DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány álláspontjának a kifejtése előtt szeretném megemlíteni, hogy természetesen egy piacgazdaságban nem öröm, ha fix árat állapítanak meg.

(18.00)

Nem öröm ugyanakkor az sem, hogy a fővárosi taxihelyzet hosszú évek óta megoldatlan. Ez gondot okoz Budapest számára általában is, de az ország idegenforgalma szempontjából is kimondottan kedvezőtlen. Ezért a kormány ezeket a szempontokat is figyelembe véve tudomásul veszi és elfogadja ennek a képviselői önálló indítványnak a benyújtását, és ezt ilyenformán támogatni tudja, azzal persze, hogy hozzáteszi, hogy ezzel nem oldódik meg ez a kérdés, de remélhetőleg egy lépést tehetünk előre. Nyilvánvalóan itt a fővárosi önkormányzatnak, a kerületi önkormányzatoknak is sok feladatuk van.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu