VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már hallhattuk az MSZP vezérszónokát. Talán annyi megjegyzést engedjenek meg, kezdem érteni, hogy a gazdasági tárca vezetését miért egy orvosra bízta az SZDSZ. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.) Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy a süketek párbeszédéhez elég egy ember is. Mi egy értelmes párbeszédet szeretnénk önökkel is, tisztelt kormánypárti képviselők. (Kovács Tibor: Halljuk a javaslatot!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy régi amerikai mondás szerint az életben két biztos dolog van, a halál és az adó - nyilván fordított sorrendben. Biztos van igazság ebben a mondatban, hiszen az emberiség története összekapcsolódik az adókkal, az adók fizetésével. Mióta szervezett keretek között élünk, adót vonnak el tőlünk, és sokszor feltesszük a kérdést: sok vagy kevés az adó? Régen cseréptáblák összetörése volt a reakció, manapság békésebben próbáljuk keresni a megoldást vagy a választ itt a Parlament falai között.
Kétségtelen tény, hogy amikor a 2005-ös adómódosításokat a kezünkbe vesszük, és visszatekintünk az elmúlt két évre, joggal lenne okunk háborogni, hiszen az elmúlt két év gazdaságpolitikai lépései rontották Magyarország versenyképességét, növelték a hazai vállalkozások terheit, csökkentették ezzel a fejlesztési lehetőségeket, a munkahelyteremtés esélyeit, növelték az emberek adóterheit, függetlenül attól, hogy az adózó magánszemély vagy általános iskolai tanító, kórházi ápoló, vagy éppen jövedelemadót már nem fizető nyugdíjas.
A 2005-ös adótörvény-módosítások ebből a szempontból sajnos nem hoznak változást. Ez az adótörvény-javaslat növeli az adóterheket, igazságtalan a legszegényebbekkel szemben, hátrányosan érinti a gyermekes családokat, bünteti a hazai vállalkozásokat, és rontja az ország versenyképességét. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)
A miniszter úr azzal kezdte az expozéját, hogy a kormány most teszi le a névjegyét az adófizetők asztalára, ezzel az adótörvény-módosítással. Tisztelt Miniszter Úr! Ez a kormány már két esztendeje letette a névjegyét a hazai vállalkozások, a magyar emberek asztalára. Igaz, ez a névjegy kicsit össze van firkálva: Medgyessy Péter nevét valaki lehúzta, és tollal Gyurcsány Ferencét írta rá. Egy dolog azonban változatlan: ez pedig a piros betűkkel ráírt adóemelés. Adóemelés, ami 2003-2004 után, úgy tűnik, 2005-öt is jellemezni fogja.
Talán kevesen emlékeznek már erre, ezért csak idézzük fel néhány mondatban, mi is jellemezte az előző esztendőket. A Bokros-csomag óta nem volt olyan adóteher-növekedés, mint ebben az esztendőben, 2004-ben - stagnáló bérek, megszűnő munkahelyek, emelkedő adók, csökkenő értékű nyugdíjak jellemezték a 2003-2004-es adómódosításokat. Elmondtuk - beigazolódott -, hogy a nyugdíjasoktól ebben az esztendőben egyhavi nyugdíjat vesznek el a megemelt adók miatt, a megemelt fűtés-, élelmiszer-, villany- és gyógyszerárak következtében.
Nézzünk néhány rövid emlékeztetőt, mi is volt az elmúlt két esztendőben. A járulékoknál: az egészségügyi járulék 3-ról 4 százalékos mértékre növelése, amely a munkavállalókat sújtotta elsősorban, valamint a minimálbérből élőket, drágította a munkaerőt, és csökkentette a versenyképességet. A nyugdíjjárulék és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj adókedvezménye megszűnt, eddig a kötelező résznél a járulék 25 százalékát visszakaptuk adókedvezmény formájában, ebben az esztendőben most már semmit. A megvonás miatt körülbelül 2 százalékkal csökkent mindenkinek a bruttó fizetése. Egy fizikai dolgozó átlagosan 23 ezer forintot veszít ebben az esztendőben e miatt a kedvezőtlen módosítás miatt, egy szellemi átlagkeresetűnél pedig ez eléri az 50 ezer forintot.
A lakáshitelek adókedvezménye radikálisan a felére csökkent. 240 ezer forintról 120 ezer forintra csökkent a visszaigényelhető összeg. Időkorlát is belépett, eddig a hitel teljes időtartamára járt, ettől az esztendőtől kezdve csak öt esztendő. A kormány a kispénzű adósoktól majd 2 millió forintot vett el az adómódosítások kapcsán. Az eddigi maximális adójóváírást már igénybe tudta venni a bruttó 95 ezer forintot kereső házaspár is, 2004-ben már ők is elesnek körülbelül 120 ezer forinttól.
Módosult az életbiztosítások hozamának szabálya is, adókötelessé vált, ez lényegében nem ösztönözte a hosszú távú megtakarításokat. Megszűnt a befektetési adóhitel - 22 ezer embert érint negatívan ez az intézkedés.
Az általános forgalmi adó módosításairól hosszan beszéltünk a tavalyi módosításoknál. Drágultak a gyógyszerek, drágultak a tankönyvek, 12-ről 15 százalékra nőtt a kedvezményes kulcs, jelentősen növelve az élelmiszerek, a háztartási földgáz, a távfűtés, a szén, a tűzifa, a gyógyászati segédanyagok, az uszoda, a temetési szolgáltatások árait. Így is Magyarország volt az általános áfakulcsban a legmagasabb kulccsal rendelkező ország, sajnos ez tovább nőtt, és az áfa, az általános forgalmi adó pedig az alacsony jövedelműeket, a nyugdíjasokat sújtja a legjobban. Itt hiába javasoltuk, emlékezzenek vissza, hogy a családok támogatására legalább a pelenkánál csökkentsük a nulláról 15 százalékra emelkedő adókulcsot 5 százalékra, ezt sem fogadták el.
Megszűnt bizonyos termékek kedvezményes áfakörbe való sorolása, kettőt hadd emeljek ki: a villamos energia és a telek áfája 12-ről 25 százalékra emelkedett.
(12.50)
A jövedéki adónál is hasonló változásokat tapasztaltunk. A dohányáruk, a cigaretta és a bor jövedéki adója jelentősen növekedett, miközben csak az infláció mértékében lett volna ez indokolt.
A gépkocsihasználat költségei is radikálisan változtak. A fogyasztási adót regisztrációs díj váltotta fel, és 7 milliárd forint többletbevételt remél ettől a költségvetés, sajnos ennyivel járnak rosszabbul az autót vásárlók. A módosítás igazságtalan is volt, hiszen a kispénzűeket sújtotta elsősorban: egy Suzukiért ugyanannyit kellett fizetni, mint egy Mercedes kategóriájú autó után.
Emelkedett a gépjárműadó, a köznyelven csak súlyadónak nevezett adómérték is, hiszen a korábbi 800 és 1000 forint után egységesen 1200 forintra emelték 100 kilogrammonként ezt a tételt. Véleményünk szerint a kisvállalkozókat, akik munkaeszköznek használják a kocsijukat, teherautójukat, jelentős mértékben sújtotta, hátrányosan érintette ez a változtatás. Az illetékek mértéke ebben az esztendőben is jelentősen emelkedett, de erről majd később még kívánok szólni.
Nézzük, hogy a vállalkozásoknál - hiszen itt most csak a magánszemélyek ez évi adóteher-növekedéséről volt szó - mi történt. Kétségtelen tény - és ezt el kell ismerni -, hogy csökkent a társasági adó kulcsa: 18-ról 16 százalékra. Helyes irány volt, de ehelyett új adók jöttek, amelyek önmagukban külön-külön is már visszavették ezt a támogatást, amelyet a kormány a vállalkozásoknak kívánt adni.
Környezetterhelési díjak léptek be: levegőterhelési díj, vízterhelési díj, talajterhelési díj. Ennek következtében a csatornadíj 20 százalékkal növekedett átlagosan ebben az esztendőben. A csatornadíj emelkedése pedig az adó következménye, és főleg a nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak jelent komolyabb veszteséget ebben az esztendőben.
Új adónem volt az energiaadó. Nagyobb fogyasztókra vonatkozott közvetlenül, nyilvánvaló volt azonban - és ez be is következett ebben az esztendőben -, a lakosságra hárították át ezt a tehernövekedést a nagyfogyasztók. A cégautók adója a duplájára növekedett. Nem arról van szó, amit a miniszter úr az expozé elején mondott, hogy ez egy új adó, ez egy régi típusú adó volt, csak a mértéke jóval alacsonyabb volt az előző esztendőkben. Most 2004-re duplájára nőtt egy adó mértéke.
Emelkedtek a cégbejegyzési illetékek, részvénytársaságoknál, kft.-knél 50 százalékos volt az általános növekedés. Ez a vállalkozásalapítás nehezítését jelenti ebben az esztendőben. A kis- és közepes vállalkozói beruházási kedvezmények igénybevételének lehetőségét korlátozták, hölgyeim és uraim, ebben az esztendőben. A jogosultak köréből kizárták a mezőgazdasági termelőket, az agráriumban dolgozó egyéni vállalkozókat. Szerintünk az, ha egy vállalkozás targoncát, esztergapadot vagy egy taxit vesz éppen, vagy felújítja az üzlethelyiségét, ez továbbra is rendelkezzen kedvezménnyel, és szeretnénk, ha a gazdák - mondjuk, egy tiszafüredi vállalkozó gazda vagy egy kunmadarasi termelő is - a következő évben visszakerülnének a kedvezményezettek körébe.
Fejlesztési adókedvezményeknél korlátozták az adókedvezmény mértékét. Az adó maximum 80 százalékos mértékig csökkenthető ettől az esztendőtől kezdve. Új adónem az innovációs járulék is. Elmondtuk, bekövetkezett, az adó bevezetése rontotta a vállalkozások versenyképességét, növelte az állami bürokráciát, a kormány pedig kapva kap a lehetőségen, és 2 milliárd forintot kíván pályázat nélkül saját belátása szerint elkölteni.
A rehabilitációs hozzájárulás összegéről: mértéke háromszorosára nőtt ebben az esztendőben; 37 ezer forint/fő/év helyett 132 ezer forint/fő/év lett ez az adónem is, csökkentve szintén a vállalkozások versenyképességét, amelyek így kevesebb munkahelyet tudnak teremteni. Csak 2004-re, az idei esztendőre közel 20 adóemelést szavaztak meg az MSZP és az SZDSZ képviselői. Adóemelésben nem volt különbség sem az SZDSZ-es, sem az MSZP-s képviselők között.
Lássuk, hogy mi várható 2005-re! Kezemben van az az összesítés, amely a tervezett központi adóbevételeket tartalmazza: szja, áfa, jövedéki adó, társasági adó, illeték, eva és a bankadó együttes összegét. Erre az esztendőre az idei 550 milliárd forintos tehernövekedés után 4190 milliárd forintot vár a kormányzat év végére. A 2005-re tervezett összeg 4730 milliárd forint, vagyis az idei 550 milliárd forintos tehernövekedés után jövőre újabb 540 milliárd forintos tehernövekedés fog életbe lépni, a most beterjesztett módosításoknak, változtatásoknak megfelelően.
Vagyis mit is tudunk megállapítani, tisztelt képviselőtársaim? Két év alatt az adóteher-növekedés több mint 1000 milliárd forintot tesz ki. Ugyanis az az adó, amit önök megemeltek a tavalyi esztendőben, és amely ebben az évben már hat, az jövőre is hatni fog, hiszen ezek mértékét nem csökkentették, ezek változatlanul maradnak, sőt hozzájönnek további emelések is.
Lássunk néhányat, hiszen itt már volt szó arról, hogy milyen kedvezmények vannak; kevesebb szó esett sajnos arról, hogy milyen kedvezőtlen lépések vannak. Magánszemélyek járulék- és adóváltozásaival hadd kezdjem, és mindjárt egy pozitívummal: örülünk annak, hogy egészségügyi hozzájárulás összege csökkenni fog. Ez egy helyes irány, csökkenti a vállalkozások adóterhelését. De nem örülünk annak, hogy erre csak novembertől kerül sor, hiszen továbbra is hatni fog az adó mértéke 2005 folyamán, egész évre vetítve önök egy vállalkozásnak 200 forinttal csökkentik a terheit. Kérdés, hogy egy vállalkozó ezzel önök szerint mennyire jár jól.
Helyes irány, örülünk annak is, hogy az szja-kulcsok csökkentésére kerül sor, és a kulcsok módosításával egy szűk rétegnek kedvezőbbé válik az adózása. De szeretnénk azt is hozzátenni: 1,3 millió ember, adózó, minden harmadik adózó 800 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezik. Magyarul: minden harmadik adózó pozíciója, helyzete az adókulcsok módosításával nem fog megváltozni. Ezek a legalacsonyabb keresetű emberek, akiknek a helyzete az adómódosítások következtében nem fog változni.
Ráadásul ehhez olyan kedvezményszűkítések jönnek be, amelyek akár még ezeknek az embereknek a pozícióját is ronthatják. Mindjárt hadd mondjak önöknek erre egy példát: önök jelentős mértékben szűkítik a nyugdíjpénztári befizetés, az önkéntes egészségpénztár, a tandíjkedvezmény, a felnőttképzési kedvezmény, a mezőgazdasági őstermelői kedvezmény, a közcélú adományok és a biztosítások kedvezményeinek igénybevehetőségét.
Nézzünk egy átlagos élethelyzetet! Nyugdíj előtt álló karcagi tanár - gyermekei vannak - szeretne takarékoskodni, biztonságra törekszik. A havi keresete bruttó 220 ezer forint, vagyis az éves keresete 2 millió 640 ezer forint. Kétfajta megtakarítása van: önkéntes nyugdíjpénztárba fizet be egy bizonyos összeget, és biztosítása is van, hiszen szeretne mind a gyerekei, mind saját maga számára takarékoskodni. Eddig e két kedvezmény által igénybe tudott venni 260 ezer forint kedvezményt éves szinten. Önök ezt 100 ezer forintra korlátozzák, magyarán, elesik 160 ezer forinttól, ami azt jelenti, hogy ez a nyugdíj előtt álló tanár 13 ezer forint kedvezménytől esik el havi szinten, azaz önök havonta 13 ezer forinttal csökkentik a keresetét, csökkentik az igénybe vehető összeg mértékét. Ennyit vesznek ki a zsebéből, tisztelt kormánypárti képviselők.
Nos, azt gondolom, ez önmagáért beszél. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ez a tanár tanulása folyamán vagy továbbképzése során ösztöndíj-, tankönyv- és jegyzettámogatási kedvezményt kapott, rossz hírem van neki, hiszen ez is változni fog: kikerül az adómentes körből az ösztöndíj, a tankönyv- és jegyzettámogatás, illetve a hallgató gyakorlati képzésére kifizetett juttatás a minimálbér 50 százaléka fölötti részben adózni fog, megszűnik az adómentessége. Ez egyfajta iskolaadót vagy tanulmányi adót jelent sajnos az átlagemberek számára.
Az önkéntes és magán-nyugdíjpénztári befizetésekről. Az előbb már beszéltem róla, most csak szeretném megismételni, hogy az önkéntes magán-nyugdíjpénztári befizetések összegénél változás történik. Nem igényelhetők vissza készpénzben, mint az eddigi időszakban, hanem ezt - úgymond - jóváírja majd a kormány a befizető számláján. Nos, azt vélelmezzük, hogy ez sem segíti a hosszú távú megtakarításokat, és nem ösztönzi az embereket arra, hogy takarékoskodjanak.
Nézzük a családi adókedvezmények ügyét! Egy gyermek után 3000, két gyermek után 4000 - gyermekenként -, három gyermeknél 10 ezer forint gyermekenként a mostani kedvezmény. De ennyi már harmadik éve, tisztelt, képviselőtársaim, és ennyi lesz a negyedik esztendőben, 2005-ben is. Ugyanis önök ezen egy fillérrel nem kívánnak változtatni, sőt 2005-ben az 1 gyermekkel rendelkezők 73 700 forint, a kétgyermekesek 97 500 forint, a háromgyermekesek 150 400 forint havi jövedelemig nem tudják igénybe venni teljes egészében a családi adókedvezményt.
(13.00)
Azt gondoljuk tehát, hogy az önök családpolitikájáról mindennél többet mond el az, hogy ösztöndíj, tandíj, hallgatói támogatások és a családi adókedvezmény ügyében egy tapodtat nem hajlandók változtatni az eddigi magatartáson, sőt szűkíteni kívánják az eddig meglévő kedvezményeket. (Babák Mihály: Skandalum!)
A külön adózó jövedelmek kategóriája: ingatlan- és ingóértékesítés, termőföld bérbeadása, társasházak bevétele, pénzbeli nyeremény totónál, lottónál - szintén változik az adó mértéke, 25 százalékra fog ez az adó is emelkedni. Azt gondoljuk, hogy egy társasházat talán nem lenne szükséges büntetni azért, mert kiadnak egy irodahelyiséget vagy egy üzlethelyiséget bérbe, és, mondjuk, egy tiszafüredi gazdát sem kéne azért büntetni, mert a termőföldjét a működési lehetetlenség miatt bérbe adja másnak. Ez szintén adóemelést jelent a következő esztendőre.
Nézzük a vállalkozások változó terheit, hiszen itt is azért a bőség zavarával küszködhetünk: 100 milliárd forinttal nő a vállalkozók adóterhe 2005-ben. Ezt nem én mondom, nem a Fidesz mondja, hanem Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondja. Draskovics Tibornak vannak számai, a vállalkozóknak is vannak számai, tisztelt képviselőtársaim. Nézzünk egy rövid listát! A vállalkozási járulék bevezetésével 16 milliárd, innovációs járulék kulcsának módosításával 5 milliárd, a minimálbér közterhei miatt 35 milliárd, a bankadó bevezetésével 32 milliárd, a forrásadó 25 százalékra emelésével 5 milliárd, a mobiltelefon-adó bevezetésével 25 milliárd, termékdíj-növekedésből pedig 6 milliárd forintos többletre számít a Gyurcsány-kormány 2005-ben.
Mit is jelent ez, tisztelt képviselőtársaim? Azt jelenti, hogy körülbelül 135 milliárd forinttal nő a vállalkozások terhe 2005-ben. Kétségtelen tény, és ezt el kell ismernünk nekünk is, hogy vannak olyan lépések a társasági adóban, amelyek javíthatnak a vállalkozások pozícióján. Négy ilyen tétel van, az iparűzési adók kedvezményesebb elszámolása, az alap csökkentése, a tb-járulék átvállalása és az eho novemberi csökkentése. Azonban ezek összességükben is körülbelül 35 milliárd forintot jelentenek. Tehát ha egyenleget vonunk, sajnos kénytelenek vagyunk mi is azt megállapítani, hogy 100 milliárd forinttal rontják a vállalkozások helyzetét, ennyivel növelik a vállalkozók terheit, ennyivel kevesebb pénz jut munkahelyteremtésre és a munkahelyek létrehozásának ösztönzésére.
Miniszter úr az expozéban arról beszélt, hogy stabilitás, kiszámíthatóság fogja jellemezni a vállalkozói adózás környezetét, ezért nem változtatják az adójogszabályokat. Nos, ahogy elmondtam, változtatják a jogszabályokat, a terhek növekednek, de ha még nem is növekednének, tisztelt képviselőtársaim, ilyen magas terhekkel vajon segítjük-e a vállalkozások munkahelyteremtését, avagy sem? Nos, nyilván egyetértenek velem, hogy nem segítjük, ez nem segíti a vállalkozások működését. (Babák Mihály: Úgy van!)
Néhány tételt hadd emeljek még ki itt a vállalkozói terhek növekedéséből: regisztrációs terhek. Kovács Tibor halkan és nagyon szerényen szólt arról, hogy a regisztrációs díjak bizony nőnek 2005-re, 30 és 42 százalék közötti mértékben, attól függően, hogy a gépjármű forgalmi értéke milyen volt. De ez nem elég! Ehhez a motorkerékpárok regisztrációs díja is bejön, tisztelt Kovács képviselő úr. Ez korábban nem volt, ezután a motorkerékpároknál is lehet ilyet fizetni.
Emelkednek az illetékterhek. Néhány tételt hadd emeljek ki ebből is, hiszen az illeték is egyfajta adót jelent, bevételt jelent a költségvetés számára. Házassági bontóper 20 százalékkal, 12 ezer forintra, egy fellebbezés 14 százalékkal, 8 ezer forintra, egy bírósági mentesítés iránti kérelem 150 százalékkal, 5 ezer forintra nő. Egy kisajátítás felülvizsgálati kérelme 25 százalékkal, 10 ezer forintra nő. Persze, erre azt lehet mondani, hogy nem muszáj pereskedni, nem muszáj bíróságra járni. Igen ám, csak vannak olyan élethelyzetek, amikor egy átlagember, egy nyugdíjas, egy munkavállaló kénytelen az igazának érdekében a bírósághoz fordulni. Nos, nem vigasztalja bizonyára őket, hogy ha egy ügyvédnek adnak ehhez meghatalmazást, akkor ezt 20 százalékkal drágábban, 18 ezer forint illetékért tehetik majd 2005-ben.
Visszatérek egy mondat erejéig a vállalkozásokra, hiszen az illetékeknél megint csak van olyan tétel, ami jelentősen és drasztikusan emelkedik. A részvénytársaság és a kft. cégbejegyzésének illetéke 25 százalékkal nő 2005-re, 80 ezerről 100 ezer forintra. És egy vállalkozást, ha már ilyen költséggel nem kell számolnia, biztosan nem dob föl, vagy nem vidít föl, hogy az osztalékból származó jövedelmek adója is 25 százalékra növekedik 2005-re, azaz jelentősen nő itt is az adóteher.
Összességében tehát, tisztelt képviselőtársaim, drágul az olcsó állam, egyre drágább lesz, az állam szolgáltatásainak az ára drasztikusan növekszik, a kormány az illetékterhet átlagosan 60 százalékos mértékben emelte.
Az előbb elhangzott itt, hogy vannak kedvező lépések is, például, mondja Kovács Tibor, a gyesről visszatérő kismamák és az 50 év fölöttiek esetében. Nos, itt valódi segítség helyett sajnos látszatintézkedésekről beszélhetünk. Hogyan is fogalmazott Csizmár Gábor a miniszteri meghallgatásán? Úgy fogalmazott, hogy nem tartja hatékony eszköznek az 50 százalékos munkáltatói járulékkedvezmény kilenc hónapos kedvezményét. Inkább lélektanilag tartja fontosnak, mint az elhangzott október 1-jén, a bizottsági meghallgatásán. Hát valóban, érdemi intézkedés helyett inkább látszatintézkedésről beszélhetünk.
És jönnek megint az új adók; jönnek az új adók, hiszen újra itt van a telefonadó ötlete, itt van a bérletadó, és itt van a jegyadó. 2005-ben egy vállalkozó számára a mobiltelefon használatának 50 százaléka adóköteles bevételnek számít, és ez nem írható le költségként. Bizony, kedves képviselőtársaim, plusz telefonadó jelentkezik újra. A kormány megdrágítja a munkavállalók utazását, hiszen most már a bérletekre is adóköteles jogszabályok vonatkoznak, és ugyanez igaz a jegyekre is. A bizottsági vitán azt hallhattuk a kormány képviselőitől, hogy itt hiba csúszott az adótörvényekbe. Tartunk tőle, hogy itt nem pusztán hibáról van szó, hanem annál többről, bizony itt a mohóságról van szó.
És megint csak itt vannak az illetékek emelkedései. Visszatérek még egyszer rá, hiszen a vállalkozásokat több illeték emelése is érinti: vállalkozói igazolvány kiadása 100 százalékkal, 5 ezerről 10 ezer forintra nő; üzlet működési engedélye 100 százalékkal, 5 ezerről 10 ezer forintra nő; egy útlevél kiadása 4 ezerről 6 ezer forintra nő, 50 százalékos mértékben emelkedik, és így van a törzskönyv kiadási illetékénél is.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nos, tisztelt képviselőtársaim, hallhattuk, ebben az évben 30 milliárd forinttal vár több bevételt az APEH dolgozóitól a Pénzügyminisztérium, mint korábban. Nem tartjuk helyes iránynak, hogy az APEH-dolgozók munkamorálja határozza meg egy adóbevétel nagyságát. De azt sem tudjuk elfogadni, hogy 2005-ben önök tovább növelik az adóterheket, igazságtalan módosításokat hoznak be a legszegényebbekkel szemben, hátrányosan érintik a gyermekes családokat, büntetik a hazai vállalkozásokat, és rontják az ország gazdaságának versenyképességét. Ebben a formájában tehát az adótörvény-módosításokat nem fogjuk támogatni.
Javaslataink lesznek a vállalkozások terheinek csökkentésére, a kisvállalkozások adókulcsának 16-ról 8 százalékra csökkentésére, a vállalkozói járulék eltörlésére, azaz be nem vezetésére, a lakáshitel adókedvezményének visszaadására, arra, hogy az illetékemelés 2005-re maradjon el, és javasolni fogjuk azt is, hogy a családi adókedvezmény mértéke kövesse az inflációt. Az iparűzési adó esetében pedig megbeszéléseket kezdeményezünk, hiszen belátjuk, hogy ez egy önkormányzatokat jelentősen érintő adómódosítás lenne.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés