DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem új keletű problémáról van szó, hallhattuk ezt, ahogy már Farkas Imre képviselőtársam a tulajdonképpeni expozéjában fölvezette, hiszen egy történelmi fejlődés eredményeképpen jutott oda ez az iparág, a textil-, ruházati, cipő- és bőripar, amiről most beszélünk, amelynek következtében ez a helyzet előállt. Sok képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy a 24. órában vagyunk, és azt hiszem, nem járunk az igazságtól messze, ha azt mondjuk, hogy ez a helyzet valóban így áll.
Azt vártuk volna, hogy ezeknek az ágazatoknak a jövőt jelentő, túlélést biztosító megoldásait illetően az egymás után következő kormányzatok többet tegyenek, mint amennyit az eddigiekben sikerült tenni. Mi a helyzet ismeretének feltárásában viszonylag könnyű helyzetben voltunk, hiszen a gazdasági bizottság évről évre áttekintette ennek az iparágnak a sanyarú helyzetét, évről évre kezdeményeztük, hogy történjenek változások. Nem lennénk igazságosak a felügyeletet ellátó minisztériumhoz, ha ezt a munkáját nem ismernénk el, hiszen abban, hogy mi egy alapos ismeret birtokában vagyunk, bizony nagy segítséget kaptunk a minisztériumtól, a szakmai szervezetektől és részben azoktól a vállalkozóktól, akik személyes kapcsolatukban, kapcsolatrendszerükben megkerestek bennünket.
Azonban azt hiányoljuk, hogy nem sikerült eddig megoldásokat találni, pedig meggyőződéssel valljuk valamennyien, éppen azért, mert már annyira ismerjük a helyzetfeltárásokból a problémát, hogy van vagy lenne lehetőség olyan intézkedések meghozatalára, amelyek segítségével igenis van továbbélési lehetőség, van megoldás. Nem azt kérjük és nem azt szeretnénk elérni, hogy valamiféle lyukas zsákba töltsük bele az adófizetők pénzét, azt hiszem, erre senki sem vállalkozik, de ahogy több képviselőtársam szájából is elhangzott, az a szakmakultúra, amelyik ebben az ágazatban rendelkezésre áll, az a tudás, amelyet ott megszereztek, az a technológia, amelyik versenyképes, az új megmérettetésben is jelentősen vagy továbbélhető jövőképpel tudjon működni.
Nagyon sokszor kapjuk azt a nagyon leegyszerűsítő, spontánnak tűnő minősítést, hogy nem igazán lehet mit tenni ezen a területen, hiszen az Európai Unió az erre vonatkozó támogatásokat nagymértékben gátolja. Ha valaki az elmúlt időszakban áttekintette, hogy az Európai Unió pontosan e területen milyenfajta intézkedéseket és támogatási rendszereket valósított meg, akkor azt látja, hogy nincs új a nap alatt; az Unióban ezt tudták, és például Spanyolországban vagy Portugáliában, figyelemmel ennek az ágazatnak a foglalkoztatásban, az exportban betöltött szerepére, az adott ország teljesítményére gyakorolt hatására, igen jelentős európai uniós támogatásokat biztosítottak.
Vitathatatlan az is, hogy az utóbbi időben az Unió erőteljesen ragaszkodott az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok szigorú betartásához, de nem jelentette ez azt, hogy emellett az egyes országok úgynevezett saját speciális támogatást nem valósítottak meg, mondjuk, a fejlettebb országok körében. Olaszország példáját szeretném említeni, ahol speciális övezeteket hoztak létre, ahol a helyi önkormányzatok kedvező adózási szabályok alkalmazásával biztosították az ágazat fejlesztését, továbbélésének lehetőségét vagy éppenséggel a számukra fontos helyi foglalkoztatás fenntartását, hogy ne menjenek el azokból a térségekből a munkavállalók más térségekbe, hogy ez megtartó hatású legyen, hogy ott a munkaerő-elvándorlást meg tudják akadályozni.
De jelentős forrásokat fordítottak az utóbbi időkben - és talán nem véletlen ez, ha már Olaszországnál vagyunk - a divattervezőkre, az olasz divat piaci ismeretei elismerésének támogatására is. Hiszen ha megnézzük a világ élvonalát ezen a téren, akkor az utóbbi időkben pontosan onnan számos divattal foglalkozó cég vált olyan szinten meghatározóvá a világpiacon, hogy termékei már a konfekcióipar vonatkozásában is meghatározóak.
De szeretném, ha a figyelmünket egy kicsit a szigetországra fordítanánk, mert a szigetországban is természetesen megtalálták a feltételeket, mondjuk, a tudás, a szakmai ismeretek, az innováció támogatásához kapcsolódva adták meg ennek az ágazatnak azt a támogatást, amire szüksége volt.
Farkas Imre képviselőtársam egyértelmű adatokkal bizonyította, hogy ha nem teszünk itt megfelelő intézkedéseket, ha nem támogatjuk ezt az ágazatot, akkor az a munkanélküliség várható növekedésében mit jelent, mit jelent befizetéselmaradásban, a munkanélküli-ellátási járulék növelésében. Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, ez aztán különösen nem engedhető meg. Világos, hogy mindazokat a támogatásokat, amelyeket egy ország, jelen esetben a Magyar Köztársaság biztosítani tud ennek a gazdasági szegmensnek, nekünk meg kell adni. Természetesen nem szeretnénk meg nem is akartuk elvenni a tárca kenyerét, illetve a kormány kenyerét akkor, amikor fölsoroltuk azokat a területeket, ahol látunk lehetőséget arra, hogy megfelelő feltételrendszer kimunkálhatóvá váljon annak érdekében, hogy a változások az általunk igényelt pozitív, megkívánt változások irányába menjenek el.
Az is világos, hogy egy 8 perces felszólalás keretében mindazt, ami itt az elkövetkező időszakban szóba jöhet, elmondani nem lehet, de egy következő felszólalás keretében azért szeretnék felvillantani majd erre vonatkozóan néhány olyan gondolatot, amelyet, hiszem és remélem, a tárca, illetve a kormány is megfontolásra méltónak tart, és amelyben lehet együtt gondolkodni annak érdekében, hogy ez az ágazat a jelenleginél sokkal, de sokkal jobb helyzetbe kerüljön.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés