DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én ott folytatnám, ahol Parragh Dénes képviselőtársam abbahagyta.

Néhány gondolatot beszéljünk már arról is, ami benne van a törvényjavaslatban, de ami úgy gondolom, hogy problémát és gondot jelenthet. Hiszen említettem már, hogy a termékdíjfizetés alóli mentesség megszerzése nincs benne tulajdonképpen a törvényjavaslatban, hiszen azt mondja ki, hogy ezt majd más jogszabály fogja tartalmazni. Említettem azt is, tisztelt képviselőtársaim is tudják ezt, hogy készült ehhez még annak idején, a tárca által körözött anyaghoz illesztetten egy kormányrendelet-tervezet, azonban ezt a kormány nem fogadta el. Tehát ilyen értelemben, ahogy mondtam, lóg egy kicsit a levegőben.

Itt az az alapvető problémám, amit nagyon fontosnak tartanék megemlíteni, hogy amikor a törvényjavaslat 2. § (3) bekezdése felsorolja a termékdíjköteles termékeket, ott összességében elmegyünk az f) pontig - tehát az egyéb kőolajtermékek, a gumiabroncs, a hűtőberendezés, a hűtőközeg, a csomagolás, az akkumulátor, az információhordozó papírok és az elektromos és elektronikai berendezések -, ezeknek a mentesítéséről nem rendelkezik generálisan, hanem kiemel ezek közül egypárat. Kiemeli tulajdonképpen a gumiabroncsot, a hűtőberendezést, a hűtőközeget, a csomagolást, a csomagolási anyagokat, az akkumulátort, az elektromos és az elektronikai termékeket. Nem rendelkezik az egyéb kőolajtermékekről. Nem rendelkezik itt egy olyan dologról, amelyik rendkívül fontos, amelyik úgy-ahogy megoldott a jelenlegi szabályozásban is: a fáradt olaj visszavásárlásáról. Hiszen itt akár a legnagyobb szolgáltatót, a MOL Rt.-t nézzük, akár a külföldi szolgáltatókat, ezek mind megszervezték már a visszaváltást, azonban nincs arra lehetőség, hogy ezt másik szervezet végezze, amelyik például abban az esetben, ha ezt netalán eladnák valakinek hasznosításra, és ő nem tudná a továbbiakban szervezni, vagy valamilyen oknál fogva alkalmatlanná válna a visszaváltás szervezésére, hogy akkor helyette mások, akik valamilyen újrahasznosításban érdekeltek lehetnének, és a technológiai feltételeik lehetővé tennék, ezt biztosítsák.

Viszont az információhordozó, valamint a reklámhordozó papírokra nem vonatkozik ez a fajta termékdíjfizetés alóli mentesség, holott ha csak az utóbbi időben, vagy akár csak a rendszerváltást követően nézzük meg, hogy ezen a téren milyen változások következtek be, akkor úgy gondolom, hogy döbbenetes - idézőjelben - „
fejlődésnekö lehetünk a tanúi, mert nem biztos, hogy ezen fajta termékmennyiség megjelenése valóban alátámasztja a fejlődés pozitív értelmét is.

Ha megnézzük és megvizsgáljuk az utcán a szemét eredetét, vagy megnézzük például egy társasház bejáratánál a postaládák környezetét, akkor azt láthatjuk, hogy pontosan ezen termékekből jut a legtöbb a kukába. Nagyon sokan ahogy kiveszik, ugyanazzal a mozdulattal ejtik tovább, mert már elegük van ezekből a reklámokból, vagy éppenséggel nem érdekli őket. Én úgy gondolom, hogy ezek legalább annyira fontosak, és ha a szemét mennyiségét is elemeznénk az utóbbi időben, úgy, ahogy növekszik, akkor azt láthatnánk, hogy bizony majdnem a csomagolóanyagok mennyiségével vetekedő mennyiségről van itt szó. Tehát én azt hiszem, hogy amennyiben itt is biztosítható, ezzel a kedvezménnyel majd élni kell. De ez, azt hiszem, hogy egyszerű módosító javaslattal kezdeményezhető, és aztán majd valamennyiünk közös akaratán fog múlni, hogy megvalósítható lesz-e vagy nem.

Van egy másik problémám, amelyikről viszont beszélni kell, ez pedig a 4. §-nak a mentesség megszerzésének és meghosszabbításának a feltételeiről intézkedő része, mert a mentességet alapesetben egy naptári évre biztosítja. Itt felvetődik, hogy mi van akkor, ha valaki év közben él ezzel a jogával - ott értelemszerűen csak a tört év jöhet szóba, hiszen a mentesség a költségvetési évhez kell hogy igazodjon, tehát december 31-ével be kell hogy fejeződjék.

Ugyanakkor nagyon érdekes dolog, hogy a hasznosítást koordináló szervezetek számára két év lehetőséget ad. De nemcsak ez a probléma, hogy két évet, hanem még hozzáteszi, hogy: ezen szervezetek számára, amelyek vitathatatlanul nagyon fontosak, de mégiscsak egy kedvezményes újramegszerzési lehetőséget biztosít tíz év vonatkozásában. Azért ez nagyon nagy lépték, hogy maguknak a szervezeteknek egy év lehetőséget biztosítok, de egy ilyen hasznosítást koordináló szervezet vonatkozásában pedig tíz évet. Ez, én azt hiszem, átgondolás tárgyát kell hogy képezze valamennyiünk számára.

Egy másik szakasz a szolgáltatásmegrendelés témakörét úgy határozza meg, hogy abból kimaradt az információs és reklámhordozó papír, ami erősítheti azt a gyanút, amelyet nem egy szövetség is megfogalmazott, hogy e termékdíjjal sújtott hulladékképző termékek visszagyűjtése elkülönítetten nemkívánatos - nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Úgyhogy ez is egy olyan típusú módosítási kör, amit, azt hiszem, közös akarattal a tisztelt Ház minden további nélkül módosíthat. Arra hivatkoznak, hogy ez sérti a versenysemlegesség elvét, hiszen gyakorlatilag itt egy szennyezési adó jelenik meg, és aki megpróbál valamilyen formában begyűjteni, az sem érvényesíthet semmiféle kedvezményt.

Én úgy hiszem, hogy ezek olyan szabályozási részek voltak, amelyekhez majd valamennyiünk segítőkész hozzáállása és módosító javaslatok megfogalmazása szükségessé válik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu