesen egyértelmű - nem az előbbi vita, az 50 százalék meg a 25 százalék csak véletlenül esik egybe az előbbi értékekkel -, itt kifejezetten arról van szó, hogy a társasági adóból vonhatjuk le az eddigi 25 helyett az 50 százalékot. Nyilván a vállalkozókat kedvezően érinti.

Azután itt van a legfeljebb öt főt foglalkoztató mikrovállalkozások esetében, hogy a létszám minden egyes fővel történő növelése esetén a minimálbér éves összegével csökkenthető ismét a társasági adó.

Azután a tételes egészségügyi hozzájárulás jelentős, 1200 forinttal történő csökkentése, ami most már - igaz, hogy csak november 1-től - 2250 forintra fogja levinni azt az összeget, ami nem oly régen még 4500 forint volt, és ez 3,7 millió főre, tehát valamennyi munkavállalóra, foglalkoztatottra kiterjed.

Azután az átalányadózás választására jogosító bevételi határ 4 millió forintról 8 millió forintra emelkedik, kiskereskedők esetén pedig 22 millióról 40 millióra.

Említeném, a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi a törvényjavaslat azzal, hogy lehetővé teszi a szabadalomhasználati és a formatervezési mintaoltalom fenntartására felmerült költségeknek az adóalapból történő levonását, amely 16 százalékos támogatásnak felel meg - nem kevés.

Az élőmunkaterhek csökkentését szolgáló új kedvezményként lép be az a lehetőség, hogy az adózó kutatási vagy a kísérleti fejlesztés közvetlen költségei között, továbbá a szoftverfejlesztés tevékenysége vonatkozásában elszámolt bérköltség 10 százalékának megfelelő összegű adókedvezményt vehet igénybe, amit az adóévben és az azt követő három adóévben egyenlő részletekben érvényesíthet.

A törvényjavaslat a fejlesztési adókedvezmény rendszerét is módosítja. A K+F-tevékenység ösztönzése érdekében felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia, illetve más költségvetési szerv által alapított kutatóintézet kezelésében lévő területen üzembe helyezett és üzemeltetett alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházás esetén a fejlesztési adókedvezmény engedélyezéséhez előírt beruházási értékhatárt százmillió forintra csökkenti a jelenlegi egymilliárdról, ami erősíti a kutatóhelyek és a vállalkozások együttműködését, miközben az eddig létezett létszámnövelő feltétel megszüntetése is az innovációhoz teremt kedvezőbb környezetet.

A foglalkoztatást szolgálja, hogy a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtést szolgáló beruházásaihoz igényelhető fejlesztési adókedvezmény létszámnövelési feltétele a hatályos szabályoknál kedvezőbb lesz. Jelenleg 300 fő, illetve a hátrányos régiókban 150 fő ez a létszámnövelési hatály, megkötöttség, ez most a kisvállalkozásoknál 30, illetve 15 főre, a középvállalkozások esetében 150, illetve 75 főre száll le. Rendkívül lényeges intézkedés. Bizony, régóta igyekszik a gazdasági kormányzás érvényesíteni és elérni ezt a fajta módosítást.

Igen, az éremnek két oldala van. Itt elhangzott, többször kritikai éllel említették, hogy a vállalkozói járulékfizetési kötelezettség bevezetése újabb teher az érintetteken, a vállalkozókon. Ezt így is fel lehet fogni, de azért a fair megközelítéshez, azt hiszem, az tartozik hozzá, ha nem feledkezünk el arról, hogy a vállalkozói járulékfizetési kötelezettség bevezetése egyúttal mit eredményez. Azt eredményezi, hogy vállalkozói járadékra jogosulttá válnak az érintettek, vagyis hogy jogosulttá válnak adott esetben a munkanélküli-ellátásra, ugyanúgy, mint a munkaviszonyban állók, a munkavállalók. Emlékezzünk vissza, képviselőtársaim, hány szörnyű élet, sors bemutatásánál olvashattunk, hallhattunk, nyilván beszélhettünk is olyan vállalkozókkal, egyéni, társas vállalkozókkal, akik egyszerűen bajba kerültek, és nem voltak jogosultak munkanélküli-ellátásra.

Végül egy szerintem szintén lényeges változtatást kiemelnék, ez pedig a nemzetközi fuvarozás és személyszállítás versenyképességének javítását szolgálja, hogy a parkolási szolgáltatás igénybevétele, valamint az úthasználati díj fizetése esetén felszámított adó levonásának tilalmáról szóló, ez év január 1-jétől bevezetett vagy hatályos törvény úgy módosul, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek esetén a tiltó szabály megszűnik. Ez is nagyon lényeges. Számtalan fuvarozói, szállítmányozói érdek-képviseleti szerv, maguk a fuvarozók, szállítmányozók nagyon-nagyon erőteljesen hívták fel a kormány figyelmét arra, hogy ez a január 1-jei változtatás, amit most az említett módon módosítunk, őket milyen kedvezőtlenül érintette.

Tehát tíz olyan változást emeltem ki az előttünk lévő törvényből, melyek mind a vállalkozók helyzetét vannak hivatva elősegíteni. Önök esetleg megemlíthetnék joggal, hogy na igen, ez a pozitív helyzetkép, és ehhez hozzátartozik, hogy más területeken esetleg hátrányos intézkedések is születtek. Kétségtelen, így van, ezeket önök, tisztelt képviselőtársaim a patkó másik oldalán, nagy bőséggel és részletességgel ismertették, néha nem teljesen megalapozott körítéssel.

A kormánykoalíció által közösen vállalható elvek tehát a törvénymódosító javaslatok többsége mögött felfedezhetők. Van azonban néhány olyan módosítás is, mármint a törvényjavaslatban lévő módosítás, mely számunkra nem vállalható, mert épp elvileg nem értünk vele egyet. Ilyen mindenekelőtt az árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetésének kísérlete, ami mögött az a sok szempontból hamis, illetve leegyszerűsítő érv áll, hogy egységesíteni kell a munka- és tőkejövedelmeket. Én részletesebben most először erről szólnék, és aztán térnék rá a vállalatok szabad pénzeszközeiből megvalósított egyes befektetések áfakörbe csatolásáról szóló intézkedésre, amelyről itt előttem egyébként Márton Attila képviselőtársam már tett említést.

Tehát visszatérve az árfolyamnyereség-adóra: miért találjuk mi ezt nagyon hátrányosnak, igazságtalannak, méltánytalannak és főleg irracionálisnak? Kékesi képviselőtársam az előbbiekben szólt erről, más megközelítéssel, hiszen ebben vita van köztünk. Ő azt mondta, hogy nemrég a Budapesti Értéktőzsde BUX-indexe 9 ezer pont volt, és akkor, abban a helyzetben bizony volt arra, hogy az egyébként a Fidesz által bevezetett árfolyamnyereség-adót eltöröljük. Íme, most ennek a hatására 13 ezer körül van BUX-érték, épp ideje, hogy észrevegyük, hogy nem azonos a helyzet, és vissza lehet módosítani az egyszer már meghaladott állapotra.

Úgy gondolom, hogy ennek elég rossz kicsengése van, ez azt üzeni, hogy íme, elértünk egy ilyen BUX-értéket, és most már épp ideje rontani rajta, mert most már ellenőrizhetetlen magasságokba kezd az értéktőzsde indexe száguldani. Azt gondolom, hogy ez nem helyes megközelítés, annál kevésbé sem, mert minden látszat ellenére a BÉT nagyon is törékeny intézmény.

(18.30)

Tudjuk, hogy alacsony a kapitalizációja, tudjuk, hogy alacsony a forgalma, és tudjuk, hogy tulajdonképpen a regionális tőzsde létrehozásának folyamatában nagyon szükséges, hogy erősítsük, támogassuk, nemhogy gyöngítsük bizonyos intézkedésekkel.

Hamis az az indok, amely a munkajövedelem és a tőkejövedelem egyforma adóztatását tartja méltányosnak. A kétféle adónem egyrészt nem állítható szembe egymással, másrészt nehezen összevethető. A tőkejövedelmek megadóztatásánál például figyelembe kell venni, hogy a tőke sokkal mobilabb, mint a munkaerő, ezért a nemzetközi verseny jobban érvényesül. További szempont, hogy még az azonos mértékű adóztatás is a fogyasztást preferálja a beruházásokkal szemben, amely a mai hazai helyzetben az egyensúlyi pozíciók javítását veszélyezteti. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a társasági adó is tőkeadó, tehát egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy ma Magyarországon a tőkejövedelem ne lenne adóztatva.

Azután a törvényjavaslatban megfogalmazottak megvalósításával egyszerűen nem alakulna ki egységes adó a tőkejövedelmekre, hiszen a kamatjellegű jövedelmek vagy más pénzügyi befektetések adója továbbra is nulla százalék maradna, tehát nem versenysemleges adórendszer alakulna ki a különböző pénz- és tőkepiaci befektetési instrumentumok tekintetében.

Azután gondoljuk meg, hogy azok a cégek, amelyek inkább tőzsdei bevezetéssel összekapcsolt részvénykibocsátással finanszíroznák a beruházásaikat, mintsem hogy drága banki hitelt vegyenek fel és eladósodjanak, nehezebb helyzetbe kerülnek, ha a tőzsdéről elriasztjuk a befektetőket. De ebből következően ugyanezek a vállalkozások a drága banki hitel felvételével egyúttal rontják is saját versenyképességüket, nyereségüket, és végeredményben kevesebb lesz az általuk fizethető társasági adó is. Nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen ha egy ilyen nem igazán tőzsdebarát atmoszféra alakul ki, az a régióba befektető külföldi cégeket is elriaszthatja. Tudjuk jól, hiszen 70-80 százalékban ők vannak jelen, és a mostani szárnyalás nem utolsósorban az ő jókedvüknek köszönhető.

Szó esett arról, hogy épp az öngondoskodó megtakarítókat büntetnénk ezzel az intézkedéssel, akiket pedig szóban mindig mintaként állítunk magunk és az állampolgárok elé. Diszkriminatív ez a lépés azért is, mert ez mintegy 160 ezer hazai kisbefektetőt érint, miközben a tőzsde 70-80 százalékban külföldi befektetők vagy betétesek tulajdonában van, legalábbis a jegyzett részvények, és őket ez az intézkedés nem érinti. Itt zárójelben megjegyezném: az a 23 ezer fő, akit állítólag érintene ez az intézkedés, tehát magyarul, hogy csak 23 ezer, és ami szerepel az előttünk lévő tájékoztatóban, az némileg félrevezető adat. Ez a 23 ezer az a részvényes, aki az adott viszonyítási évben éppen értékesítette a részvényét, és éppen olyan volt, aki nyereséget realizált, tehát rá vonatkozik az árfolyamnyereség-adó, miközben jól tudjuk, 160 ezer kisbefektető van, aki adott szerencsés esetben - bizonyos szempontból szerencsés esetben - egyszerre mind az árfolyamnyereség-adó alá eshetne.

Tehát summa summarum azt gondolom, hogy a budapesti tőzsde ma sokkal inkább támogatásra szorulna, mintsem megszorító intézkedésekre, hiszen a már említett kapitalizáció alacsony színvonala, a bevezetett társaságok kicsiny száma miatt sérülékenynek, törékenynek mondható. És mindehhez, tisztelt képviselőtársaim, mi olyan környezetben kívánunk nulla százalékról 25 százalékos árfolyamnyereség-adót bevezetni, amikor bizony több erős tőzsdével rendelkező országban, ahol egyáltalán van nyereségadó, éppen a csökkentés irányába mennek.

De itt van még egy - erre talán még marad egy kis időm -, a törvényben található és nehezen támogatható, általunk legalábbis egyáltalán nem támogatható paragrafus, a 38. §, amely arról intézkedne, hogy a hazai nem pénzügyi vállalkozások kedvét is elvegyük. Ha már a magánbefektetőét elvesszük, akkor a vállalkozások kedvét is elvegyük attól, hogy szabad pénzeszközeiket a tőzsdére vigyék, és a más vállalkozások, amelyek pedig épp tőkeemeléssel ott próbálkoznának fejlesztéseikhez pénzt találni, ott mindezt megtalálhassák. Ez tehát számunkra elfogadhatatlan, ezért erre vonatkozóan az árfolyamnyereség-adó törlésére és a 38. § megfelelő módosítására is módosító indítványt fogunk beadni.

Van egy Stiglitz nevezetű gazdaságpolitikus, aki a kormányzati gazdaságtanról szóló könyvében az alábbiakat írja: “A befektetési kedvezmények korlátozása például azt a kérdést veti fel, hogy ha hiszünk ennek kedvező, megtakarítást növelő nemzetgazdasági hatásában, akkor miért limitáljuk, ha viszont nem hiszünk benne, akkor miért alkalmazzuk egyáltalán.ö

Így tehát, tisztelt képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetsége, amint azt a frakcióvezetőnk a vezérszónoklatában elmondta és említette, támogatni fogja az előttünk lévő törvényjavaslatot, azonban erősen reménykedünk abban, hogy egy-két általunk megfogalmazott módosítás sikeresen veszi a parlamenti szavazás próbáját, és ebben az esetben jobban magunkénak tudjuk érezni a végproduktumot, az adótörvények módosítását.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu