DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A határokon átnyúló tőkebefektetések és gazdasági kapcsolatok egyre inkább igénylik a számviteli beszámolók nemzetközi összehasonlíthatóságát, azt, hogy a különböző országok vállalkozásai egységes szemléletben és tartalommal mutassák be vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetüket. Ennek a követelménynek pedig a számvitel magas fokú nemzetközi harmonizációjával lehet csak megfelelni.
A számviteli szabályozás területén a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénnyel tulajdonképpen teljesítettük jogharmonizációs kötelezettségünket. Ugyanakkor az Európai Unióban napjainkban végbemenő változások, amelyek elsődleges célja az, hogy az Európai Unió számviteli szabályozása határozottan közelítsen a nemzetközi számviteli standardokhoz, a hazai számviteli szabályozásban is folyamatos igazodást, korrekciót igényel.
A számvitel európai uniós szabályrendszerének felülvizsgálata várhatóan még több évig elhúzódó folyamat, amelyre a nemzetközi számviteli standardok felülvizsgálatával párhuzamosan kerül sor. Ennek a felülvizsgálatnak az egyik legújabb eredménye az Európai Parlament és Tanács meghatározott irányelve, amelynek a nemzeti jogrendbe való átvételéről a tagállamoknak legkésőbb jövő év január 1-jéig kell intézkedniük.
(11.20)
A számviteli törvény javasolt módosítása elsősorban a hivatkozott irányelvnek való megfelelést szolgálja, bár emellett számos olyan pontosító, kiegészítő rendelkezést is tartalmaz, amelyek a gyakorlati alkalmazás során felmerült kérdések, felvetések megválaszolását, egyértelmű rendezését segítik. A már hivatkozott 2003/51-es irányelv elsősorban az értékelési szabályokra, a céltartalékképzésre, a beszámoló formájára, szerkezetére, a kiegészítő mellékletben és az üzleti jelentésben bemutatandó információk körének bővítésére, további részletezésére, valamint a könyvvizsgálói jelentésre vonatkozóan tartalmaz a nemzetközi szabályrendszerhez illeszkedő rendelkezéseket.
Az irányelv számos kérdésben választási lehetőséget biztosít a tagállamok számára, és a tagállamoknak kell eldönteniük, hogy az adott kérdésben élnek-e a felkínált lehetőséggel vagy sem. A törvényjavaslat és a 2003/51-es irányelv rendelkezéseinek megfelelően pontosítja a céltartalékképzésre vonatkozó előírásokat azzal, hogy céltartalékképzésre csak olyan fizetési kötelezettség, várhatóan jövőbeni költségek esetében kerülhet sor, amelyek fennállását, jövőbeli bekövetkezését már a mérlegfordulónapon nagy valószínűséggel feltételezni lehet. Ezzel a nemzetközi előírásoknak is megfelelő mérlegfordulónap után a mérlegkészítés időpontjáig felmerülő, bekövetkező gazdasági események már a következő üzleti év eredményét érintik. A törvényjavaslat szintén a hivatkozott irányelv rendelkezéseinek megfelelően tovább bővíti a beszámolás szöveges részeinek tartalmát, elsősorban az üzleti jelentésben szerepeltetendő adatok, információk körét, részletezését.
Az elmúlt időszak eseményei szükségessé teszik a független könyvvizsgálattal, illetve a független könyvvizsgálói jelentéssel kapcsolatos kötelezettségek pontosítását, kiegészítését, ideértve a független könyvvizsgálói jelentések letétbe helyezését, közzétételét. A jogharmonizációval függ össze az a javasolt átmeneti lehetőség is, amelyet a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról szóló 1606/2002. számú európai közösségi rendelet 9. cikkelyének a) pontja tartalmaz. Eszerint a tagállamok megengedhetik azoknak a vállalkozóknak, amelyek csak a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjaikkal, elsősorban kötvényeikkel kereskednek az Európai Unió valamely tagállamának tőzsdéjén, hogy csak 2007-től készítsék el a nemzetközi standard szerinti konszolidált éves beszámolójukat.
Egyeztetve az érintett hazai vállalkozókkal, az átmeneti halasztást a magyar szabályozásban is indokoltnak tartjuk megengedni. A hivatkozott rendelet alkalmazását segíti az a javasolt kiegészítés is, amely arról rendelkezik, hogy ahol valamely hazai jogszabályban összevont, azaz konszolidált éves beszámolóra történik hivatkozás, ott azon a jövőben a rendelet szerint kötelezően elkészített konszolidált beszámolót is érteni kell, nyilván a nemzetközi szabvány szerinti beszámolót.
Részben a jogharmonizációs célokat, részben a nemzetközi szabályrendszerhez való közelítést szolgálják az üzleti vagy cégértékre, a devizában fennálló tartós befektetések devizaárfolyam-különbözetének elszámolására, a konszolidáció során a fölérendelt anyavállalat esetén a mentesíthető anyavállalatra, az internetes honlapon történő közzétételre, a devizakülföldi státus elvesztésére vonatkozó javaslatok. Az üzleti vagy cégértékekre vonatkozó jelenlegi számviteli elszámolási rendszer nem kezeli a várható megtérülést érintő rendkívüli hatásokat, másrészt nem rendelkezik arról az esetről sem, amikor az üzleti vagy cégérték értéke a tevékenység folytatása során nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, nő. E szabályozási hiányt pótolja a törvényjavaslat, továbbá a nemzetközi előírásokkal összhangban megszünteti az átalakuláskori üzleti vagy cégérték kimutatásának a lehetőségét.
A jelenleg hatályos előírások szerint a külföldi gazdálkodó szervezetben lévő, devizában fennálló tartós befektetések veszteség jellegű devizaárfolyam-különbözete a tárgyidőszaki eredményt csökkenti, míg a devizában meghatározott értéknövekedés az értékhelyesbítés intézményének alkalmazása esetén a saját tőkén belüli értékelési tartalékot növeli. E két irányú hatás eltérő megítélése, különösen a kapcsolt vállalkozásnak minősülő befektetések esetében kedvezőtlenül érinti a hazai vállalkozók külföldi befektetéseit, ezért célszerű a két hatást a hivatkozott körben összevontan kezelni. A törvényjavaslat pontosítja az összevont, azaz konszolidált éves beszámoló elkészítésével összefüggésben a fölérendelt anyavállalat esetén mentesíthető anyavállalatra vonatkozó előírásokat, és kiegészíti azokat az ilyen mentesítés során külön bemutatandó adatok, információk meghatározásával.
A vállalkozók a technikai, informatikai fejlődés eredményeként egyre szélesebb körben rendelkeznek internetes honlappal, és a honlapjukon egyre gyakrabban tesznek közzé magukról vagyoni, pénzügyi, jövedelmi adatokat. A vagyoni, pénzügyi, jövedelmi adatok internetes közzétételének elősegítése és szabályozott, megbízható keretek között tartása érdekében célszerűnek tűnik a számviteli beszámoló, a kapcsolódó üzleti jelentés és a könyvvizsgálói jelentés meghatározott vállalkozói körre vonatkozó, internetes honlapon történő közzétételének az előírása. E kötelezettség az érintett vállalkozások számára gyakorlatilag nem jelent többletterheket, tekintettel arra, hogy már ma is rendelkeznek internetes honlappal ezek a vállalkozások.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény elmúlt évi módosítása következtében, összefüggésben az Európai Unióhoz történő csatlakozással további olyan gazdasági társaságok veszíthetik el devizakülföldi minősítésüket, amelyek korábban e minősítésük alapján devizában vezethették könyveiket, devizában készíthették el számviteli beszámolóikat. E vállalkozóknak a számviteli törvény 117. § (11) bekezdésében foglaltakkal összhangban szintén indokolt megfelelő átmeneti időszakot biztosítani az általános szabályokra való áttérésre.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozással függ össze az export-, illetve az importfogalmakkal kapcsolatos jelenlegi számviteli előírások pontosítása. Számviteli szempontból a termékexport és szolgáltatásexport, illetve a termékimport és szolgáltatásimport tekintetében továbbra is a fő rendező elv a statisztikai fogalomrendszerrel azonosan az, hogy a külföldiek és belföldiek közötti termékforgalom a Magyar Köztársaság államhatárát átlépi-e vagy sem, illetve a szolgáltatásnyújtás külföldiek és belföldiek között történik-e vagy sem. A számviteli elszámolás során a Magyar Köztársaság államhatárán kívüli, de az Európai Unión belüli termékforgalom, illetve szolgáltatásnyújtás továbbra sem minősül belföldinek.
A törvényjavaslat a jogszabályi környezet változásához kapcsolódóan is tartalmaz előírásokat. A számviteli törvény 178. §-ának (1) bekezdés e) pontja felhatalmazása alapján a kormány a 202/2003-as rendeletében szabályozta a magyar számviteli standardok készítésének, kidolgozásának feltételeit, e standardok elfogadásának, bevezetésének, hatályba léptetésének követelményeit. E kormányrendeleti szabályozás szerint a magyar számviteli standardokat pénzügyminiszteri rendeletként kell kihirdetni, amely rendeletek kiadására a pénzügyminiszternek külön törvényi felhatalmazást szükséges adni.
A könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételére vonatkozó részletes szabályokat a számviteli törvény 178. § (1) bekezdésének d) pontja felhatalmazása alapján a 93/2002-es kormányrendelet tartalmazza. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2003. évi, tehát tavalyi módosítása szerint kötelező adatkezelés esetén törvényi szinten kell szabályozni az adatkezelés célját és feltételeit, a kezelendő adatok körét és megismerhetőségét, az adatkezelés időtartamát, valamint az adatkezelő személyét. A törvényjavaslat regisztrációval összefüggő módosítása részben ezen adatvédelmi követelményeknek kíván megfelelni, részben néhány kiegészítő, pontosító rendelkezést tartalmaz. A pontosító rendelkezések elsősorban a nyilvántartásból való törlés eseteire, illetve az újbóli nyilvántartásba vétel feltételeire vonatkoznak.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatban néhány további egyéb pontosító, kiegészítő rendelkezés is szerepel, amelyek elsősorban a gyakorlati alkalmazás során felmerült kérdések, felvetések megválaszolását, egyértelmű rendezését segítik.
(11.30)
Ilyen pontosító, kiegészítő előírást tartalmaz a törvényjavaslat a közbenső, tehát évközi mérlegre; a kincstári, az önkormányzati vagyon vagyonkezelésére; a szellemi termékekkel kapcsolatos jogokra; a követelések csoportosítására; a bíróság által jogerősen megítélt követelés elszámolására; a befektetett eszközök tartós használati, üzemeltetési, kezelési jogának átengedéséért kapott bevételek időbeni elhatárolására; ezen felül a terven felüli értékcsökkenés és annak visszaírás-elszámolására; a kockázatmentes értékpapírok értékelésére; az értékesítés nettó árbevételét csökkentő tételekre; a követelések utáni értékvesztés visszaírására; a támogatások, végleges pénzeszközátadások különféle jogcímeinek elkülönítésére; a közös tevékenység elszámolására, valamint a kiegészítő mellékletben szerepeltetendő adatok, információk bővítésére vonatkozóan. Ez utóbbiakhoz tartoznak a könyvvizsgálati kötelezettségre, illetve a könyvviteli szolgáltatást végző személyekre vonatkozó adatok és információk is.
A közbenső, tehát az évközi mérleg elkészítésének szabályairól a hatályos törvényi előírások megfelelően rendelkeznek. Nincs kifejezett előírás ugyanakkor a közbenső mérleg könyvvizsgálatára vonatkozóan. Tekintettel arra, hogy a közbenső mérleghez külön jogszabályok lényeges és meghatározó jogokat és kötelezettségeket rendelnek, indokolt a közbenső mérleghez is könyvvizsgálati kötelezettséget előírni, ha a vállalkozóra egyébként is vonatkozik a könyvvizsgálati kötelezettség.
A kincstári vagyonkezelésbe vételhez hasonlóan az önkormányzati vagyon részét képező eszközök tekintetében is indokolt a vagyonkezelésre vonatkozó számviteli előírások megteremtése. A törvényjavaslat az önkormányzati vagyon részét képező eszközökre is kiterjeszti a vagyonkezelés számviteli szabályait. Ezzel számviteli szempontból lehetővé válik, hogy a vagyonkezelő a vagyonkezelésbe átvett önkormányzati vagyon részét képező eszközöket, azonosan a kezelésbe vett kincstári vagyon eszközeivel, saját könyveiben is kimutassa a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben, és azokra az eszközökre vonatkozóan általános elszámolási szabályokat alkalmazzon, ideértve az értékcsökkenési elszámolást is.
Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a módosított előírás alkalmazása feltételezi, hogy a vagyonkezelésbe adásról, annak lehetőségéről törvény rendelkezzen.
A törvényjavaslat elfogadásával a számviteli nyilvántartásokban is hangsúlyozottabbá válik az az eltérés, amely jogi értelemben a szellemi termék birtoklása, tulajdonlása, valamint a szellemi termékre vonatkozó korlátozott felhasználási jog megszerzése között áll fenn. A szellemi termékek között csak azokat a szellemi termékeket indokolt kimutatni, amelyek korlátozás nélkül a vállalkozó birtokában, tulajdonában vannak. Azokat a szellemi termékekre vonatkozó korlátozott felhasználási jogokat, amelyeket a vállalkozó közvetve vagy közvetlenül az eredeti jogtulajdonostól szerzett, a vagyonértékű jogok között kell kimutatni.
A törvényjavaslat egyrészt pontosítja, egyértelműbbé teszi a követelések mérlegbeni részletezését, besorolását, másrészt módosítja a bíróság által jogerősen megítélt követelésekre vonatkozó előírást. A peresített követeléseknél, eltérően a hatályos rendelkezéstől, a jövőben a bíróság által az üzleti év mérlegfordulónapjáig jogerősen megítélt követeléseket minden esetben ki kell mutatni.
Az összemérés elvéből fakadóan a vállalkozó az adott időszak bevételeként csak olyan bevételeket szerepeltethet, amelyek valóban az adott időszakhoz kapcsolódnak. Ha egy bevétel több időszakhoz is köthető, mint például a befektetett eszközök tartós használati, üzemeltetési, kezelési jogának átengedéséért kapott bevétel, akkor a bevételt az érintett időszakok között meg kell osztani, halasztott bevételként el kell határolni.
Abban az esetben, ha a bevételszerzés alapjául szolgáló szerződés határozatlan idejű, a törvényjavaslat öt évben vagy annál hosszabb időszakban jelöli meg a bevétel-elszámolás időtartamát azzal, hogy az öt évnél hosszabb időtartamú elszámolást a kiegészítő mellékletben indokolni kell.
A törvényjavaslat arra a gyakorlatban felmerült problémára is választ ad, hogy a terven felüli értékcsökkenést mikor kell a számviteli nyilvántartásokban elszámolni. Ha az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél a terven felüli értékcsökkenést a piaci érték és a könyv szerinti érték különbözetében állapítják meg, akkor azt a mérleg fordulónapjával kell elszámolni. Ha a terven felüli értékcsökkenés elszámolása az adott eszköznek valamilyen rendkívüli esemény miatti állományból történő kivezetéséhez kapcsolódik, a terven felüli értékcsökkenést a kivezetés időpontjával kell elszámolni.
A számviteli törvény hatályos rendelkezései nem tartalmaznak előírást a terven felüli értékcsökkenés megszüntetésére, visszaírására. Bár a törvény 57. § (2) bekezdéséből ez következik, az immateriális javak, a tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése visszaírásának szabályait indokolt - az egyéb eszközök értékvesztése visszaírásának szabályozásához hasonlóan - külön is előírni. Emellett célszerű arról is rendelkezni, hogy a terven felüli értékcsökkenést, annak visszaírását csak a mérleg-fordulónapi értékelés keretében lehet elszámolni. Ezen előírásból az is következik, hogy az állományból kivezetett immateriális javaknál, tárgyi eszközöknél az állományból történő kivezetéskor vagy ezen eszközök értékesítésekor a korábban elszámolt, terven felüli értékcsökkenést nem lehet, illetve nem kell visszaírni.
A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy egyes országok központi kormányai és központi bankjai által kibocsátott, illetve tőkére és hozamra vonatkozóan garantált, kockázatmentesnek tekinthető, lejáratig tartott kamatozó, illetve diszkont értékpapírok esetében a piaci áringadozások miatt ne kelljen értékvesztést elszámolni. Ezzel biztosítható az is, hogy a magas hazai jegybanki alapkamat hatásaként bekövetkező áringadozások indokolatlanul ne eredményezzenek értékelési veszteséget a magyar állampapírok tulajdonosainak.
Az értékesített és később visszavett, a két időpont között használt eszközök, továbbá a visszáru, valamint a betétdíjas göngyölegek a szokásos termelési, kereskedelmi folyamat során kikerülnek a vállalkozó tulajdonából, majd később visszakerülnek hozzá. Ezen eszközöknek a könyvviteli nyilvántartásokba történő szabályszerű újbóli felvétele, illetve az abban való szerepeltetése a helyesbítő, illetve a sztornószámla alapján történhet.
A visszavett eszközök tekintetében a könyvviteli elszámolás szempontjából különösen fontos a helyes könyvelési időpont meghatározása. Ennek érdekében a törvényjavaslat rögzíti azt a gyakorlatban jelenleg is alkalmazott megoldást, miszerint ezen eszközöket a könyvviteli nyilvántartásba a visszavétel, illetve a visszaszállítás időpontjára vonatkozóan kell felvenni, és a helyesbítő, illetve a sztornószámla szerinti értéküket, az értékesítés nettó árbevételét csökkentő tételként elszámolni.
A számviteli törvény hatályos rendelkezéseinek egyéb bevételekkel összefüggő pontosítását a gyakorlati tapasztalatok indokolják. Ezek között is kiemelendő az értékvesztéssel csökkentett követelés nyilvántartási értéket meghaladóan realizált összeg számviteli elszámolása. A követelések értékvesztésének elszámolása, az elszámolt értékvesztés visszaírása a mérleg-fordulónapi értékeléshez kapcsolódik. Ugyanakkor év közben gyakran előfordul, hogy az értékvesztéssel csökkentett követelés könyv szerinti értékét meghaladó teljesítésre, akár pénzügyi rendezésre, beszámításra kerül sor valamilyen módon. Az egységes értelmezés és végrehajtás érdekében rendelkezik a törvényjavaslat arról, hogy ez esetben a korábban elszámolt értékvesztést nem kell, illetve nem lehet visszaírni, hanem az értékvesztéssel csökkentett, könyv szerinti értéket meghaladóan realizált összeget egyéb bevételként kell elszámolni.
A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy nemcsak a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok és a helyi önkormányzatok, hanem az államháztartás többi alrendszerét képező társadalombiztosítás költségvetései, valamint ezen túlmenően az Európai Unió különböző pénzügyi alapjai részére történő befizetéseket, adókat, díjakat, hozzájárulásokat is az egyéb ráfordítások között kell elszámolni, az utóbbiakhoz értve például a gyógyszergyártók befizetéseit is. Ezzel határozottan elkülönülésre kerülnek az ilyen típusú kiadások a végleges pénzátadásoktól, amelyek esetében mindig külön vizsgálni kell a társasági adóalapra vonatkozó összefüggéseket.
A számviteli törvény hatályos rendelkezései csak szűk körben, a közös üzemeltetésre vonatkozóan tartalmaznak sajátos számviteli előírásokat. Ugyanakkor a gazdasági életben felmerült igényeknek megfelelően a tágabban értelmezett közös tevékenységre is indokolt kiterjeszteni a hivatkozott sajátos előírásokat.
A törvényjavaslat pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben is, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átadott, illetve átvett pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni.
(11.40)
Az elkészített beszámoló minősítése és értelmezése szempontjából kiemelt jelentősége van annak, hogy az összeállításnál melyik szabályrendszert kell alkalmazni, illetve melyiket alkalmazza a vállalkozó. A törvényjavaslat ennek megfelelően külön is rendelkezik arról, hogy a kiegészítő mellékletben az erre vonatkozó információkat feltétlenül meg kell adni.
Emellett a törvényjavaslat a vállalkozóra vonatkozó kötelezettségek, így a könyvvizsgálati kötelezettség, illetve a nyilvántartásba vett, könyvviteli szolgáltatást végző személy igénybevételére vonatkozó kötelezettség teljesítés-ellenőrzésének elősegítését is szolgálja, a kiegészítő mellékletben bemutatandó adatok, információk körének a bővítésével.
A számviteli törvény a könyvvizsgálati kötelezettség alól számos, kettős könyvvitelt vezető vállalkozó részére felmentést ad, ezért indokolt, hogy azok a vállalkozók, akiknél a beszámoló könyvvizsgálata a számviteli törvény, illetve egyéb más jogszabály alapján kötelező, e kötelezettségüket a beszámoló kiegészítő mellékletében kiemelten és egyértelműen jelezzék. Ugyanígy az ellenőrzést segíti elő a beszámoló összeállításáért felelős, nyilvántartásba vett, könyvviteli szolgáltatást végző természetes személy nyilvános adatainak a feltüntetése a kiegészítő mellékletben.
A törvényjavaslat elfogadása esetén a módosítások 2005. január 1-jén lépnek hatályba azzal, hogy az új rendelkezések döntő részét már a 2004. évi beszámoló elkészítésénél is lehet alkalmazni. A törvénymódosítás érinti a sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeleteket is, amelyek felülvizsgálatát és indokolt módosítását is a törvényjavaslat elfogadását követően, de még ebben az évben el kell végezni.
Tisztelt Országgyűlés! A jogharmonizációs programról és a végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2065/2004-es kormányhatározat - az általános jogalkotási program részeként - e félévre ütemezve tartalmazza a közösségi jog változásával összefüggésben a számviteli törvény módosítását. A törvényjavaslat előkészítésére és Országgyűlés elé történő benyújtására ennek figyelembevételével, ennek szellemében került sor.
A törvényjavaslat benyújtását széles körű szakmai egyeztetés előzte meg, amelynek eredményeként az érintettek között érdemi véleményeltérés nem maradt fent. A törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát a költségvetési és pénzügyi bizottság, a számvevőszéki bizottság és a gazdasági bizottság is egyhangúlag támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról szóló T/11623. számú törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogassák.
Köszönöm, elnök úr, a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés